Jókai Mór a Hadikban

Részletek

(Sziklay Cs. Mónika felvétele)

A Jókai szakirodalom napról-napra gyarapodik, ez tagadhatatlan, és a regények, valamint a kisebb elbeszélések meg is követelik a folyamatos újrafelfedezést. Mégis fontos feltennünk a következő kérdéseket: a szakembereken kívül olvas-e még valaki Jókait? És ha igen, önszántából teszi azt, vagy csak azért, mert feladták az iskolában kötelező olvasmányként? Van-e esély arra, hogy Jókai megmenthető legyen a következő generáció számára? Ha igen, hogyan kéne ezt elérni? Ezekre és további, eddig megválaszolatlan kérdésekre keresték a választ a most megjelent tanulmánykötet bemutatóján a kötet szerkesztői és a beszélgetést vezető Bényei Péter.

A 2014-ben Balatonfüreden megrendezett konferencia előadásainak anyagából készült tanulmánygyűjteményt Bényei Péter mutatta be, az ezt követő beszélgetésen Hansági Ágnes és Hermann Zoltán válaszolt az általa feltett kérdésekre, amelyek nem kerülték el a kényes témákat sem. Az „…Író leszek, semmi más…” című tanulmánykötet érdekes és kreatív szempontokból közelítette meg a Jókai-műveket, a könyvbemutatón ebből kaphatott ízelítőt a közönség.

E kötet legnagyobb érdeme Bényei szerint, hogy az életmű még felfedezetlen vagy alábecsült területeit állította fókuszba, olyan műfajokat és műveket, amelyekkel korábban nagyon kevesen vagy senki nem foglalkozott. Ilyenek például Jókai pályakezdő novellái, drámái, de olyan tanulmányok is szerepelnek a kötetben, amelyek a korabeli irodalmi életről, a médiumokról és Jókai életének eddig ismeretlen elbeszéléséről szólnak. A kötet egyik érdekessége például, hogy Török Zsuzsa közli azt a nemrégiben előkerült, Jókai saját keze által írt, és eddig ismeretlen verses önéletrajzot, amelyet az író feltehetőleg második házassága kapcsán vetett papírra. Természetesen nem maradtak ki a nagyregények sem, mint például A lőcsei fehér asszony vagy az És mégis mozog a föld – ezeket azonban teljesen új megközelítésekben olvasták újra a kutatók.

A tanulmányírók célja nem az volt, hogy – Bényei Péter szavaival élve – „olvashatóvá olvassák Jókait”. Egyszerűen csak rá akartak mutatni, hogy egy 21. századi embernek sem nehéz aktualitást találni a műveiben. A „nagy mesélő” ugyanis nem csak a „mesékhez” és a történetszövéshez értett, hanem az embereket, a lelki folyamatokat is rendkívül jól ismerte, annak ellenére, hogy ez nem igazán látszik meg írásmódján: ritkán használt belső monológokat. Jókai elbeszélésmódját az jellemzi, hogy előszeretettel élt az öntükrözés különféle lehetőségeivel; a retorikai értelemben vett irónia eszköztárával. Szó sincs arról azonban – fejtette ki Hansági Ágnes – hogy iparosként gyártotta volna a regényeket.   

A kötet szerkesztői optimistán, de a realitásokkal számolva válaszoltak arra a kérdésre, hogy életre kelthető-e Jókai. A máig közkézen forgó és gyakran használt kézikönyvek sokszor „korszerűtlen” elbeszélőnek mutatják be a szerzőt, de az újraértékelésnek az a folyamata, amely két évtizede elkezdődött – és amelynek része ez a konferenciasorozat is –, talán hozzájárulhat ahhoz, hogy ne csak a kutatók, hanem a mostani egyetemisták, a leendő tanárok, és később az olvasók is szívesen, ne pedig kötelező feladatként vegyenek a kezükbe egy-egy hosszabb regényt vagy akár egy rövidebb elbeszélést.

Nyilvánvaló, hogy Jókai többé nem lesz „tömegolvasmány” abban az értelemben, ahogyan az nagyszüleink korában volt, de sokan és sokat tehetnek azért, hogy a modern magyar regény megteremtője végre „modern” arculatot is kapjon. Nem utolsósorban az oktatás: hiszen a diákok ma rendszerint nem izgalmas olvasásélménnyel, és nem annak tudatában hagyják el az iskolát, hogy a magyar kultúrának mekkora kincse ez az életmű.  Dolgozni kell tehát azon, hogy az egyetemről most kikerülő tanárok már ne a régi és elavult sémákban gondolkodjanak. Ne csak abból álljon a „Jókai-ismeret”, hogy fel tudjanak sorolni néhány művet, vagy el tudják mondani egy-egy ismertebb regény cselekményét (amelyeket a legtöbben sokkal inkább a filmekből ismernek, bár azok hatása is kezd lecsengeni) – fontosabb volna ennél az olvasásélmény.  Leginkább azért, mert – saját tapasztalatom szerint – sem színdarab, sem film nem tudja visszaadni a regények összetettséget.

A legfontosabb kérdés tehát az, hogy egy mai olvasó megtalálhatja-e Jókai regényeiben saját világát. Lehetséges-e ez a régies nyelv és a latinizmusok ellenére? Hermann Zoltán szerint nagyon fontos keresni a lehetőségeket, miként hidalható át ez a távolság. Az egyetemi oktatásban hatékony módszer lehetne, ha egy féléven át egyetlen Jókai-regénnyel foglalkozna egy szemináriumi csoport. Hansági Ágnes hangsúlyozta: csak gyakorlott olvasó képes igazán élvezni egy Jókai-regényt. Azok a fiatalok, akiknek nehézséget okoz a Jókai-szövegek olvasása, Esterházy, Nádas vagy Kertész szövegeit sem tudják jól, élvezettel olvasni.  

Bényei Péter egyik utolsó kérdése arra irányult, vajon lehetséges-e manapság egy középiskolai osztályban felkelteni az érdeklődést Jókai iránt? A szerkesztők meggyőződése, hogy könnyebb, rövidebb és humoros szövegek, vagy regényrészletek felolvasásával, esetleg előadásával, közös olvasásával ez elérhető. És mivel volt is már rá példa, hogy ez sikerült, érdemes minél többször kipróbálni.

A beszélgetés záró kérdése az volt: mit tett hozzá a Jókai-értéshez ez a kötet és a konferenciasorozat elmúlt tíz éve. Hansági Ágnes szerint a sorozat legnagyobb érdeme, hogy helyszínt és alkalmat kínált a közös gondolkodásra, nagyszerű eszmecserék és viták lefolytatására. Hogy eredményesnek bizonyult a kutatók közötti együttműködés, az támasztja alá, hogy annak kézzel fogható eredményét már kereshetjük is a könyvesboltokban. Hermann Zoltán elárulta, hogy nem ez volt az utolsó konferencia, már tervezik is a következőt, ahol a novellákra koncentrálnak majd.