Hírlevél feliratkozás

Keresés

Különféle feszültségek

Székely Örs a 2015-ös JAK-táborról
Szombat reggelre műhelyes feladat is csak egy maradt, húsz percen keresztül valakinek a szemébe, az arcába nézni. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá, hogy átélem a bizalom, a megismerés, az akarás, a visszavonás dinamikáit.

Ha ilyen címet adok, akkor reggel, felkelés után kötelességem elkezdeni gyanakodni. Ez lefoglalja az agyamat és hamarabb eltelik az idő, amíg leérek a kastélyba reggelizni. Mit látok? A tálalóablakban (miniatűr keret) Bach Máté alszik, előtte (másik keret) a laptopja. Biztos fotókat tölt, ne felejtsem el megkérdezni. A háttérben (nyitott ajtókeret) vadul villog a tegnap esti buligenerátor, ami a színeket szórja.

(galéria nyílik, Bach Máté felvételei)

 

Tompa Andrea színházműhelyében többek közt szó esik arról is, hogy milyen fontos eszköz a feszültségteremtés, hiszen azáltal juthatunk el valamilyen személyeshez. Különféle gyakorlatokat kapunk. Először beszélgetnünk kell egy eddig nem ismert műhelytársunkkal, valahogy hangot adni az egymásnak feszülő idegenségeinknek. Így indulunk futni Sándor Zitával szerda reggel; utána beszélünk, helyzeteket kínálunk fel és kihagyjuk őket. Este viszont egy másik feladathoz Vendel bácsit (Sárközi Vendel Gergely), a minden évben a JAK-kal táborozó idős költőt kérem arra, hogy foglalja kicsit össze a Bánk bánt. Itt az nem mindegy, hogy kérdezek, hogy ne tűnjek számonkérőnek, fentről megszólalónak. Kassay Zsigmond ültet minket egy asztalhoz, hamar el is jutunk a lényeghez: „leszúrják”, Gertrúdot, persze.

 

Mégsem a Bánk bán, hanem a pénteken délben kettőkor megejtett kultúrpolitikai működéseket firtató disputa feszítette pattanásig a tábor egészét, amelyben Gaborják Ádám elnök Gács Annával és Fehér Renátóval beszélgetett. Ennek egyik apropóját a Tokaji Írótáborban bemutatott R25 antológia esete adta; az a kérdés, hogy egy ilyen kötetbemutató mennyiben legitimálja azt az eseményt, amelynek szervezői egyenlőséget tesznek a kommunista diktatúra irodalomfelfogása és a jelenkor általuk „posztmodernnek” nevezett irodalomtudománya között; illetve ahol miniszterek nyilatkoztatják ki, hogy mi is az „írók feladata”. Három lehetséges attitűd vázolódik fel; a nem túl szerencsésnek tartott bojkott, a kissé naiv ’hídépítés’, valamint a kettő közötti: a meghívást elfogadni és nagyon határozottan kiállni a saját vélemény mellett. A bojkottnak és az ellenállásnak nem szabad rutinból jönnie, emlékeztet Fehér Renátó, Mán-Várhegyi Réka hozzászólásában pontosít, hogy ismernünk kell az Írószövetség plusz a kormányzat és a többi írószervezet közti vita okát, hogy ilyen kérdésekben dönteni tudjunk; hiszen nem arról van szó, hogy ki mit szeret olvasni: ezek a kérdések a kulturális identitás és az emlékezetpolitika alapjait érintik. Végül elhangzik az is, hogy a JAK-nak a külföldi kapcsolatok fele kell orientálódnia annak érdekében, hogy a bizonytalanná váló finanszírozás megoldódjon és a magyar irodalom jobban bekapcsolódhasson az európai irodalmak vérkeringésébe.

 

Ennek szellemében egészen változatos nemzetközi program állt rendelkezésünkre a tábor alatt. Lesi Zoltán három-három résztvevővel a re-verse című osztrák-magyar fordításműhelyt működtette, nekik pár órája volt bemutatójuk. A nyelvek közti kölcsönhatások ilyenkor nem várt impulzusokat generálnak, hatással lesznek a versszintaxisra, mesélte lelkesen Julia Lajta-Novak osztrák költőnő, példaképp felhozva a buszozni igét, ilyet nem lehet kitalálni németül, mondja.

 

Péntek este a Solitude Alapítvány ösztöndíjairól beszélgettek, idén Szőcs Petra mehet majd ki a Stuttgart melletti kastélyba. Ugyan a vetített filmben valahogy szürke irodaként sikerült bemutatni a helyet, a volt ösztöndíjasok bőven meséltek izgalmakról iss: Gerevich András például megmutatta, hol sértette fel őt a vaddisznó sétálás közben. Hiába, magyar írók és vadkanok között valamiféle vonzalom mindig is létezett; ki is megyek járni egyet a kastély melletti arborétumba.

 

 

Ennyi csábításról azért nem felejtettem el, hogy a csütörtök esti blokk is mennyire vagány lett. Bartók Imre nemrég megjelent Goebbels című drámájától indult a beszélgetés, hangolásképp megnéztünk egy naziploitation műfajú filmet, melyet Nemes Z. Márió már-már sebészi pontossággal igyekezett elhelyezni mindenkinek a memóriájában. Ez a könyv a tavaly Nemes Z. és Miklósvölgyi Zsolt által elindított melting books sikerének egyik bizonyítéka. A társművészetek irányába nyitó projektben fontos, hogy ne a létrehozott műalkotás, produktum kerüljön előtérbe, mint fétis, hanem a különböző más médiák betörésével (zene, film, kép) olyan szellemi tér jöhessen létre, amelyben különböző kulturális cserék nyílhatnak meg. Ezt a gyakorlatban is látom, pénteken Lichter Péter filmjét néztem végig a Simon Márton-féle Polaroidokról, ugyancsak melting books.

 

***

 

A kávésnénik mindeközben már tudják, hogy sok tejjel, cukor nélkül. Szombat reggelre műhelyes feladat is csak egy maradt, húsz percen keresztül valakinek a szemébe, az arcába nézni. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá, hogy átélem a bizalom, a megismerés, az akarás, a visszavonás dinamikáit. Délután közgyűlés a bátraknak,  de utána a titkos naplókkal vigasztalódhatunk. Pillanatok alatt beesteledik. A keverőpultnál elszabadul a pokol. Ha valaki Tankcsapdával próbálkozik, ugrálsz felszabadultan; kissé szürreális a bulizás közben székben üldögélő Kukorelly, aki éppen dedikált sört nézeget: a JAK utolsó söre, aláírás Szenderák Bencétől, 2015. Ne pánikoljunk, hoz még, most csak szusszan. De én visszamegyek a szállásra, a hajnali vonatot Pestre el kell érnem. 

Székely Örs