Az emlékezés elevensége

Részletek

(galéria nyílik - Horváth Győző felvételei)

A harmadik nap reggelére életkörülményeink sok szempontból megváltoznak: az éjszakai vihar után a padok mintha csiganyáltól ragadnának, a kemping lankáin sárossá ázott talaj számos kisebb balesetet okoz. Délelőtt „kötet szinten nekiállunk Távozó fázni” – az Oravecz Imre 2015-ös verseiből kiolvasni vélt létösszegzési szándék heves indulatokat vált ki a kritikai műhely résztvevői között. Veszélyből is akad bőven: az ebédünkre éhes darazsak is szemet vetnek, akiket komoly harcok árán sikerül csak meggyőzni arról, hogy nem szeretnénk velük osztozni a menün.

Délután a rögtönzött pódiumon Kalapos Éva Veronika felolvassa Takács Zsuzsa M. emlékére című megrázó erejű versét, majd a Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista Korpa Tamással mélyed el a líra mélységeiben. Az elhangzott szöveget barátnője édesanyjának története ihlette, egy nőé, akinek emlékezetéből a holokauszt előtti élete lassacskán kitörlődött, új családja pedig úgy próbálta megkönnyíteni számára a felejtést, hogy eltüntette múltjának dokumentumait, a családi fotóarchívumot. Százéves korában váratlanul mégis elkezd emlékezni és követeli a fényképeket. Az egyéni és egyetemes tragédia összefüggésében válik megragadhatóvá a lírikusi felelősség terhe a beszélgetés tanulságai szerint. Takács Zsuzsa az alkotói idegenségről azt vallja, hogy bár boldogságra folyamatosan van ok, alkotói szempontból mégis a magány alapállása biztosíthatja a termékenységet. A vallomástétel a leghangsúlyosabb szövegeiben, melyek modalitásuk szerint sokféle hangon szólalhatnak meg: az önmegszólítás sem idegen tőle, az egyes szám második személy kényelmes, a harmadik személy az eltávolításra alkalmas, a közösségvállalás, a szolidaritás valódi megszólalási módja a többes szám első személy pozíciójából lehetséges. Takács Zsuzsa lírájának egyik leginkább próbált és kísérletezett formája a monológ, melyben szövegtörmelékek, beékelt kérdések, felkiáltások tűnnek fel, ám – teszi hozzá a szerző – végső soron szerinte minden írás, még a dialóg is magányos monológnak tekinthető. Kalkuttai Teréz naplói, levelei, évtizedeken át végzett karitatív munkája és a Kertész Imre-féle Jegyzőkönyv végén ábrázolt nyomor ihlette India-verseit, melyeket jelenleg is készülő A Vak Remény című gyűjteményes válogatáskötetében is folytat, de a korábbi könyveiben feltűnő Kafka, Schiele és M. alakjával is találkozhatunk majd. Az előző napi 56-os kerekasztal megszólalóihoz hasonlóan számára is meghatározó olvasmány az Iskola a határon, de sok más mellett kiemeli Nemes Nagy Ágnes háborús visszaemlékezéseit és Kertész Imre Az angol lobogó című könyvét. Takács Zsuzsa finom eleganciájával, szelíd bölcsességével, emberi sorsok iránti érzékenységével a tábor talán egyik legemlékezetesebb élményével ajándékoz meg bennünket.

A vacsora rohamtempóban történő elfogyasztása már nem jelent számunkra kihívást: a tábori foci szurkolóinak ultráiként egy meccset sem hagyhatunk ki. A látszólag Celtic mezt viselő, szerény sztárcsatárunk utolsó nap szeretné legjobb formáját hozni, így egyre hangosabban szurkolunk Kollár Árpád éppen aktuális csapatának; ezzel párhuzamosan a szőke négyévesek egymás és a gravitáció ellen folytatott labdázásának is legalább ekkora figyelmet szentelünk. A meccs után Kollár úgy dönt, a tábor harmadik napján bezárja a büfét, és hazaküld mindenkit, másfél perc múlva mégis beharangozza a következő programot, mi pedig ismét a placcon találjuk magunkat, ahol Szilágyi Zsófia fog vallatóra három elsőkönyves FISZ-szerzőt: Hyross Ferencet Tömegvonzás, Gál Somát Sármesék és Makai Mátét Koriolán dala című kötete ürügyén. Hyross Ferenc a kötetkomponálás terén mutat kiemelkedő teljesítményt – sokat gondolkodott a felosztáson, törekedett arra, hogy ne csak a versek témája, hanem a ciklusok felismerhető formája is differenciálja a szerkezetet; előképei közül Rilkét, Pilinszkyt és a Telep-csoportot emeli ki. Gál Soma novellái különös párbeszédet kezdeményeznek a magyar irodalom faluszövegeivel –teszik mindezt úgy, hogy szembe mennek a berögződött letargikus vidékábrázolással. A szerző élcelődve megjegyzi, hogy kezd aggódni a szövegein érződő, sokak által emlegetett Hrabal-hatás miatt. A magyar szerzők közül – többek között – Csáth Gézát, Kosztolányi Dezsőt és Gion Nándort olvas szívesen. Makai Máté novelláiban izgalmas módon épít lehetséges világokat; úgy véli, a disztópiák felvillantása inkább eszköz, mint cél a szövegeiben; egyaránt tetten érhető nála a kultúraelméleti iskolázottság, valamint a zene központi szerephez juttatása.

A könyvbemutatók második körében reflektor és állólámpa fényében Lapis József mutatja be az eseménytől távol maradó Bálint Tamás harmadik, Love story című verses regényét, amely elsősorban az Anyeginből és a hollywoodi szerelmes filmek kliséiből táplálkozik:  A. és Tattyána emailben és chaten leveleznek. Soltész Béla novelláskötete, az Inbox szereplői lecsúszott figurák, ahogyan Lapis fogalmaz, posztkorrekt és prepolitikai, a sztereotípiák szétírásával a szerző eléri, hogy üdítő humorba fojtsa a tragédiákat. Papp András Vadpénz című kötete 2004 óta írott tárcáit, novelláit tartalmazza, de szerepel benne egy interjú is, amit Térey János készített a szerzővel. A központi jelölők közé tartozik egyebek mellett a medence, a madarak és a kötetcímadó vadpénz, ami az ördöggel kötött kisszerű alku jutalma, olyan érték, aminek csak rövid ideig lehet örülni.

A szerzők megbirkóztak a fény hiányával, a felolvasások közben majdnem szájba mászó rovarokkal, a lankadó figyelemmel, amit a tapasztalatok szerint csak a büfé újbóli megrohamozása képes orvosolni. A Panda vezényelte, zárásnak is méltán beillő buli néhány fiú twerkelésekor látszik a tetőfokára hágni, a látványt és a folytatást azonban magába fogadja a visegrádi éjszaka balladainak is beillő homálya.