Apollón & Dionüszosz a Sakáltanyán (Szóljon hangosan a Vének)

Részletek

Írta: André Ferenc

Ellenállhatatlan báj van azokban a poshadó reggelekben, amikor túlpörgetett éjszakák után, tompuló aggyal próbáljuk beindítani a napot. Még hemzseg a testben toxin, nyöszörög a máj, és az emberek valahogy egy alacsonyabb, mégis közös frekvencián rezonálnak. Azok a boldog másnapok, azok a ocsmány, cringe poénok. Ilyenkor még egy kicsit mindent lehet.

Bödecs Laci egy kifli felvágásával bajlódik, Alida segíti ki. Egyszerű – mondja Lacinak –, csak meg kell találni a kifli Achilles-inát. Nyilván. Kazsimér Somának megtartom első kiselőadásomat a skandináv black metál kalandjairól (ebben a felemelő élményben a nap folyamán még sok táborlakót részesítek, természetesen kéretlenül). Hosszan taglalom, hogy ez a zene olyan, mint elüvölteni egy tájat. Terék Annával elmélyülünk a lábbetörő szandálok szadizmusában, majd elkezdődik Vincze Feri előadása a képregényekről. Én szeretnék figyelni, de minden neuronom ellenem dolgozik. Szó esik Asterix és Obelix felől a történetírás szépségéről, a Persepolis-ról (amit már évek óta meg akarok nézni, mostmár nagyon ideje). Vincze Feri nagyon benne van a historiográfiai nézőpontban, mert reggel fél 8-kor felhívta őt Lajtai Laci és egy órán át beszélgettek történelemről és Hayden White-ról. Mert mi másról is.

Ebédidő, a paradicsomleves rendben van, írótáborhoz méltóan betűtészta úszik benne, viszont a krumplis tésztát, mint olyan, képtelen vagyok kognitív szempontból magyarázni. Merthogy ez a dolog, hogy krumplis tészta, rendkívül minek van. De tényleg. Miért gondolta valaha valaki azt, hogy ennek van értelme? Mi jöhet ezután? Kecsapos kefír? Nutellás méz?

Ma líraműhelyre lesek be, Terék Anna teljes bedobással lelkesíti a résztvevőket. Vincze Bence felolvassa versét Odesszáról, Soma szerint ez sokkal jobb szöveg, mint amit előző este olvasott fel, ezzel szívből egyetértek. Apróbb vita alakul ki a szövegről, én viszont elmegyek sírni a vécére, mert rájövök, hogy elúszott az egész beszámolóm az első napról és újra kell írnom. Mire visszajövök, Zina kerül sorra a felolvasásban, lendülettel ad elő, a vers sodró, arab refrénjéből valami furcsa mágia árad, hatalmas trip. Szeretem a jól felolvasható szövegeket.

Megérkezik Zsille Gábor, meséli, hogy egyik mondatom, amit még négy éve mondtam egy fordító táborban, gyakran eszébe jut. Mégpedig az, hogy „magyar égre magyar ufót!” Örülök, hogy sikerült nyomot hagynom az emberekben. Zsille mutatja be Szalai Zsolt és Sütő Csaba András új köteteit. A két szerzőben sok a közös pont: együtt léptek be a FISZ-be, együtt lettek az írószövi tagjai, hasonló zakót hordanak. A hátsó sorban szendvicseket tömködünk magunkba, Bence olyan lelkesedéssel zörgeti a zacskókat, mintha ezzel elijesztené a szúnyoghordát. Krizsai Fruzsira hatással volt az emo-korszak iránti nosztalgia az este, mert ma halálfejes-rózsás, fekete pólóban jelent meg.

Kertai Csengerrel megbeszéljük a konyhaajtóban az első kötet utáni lét nehézségeit, majd, amíg a csapat elmegy focizni, mi Zinával az esszékultúráról beszélünk, meg hogy Nemes Nagy a Szó és szótlanságban mekkora humorral és eleganciával dolgozik. Mire visszajönnek, gőzölög belőlük a tornaóraszag, Csenger megnyert mindent, majd indul is haza, mi pedig átvonulunk a Sakáltanyára.

