Hírlevél feliratkozás

Keresés

„… aztán egyszer csak valami széttép”

Helyszíni beszámoló a FISZ Klub Szeged októberi estjéről: Tinkó Máté és Sörös Erzsébet Borbála disputájáról.

„… aztán egyszer csak valami széttép”

(galéria nyílik - Káldy Sára fotói)

Helyszíni beszámoló a FISZ Klub Szeged októberi estjéről

 

A FISZ Klub Szeged legutóbbi estje a Rongy Kocsmában került megrendezésre, 2014. október 27-én. A szervező, Káldy Sára (KS) rövid bevezetője után a moderátoré, Sörös Erzsébet Borbáláé (SEB) és a meghívott vendég Tinkó Mátéé (TM) volt a szó. Előbbi az SZTE Neolatin tanszékének doktorandusza, kritikus, fordító; utóbbi az ELTE „öregdiákja” (már csak napok kérdése a jogviszony lejárta), költő, a FÉLonline prózaszerkesztője, első kötete az idei könyvhétre jelent meg, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.

Az est illedelmes késéssel kezdődött, meglehetős családi hangulatban, amit jólesően támasztott alá a fél-kivilágítás (bár az elkeserítő ízű rozéfröccs már kevésbé: „na, de ki iszik olyat”, jegyezte meg erről valaki). Kocsmaszag, emberhangok – emberszag, kocsmahangok. Barátok között voltunk – kicsit, talán, mint az újkori színház bennfentesebb nézői: szinte a „színpadról” néztük az egyébként a színpad előtt helyet foglaló főszereplőket. KS köszöntötte a megjelenteket, bemutatta SEB-t, majd megkérte őt, hogy folytassa.

A beszélgetés első része a szerepeké volt. „A szerepeim adták magukat”, így TM. A bölcsészkar ugyan bölcsésszé teszi az embert, de a versírás ettől még nem válik munkává – megmarad a napok nyugtázásaként. Az intézményrendszer mégis formáló annyiban, hogy rávilágít a dolgok súlyára: „az irodalom kurva fontos dolog – társadalmilag is”. Erre (legalább részben) tanára, Schein Gábor vezette rá TM-t, aki a kötet fülszövegét is jegyzi. SEB-t nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy vajon hogyan viszonyul a vendége a kortárs közeghez. „A magyarosból lesz író vagy a vasgyári munkásból?” – kérdezte. „… vagy a magyarosból vasgyári munkás” – jegyezte meg TM. SEB szerint kortársi probléma (is), hogy ki van közelebb az élethez, TM viszont nem bújtatta ki a szöget a zsákból: szerinte ez eldönthetetlen (bár, mint megtudtuk, Hajnóczyt jobban szereti Kubiszyn Viktornál – és Hajnóczy, alkoholizmusában legalábbis, közelebb állt ahhoz a nagybetűshöz), mindenesetre ritkább, hogy csak és kizárólag az egyetem termel. „Bele kell állni az életbe”, mondja. Amíg a dolgok rendezőnek, az nem valami kitűzött és elérhető cél, hanem állapot. Az önmegértés maga, miként az élet. Ezért nem beszélhetünk kimondottan terápiás írásról (kivéve talán a gyász kapcsán), hanem inkább visszatekintésről, hogy „na, igen, ez én vagyok.” TM elmondása szerint történetek vannak, ezek súlyát kell érzékelnünk. Ezért nincs kimondott szerelmes vers a kötetben, de ezért fedezhető fel benne egy példázati szándék is. „A verseim 30%-ban valóságalapúak, 70%-ban fikciók”.

A beszélgetés e pontján örültem talán először kvázi-újságírói szerepemnek: hogy figyelnem kell és nem „élvezhetem” a beszélgetést, ugyanakkor, szükségszerűen, el is tűnök – ugyanis betért két részeg és pszeudo-párbeszédbe kezdtek a moderátorral és vendégével. SEB nem akadt fönn, irodalmi fegyvert ragadott, amikor olvasásra kérte a költőt, aki az Amíg a dolgok nem rendeződnek c. darabot választotta – erre a részegek is elhallgattak, a vers ugyanis lecsendesít…

A következő blokkban SEB még közelebb férkőzött TM véleményeihez, amikor megkérdezte, hogy poeta doctusnak tartja-e magát, tekintve, hogy a szövegei nagyon is 20. századiak és amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy sokszor érezzük őket „érzelemhatározónak”. „Nyelvileg abszolút! Versbe oltom a prózatapasztalatomat” – mondta TM. Megtudtuk, hogy modorossága aurakeresés, és, hogy szerinte az utolsó ilyen aura-korszak a Nyugaté volt. „Ne élőbeszédítsük el a nyelvet” – reagált a korban is kortársak bandázására, az apák és nagyapák közül pedig Kemény Istvánt, Borbély Szilárdot, Tandori Dezsőt és Oravecz Imrét említette példaként, de mintegy Laioszokként is.

Angyalföldről (öt évig élt itt kollégiumban): „Pest más részein kirabolnak hajnalban, itt inkább adnak egy pofont és elküldenek lefeküdni. Munkásmentalitás a munkáskorszak után”. Emellett, természetesen, hatással van rá a békési múlt és családi háttér is.

„Lehet túl fiatalnak lenni az íráshoz?” – kérdezte SEB. „Nem. Egyszer csak valami széttép” – válaszolja automatikusan és erővel TM. Ekkor visszatértek a részegek a cigizésből, a moderátor ezért ismét olvasásra kérte a költőt, aki most három darabot választott. Az elsőnek a címét sem írtam föl, a szöveg ereje és percnyi aktualitása okán: a részegen üvöltöző nagyapáról szólt. Talán a zavaró elemek is felfogtak belőle valamit… A második az Egyébként motor zaja, a harmadik a Beállni időben címűek voltak.

Összegzésként elmondható, hogy az est jó hangulatú volt, TM-et a történetiség érdekli elsősorban, talán a babitsi klasszicizmus szellemében – bár idáig már nem jutottunk el. Szóval: még ilyet!

Szabó Ferenc