Hírlevél feliratkozás

Keresés

Versek az örökszoba rejtekéből

Nemcsak azért volt különleges a tegnapi Olvass be!, mert a Híd Kör tagjai elemezték – ha úgy tetszik – saját tejtestvérük munkáját, hanem azért is, mert pontosan ebből a prózai okból kifolyólag kevesen vállalkoztak az állásfoglalás szabadságának gyakorlására. Így hát két kritikus, Berényi Emőke és Lábadi Dávid, valamint egy kritikus moderátor, Patócs László estek neki az egyébként rendhagyó módon a helyszínen tartózkodó szerző könyvének - Fehér Dorottya beszámolója az újvidéki kritikus-katlanból

Antalovics Pétert fiatal kora ellenére talán nem szükséges aprólékosan bemutatni a kortárs lírarovatok munkatársainak, de olvasóinak sem. Szerkesztett a Dokk.hu irodalmi kikötőben, aktívan publikál online és nyomtatott felületeken, idén pedig Örökszoba címmel jelent meg első kötete az újvidéki Forum könyvkiadó gondozásában.

(galéria nyílik - Sági Varga Kinga felvételei)

Nemcsak azért volt különleges a tegnapi Olvass be!, mert a Híd Kör tagjai elemezték – ha úgy tetszik – saját tejtestvérük munkáját, hanem azért is, mert pontosan ebből a prózai okból kifolyólag kevesen vállalkoztak az állásfoglalás szabadságának gyakorlására. Így hát két kritikus, Berényi Emőke és Lábadi Dávid, valamint egy kritikus moderátor, Patócs László estek neki az egyébként rendhagyó módon a helyszínen tartózkodó szerző könyvének.

A kötet egyszavas jellegadó kifejezését keresve számos, ám bizonyos pontokon érintkező fogalmakra asszociáltak a kritikusok: elsőként az önmagába zártság merült fel, hiszen ez a világ látszólag folyamatosan alakuló, ám alapvetően mégis statikus belső univerzum, egy örökszoba, amiben valami, talán a semmi poétikája, az üresség, az identitás vagy a lélek próbál folyamatosan megkonstruálódni. A bizonytalanság volt az est folyamán leggyakrabban emlegetett szó: egyik feltevés szerint maga a lírai én sem tudja, mennyire statikus ez a belső tér, ám ez inkább poétikai bizonytalanság, mint a bizonytalanság poétikája, ami gyakran önellentmondás formájában jelentkezik a versekben, mégsem tekinthető teljesen tendenciaszerűnek. A harmadik fogalom az intimitás: a lírai én egy jól körülhatárolható térben mozog, amibe a külvilágtól való félelmei kényszerítik, ezáltal süllyedhet a valamiféle végtelen intim zártságba.

Az örökszoba szinonimája ennek megfelelően a gumiszoba is lehet, kiútként pedig az utolsó, Lassú hullám című ciklus – az előző objektív lírai tendenciához leginkább köthető fejezetektől eltérően – a megszólított „másik”-ja jöhet szóba. És persze ott vannak a repedéseken keresztül az örökszobába behatoló bogarak, a kötet illusztrációs anyagát képező bodobácsok, akik bemásznak ebbe a már-már üres térbe.

A könyv megszerkesztettségét illetően a moderátor kiemelte az ide cím kellene prológust, valamint az exit című epilógusverset, melyek jelenléte Berényi Emőke szerint a nyugatos modernség hagyományát idézi meg, előbbi pedig ellenprogramversnek minősíthető, ezáltal a bizonytalanság is csak blöffé minősül: annyira távol áll a benne foglalt poétika a többitől, hogy a kötet felépítése a 1+33 struktúrát tükrözi. Ezzel szemben Lábadi Dávid nem érzékelte a szerkesztés ilyesfajta tudatosságára fektetett hangsúlyt, Patócs László pedig elmondta, az ide cím kellene egyértelműen metacím, ami maradéktalanul képes felcsigázni az olvasási kedvet.

A következő sarkalatos pont a versek vajdasági magyar irodalomba, illetve a kortárs magyar költészetbe való beágyazottsága, beilleszthetősége volt: az objektív líra kapcsán Danyi Magdolna költészete merült fel, ám elsősorban az Telep csoporthoz köthető újkomolyság, valamint a Pollágh Péter lírájával való rokonság tekinthető szembeötlőnek. Sokakat talán meglepett, hogy a prózához való kötődés is egy lehetséges alternatíva a fenti kérdésben: a hosszabb versek olykor prózai vonásokat is magukon viselnek, mégsem prózamondatok szerepelnek bennük, míg a rövidebb költemények egyértelműen lírai formába öntött lírai mondatokon keresztül manifesztálódnak.

Negatív vonásként értékelték, hogy a versek lírai énjére gyakran rászorul az örökszoba, ezáltal a megkonstruált versvilágok túlságosan sterilek, tiszták lesznek, miközben a költő tudathasadásos éneket sorakozat fel a magány elkerülése végett. Leggyengébbnek a benne szereplő frázisok miatt a szonett, a lírai másikat megszólító, „beszélgetős”-nek nevezett versek közül a kellemetlen állásinterjú hangulatára emlékeztető zacc, illetve a homokember figurájára hajazó, mitikus félelmeket hordozó kisember című versek ítéltettek. Abban viszont mindannyian megegyeztek, hogy a címadó örökszoba és a lassú hullám című hosszúversek a legsikerültebb darabok.

A kötetben lappangó vagy explicit irónia elsősorban a művészsorsra való rájátszásoknál jelentkezik; gyakran tematizálja azt, miből lesz lírai anyag, hogyan érzi magát az én költőként, hogy gyakran a küszködő művész pózába merevíti magát, de ráébred önnön műviségére, és végül jót röhög ezen. Azt is megtudtuk, a szerző egy beszélgetésben elmondta, valójában sok helyütt ironikusak ezek a versek, mégsem érzékelhető bennük az a fajta kamaszos szókimondás és esetleges nyersesség, amit az egyik kritikus vetett a szerző szemére.

Az est végén az elmaradhatatlannak számító értékelésen az Örökszoba 8 pontot kapott, ám a szemfüles moderátor azonnal önkritikát gyakorolt, mondván, előre felsejlenek előtte a belső érintkezések miatt felvethető vádaskodások, de nagyfokú sallangmentességének köszönhetően ez a könyv egyáltalán nem klasszikus értelemben vett első kötet, amit mindenkinek érdemes legalább egyszer elolvasnia.

A beszélgetés végén ez alkalommal Németh Zoltán 2002-es verseskötetét,  A perverzió méltóságát sorsolták ki a résztvevők között. A követező együttlétre december 16-án kerül sor, amikor is Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című kötetének testébe és lelkébe vájhatják körmeiket a kritikusok.

Fehér Dorottya