Emlékezés egy nem szószátyár szépíróra

Részletek

A már megújult külsővel jelentkező két legfrissebb lapszámot hozták magukkal Budapestre a pozsonyi székhelyű Irodalmi Szemle szerkesztői, az irodalom és jog lehetséges viszonyait vizsgáló januári és a Borbély Szilárd emléke előtt tisztelgő februári kiadványt. Mint ahogy Szalay Zoltán főszerkesztő elmondta, Borbélyról nagyon sok visszaemlékezést lehetett olvasni az elmúlt egy évben, főként a halálát közvetlen követő időszakban, de nem nagyon lehetett olyannal találkozni, amikor irodalmi alkotásokon keresztül méltatták volna munkásságát. Az Irodalmi Szemle februári kiadása azonban erre tesz kísérletet, egy nehezen megközelíthető életművet tizenegy nagyon is eltérő alkotói világú szerző versei által megközelíteni, mert talán épp a költészet lehet a legmegfelelőbb eszköz erre.

(galéria nyílik)

Ahogyan a folyóiratban, ugyanúgy az est során is az alkotói módszerek általi kötődésen volt a hangsúly. Szóba került például a hibapoétika fogalma is, mint lehetséges kapcsolódási pont Borbély Szilárd és Kukorelly Endre költészete között. Kukorelly szerint azonban nincsenek nyelvi hibák, csak nyelvhasználatok vannak és ebből következő autentikus megszólalási módok. Az irodalmi alkotásokban is kevésbé a megformáltságot, mint inkább ebből az autentikusságból származó brutalitás, elementaritás érzését élvezzük inkább. Úgy fogalmazott, az életben soha nem beszélnek velünk rendesen, ellenben a nagy művek igen, és ettől tudnak olyan mellbevágó hatásúak lenni. Kukorelly Endre Borbély Szilárd verseit is ilyen brutális erejűnek tartja, s alkotójukat az elmúlt tíz év három legjelentősebb költője között tartja számon. Nincstelenek című regényével azonban nem volt megelégedve, bár talált benne fantasztikus mondatokat, összességében a versekhez képest kommersz alkotásnak gondolja.

Korpa Tamást a nyelv teherbírásáról kérdezte Szalay Zoltán. Ez a fiatal költő első az Egy híd térfogatáról című kötetében is jelen van, ahogyan Borbély Szilárd költészetére is ez volt talán a legjellemzőbb, próbára tenni a nyelvet, megkísérelni elmondhatatlant. Korpát irodalmárként az alakulásfolyamatok, a fordulatok és azok mikéntje érdekli.  A fordulatszám, ahogyan például Borbély visszahozza az episztola műfaját a Berlin - Hamlet kötetében, de végeredményben bármilyen tradícióhoz is nyúlt, bármilyen tépelődéshez, azt Korpa Tamás szerint magas fordulatszámon tette. Borbély Szilárd életműve ugyan nem egy lineáris elrendezéssel előre haladó életmű, nem is igazán nagy megújító, de a nyelvet csábítóan vizsgáló korpusz. Csábító abban azt értelemben, hogy bevonzza az olvasót, inspiratív, produktív, sőt felforgató módon beszél. Korpa Tamás szerint Borbély Szilárd ezzel témák, technikák és dilemmák sorát szabadította fel az ő költőgenerációja számára is. Alkotásaira a Dichtung szó - a költészetet és valamiféle sűrűséget, sűrítettséget egyszerre érzékeltető kifejezés - jellemző a legnemesebb értelmében véve, nagyon tömörek de egyben áttetszőek is a szövegei.

Az est utolsó harmadában elméleti szempontokról kérdezgette Szalay Zoltán a jelen számban tanulmányával is szereplő Száz Pált. Ő a haszid témák és motívumok felől közelítette meg Borbély munkásságát, és ennek megfelelően elsősorban a Halotti Pompában található Haszid Szekvenciákat vette górcső alá. Szalay Zoltán úgy értelmezte Száz tanulmányát, mint ami arra akar rávilágítani, hogy Borbély Szilárd szándéka nem valamiféle létező haszid hagyományba belehelyezkedés, hanem egy saját magyar haszid hagyománylétrehozás volt. Száz Pál szerint a Halotti Pompa azért kompakt, azért nagyon sok értelemmel felruházható mű, mert három különböző hagyományból táplálkozik, ugyanakkor ezek a hagyományok ötvöződnek, sőt, egyes esetekben gyakorlatilag elkülöníthetetlenek.  Gyakran előfordul, hogy adott egy motívum, ami tisztán levezethető egy adott hagyományból, de később ennek értelmezése ellentettjére vált, így belső ellentmondások feszítik a szövegeket. Ez gyakran elbizonytalanító hatású, és azért is nehezen befogadható az olvasó számára, mert nem ad adekvát magyarázatot. Összességében azonban úgy lehetne jellemezni, hogy Borbély költészete egyszerűségénél fogva bonyolult, ahogyan például Marc Chagall festményei. Mindkettőben jelen van valamiféle, a naiv művészetre jellemző attitűd.

Az est során többször is szóba került Korpa Tamás tavaly az ÚJNautiluson közölt szövegéből egy fél mondat, miszerint Borbély Szilárd „más tétetekkel játszott, mint egy szószátyár szépíró”. A beszélgetés résztvevői tulajdonképpen ezt járták körül mindannyiszor a hiteles megszólalás brutalitásáról, a nyelv teherbíró képességét provokatív és innovatív módon próbára tevő alkotótevékenységről, vagy az egyes szövegek kiváló kutatási anyagnak bizonyuló kulturális beágyazottságáról szóló gondolataikkal. És ahogy az illett egy a megemlékezés aktusát is magában hordozó alkalomhoz, egyáltalán nem szószátyár módon.