A Sakáltanya fantasztikus hely, kicsit büdös a Soproni, de olcsó a fröccs, a háttérben a helyi, Iron Vének nevű zenekar reszeli a Republicot. Közben a lelkem is viszket, hiába minden szúnyogdeó. Tompa Andrea Élő Csengét kérdezi a vallástörténetről, Bencével egyetértünk abban, hogy a jövő évi tábor témája a McDonald’s kéne legyen #sajtburesz. Bence belelendül az irodalompolitikába, percek alatt megreformálja a teljes magyar kulturális életet. Vincze Feri, Krizsai Fruzsi és Vass Norbi gondoskodnak a grillről: padlizsán, cukkini, gomba, kolbász, ami kell. A kaja annyira finom, hogy az ízlelőbimbóim szégyellik magukat, mert úgy érzik, nem érdemelték ki. Később Tompa Andival és Zinával az Amerikai istenek, meg a kommersz irodalom lehetőséget tárgyaljuk, Réman Zsófival a kétlakiság lehetőségeit. Jegyzetnek leírtam: minden csodás. És tényleg.

Vincze Bence jägerrel és unicummal katalizálja az estét, mindenkinek a kezébe nyom egy pohárkát, ezzel az apollóni matiné dionüszöszi duhajkodásba torkollik. A csapat odagyűl a helyi zenekar próbaterme elé, akik 12 óra mezőgazdasági munka után összegyűlnek betorzítani a gitárokat. Torokból toljuk a Bikinit meg Tankcsapdát, dübörög a családbarát pogó, Élő Csenge bekerül a mikrofon mögé, spontán totálmetálba vált a buli. Felajánlják Csengének: ha nem jönne be az élet, ide bármikor költözhet. Szóljon hangosan a Vének. Réman Zsófival és Tompa Andival szerencsénk van megkóstolni a kávés unicumot, meglepően finom. Többszöri ráadás után mégiscsak vége lesz a koncertnek, István, a királyt énekelve indulunk vissza a szállásra a fényszennyezés-mentes éjszakában. Csillagos ég felettünk, alkoholmérgezés bennünk.

A helyszínen bizarr látvány fogad: vagy tízen rohangálnak a pingpong aszal körül, mint veszett strucchorda, precíz 125-ös ütem taktusára pattog a labda, mindenki ügyesen adja vissza, sokáig nem esik le. Engem meg irdatlanul piszkálgat a kérdés: mikor és hol tanult meg minden irodalmár pingpongozni? Van ilyen szeminárium a magyar felsőoktatásban?

A buli nem áll le, telefonról szól Az éjjel soha nem érhet véget, mindenki veszettül rángatózik és üvölt, csodálatos látvány. Kellerwessel Klaus Bálint Bettivel Romhányit szaval, Schneider Éva pedig ráveszi a csapatot a társasozásra. A játékmenet egyszerű. Kit ütnél el inkább villamossal: minden 14 év alatti gyereket vagy az egész családodat? Érvelj, dönts.

Amióta tudják, hogy én vagyok a krónikás, az emberek minden mondatuk után odateszik: „ezt légyszi ne írd meg!” Úgy látszik, senkinek sem derogál a történelemhamisítás. Betti megdolgoztatja a szellemi képességeinket egy titkos tolvajnyelvvel, Gál János átszellemülten üvölti a Csaknekedkislány slágereket Alidával, Terék Anna arról panaszkodik, hogy ő ehhez az egészhez már túl öreg és törékeny, majd a Szomorú szamuráj helyett szerb zenét tesz és átszellemülten járja tovább.

Király Farkas és Novák Zsüliet kitart hajnalig, a tábor tematikájához híven beszélgetünk otthonról, hazáról, egyéni történelemről, versfordításról, ahogy azt illik. Fél 5 körül nekifogunk rendet csinálni az orgia után visszamaradt pusztításban, Bödecs Laci gondosan elmosogat, aztán szinte mindenki eloson lefeküdni, csupán Farkassal ketten maradunk még egy-két órát. Jó hely a boldogság, most épp úgy hívják: Vének.

André Ferenc (1992, Csíkszereda) költő, slammer, szerkesztő, műfordító. A Fiatal Írók Szövetsége, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Romániai Írók Szövetsége tagja. Több, mint 100 irodalmi és slam poetry rendezvény szervezésében vett részt, számos irodalmi díj kitüntetettje. Jelenleg az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ gondozásában megjelenő Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője. Kötetei: szótagadó (Jelenkor, Budapest, 2018.), Bújócskaverseny (Koinónia, Kolozsvár, 2020).