Haláltusák gyerekszemmel

Részletek

Az est könyvei azért tekinthetőek fontos olvasmányoknak, mert tabutémákat igyekeznek megragadni és kibontani. A beszélgetés három könyv köré szerveződött: Németh Eszter Kötéltánc (Móra Kiadó, 2015), Julie Anne Peters Amikor ezt olvasod, én már nem leszek (fordította: M. Szabó Csilla, Móra Kiadó, 2015) és Brynjulf Jung Tjonn A világ legszebb mosolya (fordította: Petrikovics Edit, Kolibri Kiadó, 2015). A résztvevők első benyomása egyöntetűen az volt, hogy a könyveket nagyon rövid idő alatt végig lehet olvasni, a szövegek nyelvezete nem megterhelő, nem túlságosan árnyalt, szépirodalmilag nehezen értékelhetőek.

Mindegyik regénynél megfigyelhető, hogy (alapvetően felemás hatékonysággal) kísérletet tesznek a „Z-generáció” nyelvhasználatát, a most használatos szlenget imitálni valamilyen módon. Németh Eszter Kötéltánca esetében a kritikusok például arra reflektáltak, hogy a szerző inkább saját fiatalságának nyelvezetét képes eredményesen megragadni, amit a mostani fiatalok – akiket a tanár urak tanítanak – elmondásuk szerint kissé „cikinek” éreztek. A fordításoknál problematikusabb ez a kérdés, mivel az eredeti művek speciális nyelvi megalkotottságáról nem esett szó, így nem tudhatni, hogy az angol és norvég szövegek mennyire állnak közel a mai angol és norvég szlenghez. A fordításokkal kapcsolatban viszont elmondható, hogy kissé eltávolodtak a diákság aktuális nyelvhasználatától.

Ezt a hiányosságot részben kompenzálja az az eljárás, hogy a regények világának „összeállításában” nagy szerepet kapnak a napló- és blogbejegyzések, internetes cikkek, chatbeszélgetések, sms-ek, amik mintegy betekintést nyújtanak az online kultúra virágzó és trendi korszakába, ahol a fiatalok idejük nagy részét eltöltik, és a felugró chatablakok, letiltott weboldalak szövevényében próbálják megismerni a világban önmagukat, önmagukban a világot. A blogos szövegépítkezést, habár funkcióját betöltötte azáltal, hogy reálisan tár fel problémákat, és igyekszik felfejteni e problémák eredetét, a kritikusok nem találták maradéktalanul sikerültnek, mivel túl didaktikus és reflektálatlan maradt. A regényeket „neuralgikus témákat érintő művekként” határolták be, és azt kritizálták bennük, hogy nem az irodalom ezeknek a célja, didaktikusságuk miatt épp csak a tabuk körülhatárolása mutatkozik meg bennük, de nem képesek egy külön, szuverén, rétegzett világot építeni, ahol működőképes szituációkban, működőképes konfliktusokat kezelnek vagy épp oldanak meg hitelesen formált karakterek.

Fenyő D. György A világ legszebb mosolya kapcsán kiemelte, hogy irodalmilag talán ez tekinthető leginkább működőképesnek, mivel lírizált novellákból épül fel, és szabadversszerű  gondolatfolyamként írja le a narrátor valaki halálát, miközben a saját szerelmi élete kiteljesül, így két végletet közelít, melyek feszültsége egy adott metszéspontban találkozik. Míg a másik két regény egyes szám első személyben csupán az önpusztításról ad részletes leírást, és teremti meg az öncsonkító folyamatok kontextusát, valamiképpen magyarázatot adva arra, hogy mi késztethet egy fiatalt öngyilkossági kísérletre. Mészáros Márton szerint az énelbeszélés azért volt jó választás ezekben a művekben, mert a leírás, önfeltárás által az átélt traumák könnyebben feldolgozhatóak, és a leírás aktusa – terápiás céllal – távolabbról ad rálátást a szereplőnek a történtekre, így magától eltávolítva talán elindulhat a gyógyulás útján, és ennek segítségével a hasonló problémákkal küzdő olvasó is, eltávolítva magától problémáját, talán képes kritikusan viszonyulni saját sorsához, és eltántorítódik az öngyilkosság gondolatától.

Szekeres Nikoletta, Fenyő D. György és Mészáros Márton is egyetértettek abban, hogy nem szabad ezeket a könyveket úgy a fiatalok kezébe adni, hogy az olvasást követően ne legyen valamiféle továbbgondolása a történeteknek. Szükségesnek érzik a kérdésfeltevést, mivel nem lezártak ezek a regények, nincs morális tanulság a végén, így a friss olvasmányélményt, a megrázó, precíz pontossággal bemutatott öngyilkossági kísérleteket, a személyiségbomlasztó, önbizalomromboló szituációkat (fogyitábor, kiközösítések, családon belüli bántalmazások) újból meg kell tárgyalni a gyerekekkel. Ha áldozatok olvassák, azért veszélyes, mert némely regény az öngyilkossági kísérletek teljes tárházát sorakoztatja fel, így mintát ad a tragédiához, mivel az áldozat nyitott a magáéhoz hasonló történetekre. Ugyanakkor fennáll a lehetőség, hogy a reflektív átbeszélés során, a kérdésfeltevés segítségével és az átértelmezéssel, választ találhat saját problémájára. A nyitottan hagyott befejezések azért lehetnek produktívak ebből a szempontból, mert lezáratlanságuk miatt újrajátszhatóak, amikre különböző megoldásokat, ötleteket hozhatnak fel a diákok, és ezek által saját vagy barátaik, osztálytársaik problémáját is képesek lehetnek új perspektívába helyezni, a tettes és az áldozat helyzetéből is újraértelmezhetővé válnak az események.

Az estet már azért is eredményesnek tekinthetjük, mivel a hallgatóság átlagéletkora arról árulkodott, hogy főként fiatalok vettek részt rajta, így a figyelemfelkeltő esemény elérte a célközönséget.