„Írni csak írás közben lehet” ‒ Grádics Műhelynapló II.

Részletek

Írta: Lőrincz Zsolt

A csapat egy része Antal Imre kedvenc éttermében, a Piroskában ebédelt, ahol a beszélgetés szaggatott ívet írt le a hódmezővásárhelyi Sport kocsmától a nirvanás póló megbocsáthatatlan bűnéig.

Október 9. Ottlik Géza ezen a napon hunyt el, és három írótársunk sem érezte jól magát. Számukra kitoltuk az iskola határát a kibertérbe.

Korábban felvetődött, hogy munka után beülünk egy kocsmába, így egész nap szinte tapintható volt a reményteli várakozás. Hogy addig is elüssük az időt, két csoportra oszlottunk és egymás szövegrészleteit szedtük ízekre. Mivel nem lenne ildomos Nobel-várományos szerzők Booker-várományos ötleteit kiteregetni, az alábbiakban igyekszem a tanulságokra szorítkozni.

A valóság utolér. Ha történetünk érezhetően valós térben játszódik, a legapróbb részletnek is hitelesnek kell lennie. A budapesti Bartók‒Váci sarok vagy a FISZ-iroda tükörre lakkozott intarziás parkettája kelthet némi disszonanciát a szakavatott olvasóban (vö.: mágikus realizmus).

Senki sem fekete vagy fehér. Bár ez az alapvetés Martin Luther Kingnek köszönhetően széles tömegekhez is eljutott, mégis hajlamosak vagyunk szereplőinket klisészerűen ábrázolni, rájuk aggatva minden vélt vagy valós rosszat (ad absurdum jót), ami eszünkbe jut egy-egy tulajdonságuk alapján. A hús-vér emberek komplex személyiségek, mint ahogy komplexek az egymáshoz fűződő viszonyaik is. Nem minden futballhuligán iskolázatlan rasszista, akinek kopasz fején megcsillan a déli napsütés. A szereplőink akkor hitelesek, ha kellően árnyaltan ábrázoljuk őket.

Mágikus realizmus. A mágikus realista alkotásokban a valóság hiteles megjelenítése ugyanolyan fontos, mint a mágikus elemek. David Copperfield a sarki CBA-ban kenyeret vásárol. Szóval figyelnünk kell az arányokra, különben a realista láb nem lesz kézenfekvő a fejekben, és könnyen egy népmesében találjuk magunkat. (A szerző egyben jelezné, hogy ezzel pótolta a képzavar fogalmának megértése terén a foglalkozás alatt felszínre került hiányosságait.)

Hatás versus paródia. Kezdetben szinte elkerülhetetlen, hogy kedvenc írónk stílusa átüssön az irományunkon. Néha tudatosan másoljuk példaképeinket, néha akaratlanul szüremkednek be a szövegeinkbe stíluselemeik, mondatszerkezeteik. Nagy íróinknál sem volt ez másképp (ezt én is megerősíthetem), így kezdőként felesleges ezen parázni. Fontos azonban az egyedi hang megtalálása, a folyamatos törekvés a ránk jellemző írásmód kialakítására. Ha a példakép hatása túl erős és nincs meg mellette az egyedi hangvétel, írásunk könnyen paródiának tűnhet.

Mondanivaló. (Fúj!) Miután megállapítottuk, mennyire visszás és gyűlöletes a mondanivaló szó irodalmi kontextusban, arra jutottunk, hogy azért nem árt, ha mégis. Persze ne nyomjuk bele az olvasó orrát a piszkunkba, azaz óvakodjunk a triviális okításoktól és moralizálástól, de magunkban mindenképpen tisztázzuk, mire gondolt a költő. Ez segít egyben tartani a történetet, és abban is, hogy legyen a könyvünknek megfejtése az olvasó számára. (Akinek esetleg nem elég megbotránkoztató a mondanivaló szó, ízlelgesse a novellafüzér és szonettkoszorú kifejezéseket.)

Szinopszis. Egy jó szinopszis sokat segít abban, hogy felfedjük a cselekmény hiányosságait, majd kialakítsuk a megfelelő felépítést. Aki előbb ezt nem írja meg, az utóbb minden bizonnyal rákényszerül. Egy szinopszis csoportos megköpködése kiváló lehetőség arra, hogy regényünk ne háromszáz oldal végigolvasása után váljon émelyítővé. A szinopszishoz képest a mestermű biztosan változni fog, ettől függetlenül nehéz „jól” eltévedni, ha nem tudjuk, merre indultunk.

Az első oldalak. A kéziratunk első bekezdései vagy oldalai már megbízhatóan jelzik, hogy a fentieket mennyire gondoltuk át. Szövegmintaként ezért célszerű az első fejezetet bedobni koncnak, még mielőtt további több száz oldalt elcseszünk.

A csapat egy része Antal Imre kedvenc éttermében, a Piroskában ebédelt (etetni kell a juhot, ha írni akar), ahol a beszélgetés szaggatott ívet írt le a hódmezővásárhelyi Sport kocsmától a nirvanás póló megbocsáthatatlan bűnéig.

Ebéd után, vagy ha úgy tetszik, kocsma előtt összevont csoportterápiát tartottunk. A nagy kérdés, amely mindenkit foglalkoztatott, hogy létezik-e a regény felépítésének tuti receptje. Spoiler következik! Miután átbeszéltünk egy rakás módszert és ajánlást (Joseph Campbell: A hős útja, Edward Morgan Forster: A regény aspektusai), arra a következtetésre jutottuk, hogy valószínűleg nem létezik Szent Grál, és magunknak kell kikísérleteznünk a regényünk számára legjobb szerkezetet. „Írni csak írás közben lehet”, bátraké a Cseresznyéskert. Réka elmondta, hogy neki ugyan néha segítenek a módszertani ajánlások, de ezektől az alkotás során tudatosan eltér. Bandi szerint, ha vannak is jó gyakorlatok, miden történet más szerkezetet követel meg. A fogyasztói elvárások ötven-hatvan évig nem jelentek meg Magyarországon, mivel a piac működése ezt nem kényszerítette ki. Az ismert név, és nem feltétlenül a tartalom tömeges fogyaszthatósága adta el a könyvet. A hollywoodi filmek, az egy kaptafára gyártott tévésorozatok és a nemzetközi bestsellerek térnyerésével azonban téma lett a sikeres szerkezet. A vonatkozó szakirodalmat fogyassza mindenki belátása szerint.

Mivel közülünk többen olyan témáról írnak, amelynek személyes tétje van, felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet ezt jól kezelni. Réka azt javasolta, hogy általában is célszerű átgondolni, miről és miért akarunk írni, mi az, ami kínos, ami megráz, ami foglalkoztat. Felszínre kerülhetnek olyan rejtett témák, amelyek első pillantásra nem maguktól értetődők. A motiváció mellett fontos a hevület is, amely az aktuális mondatokat épp a papírra kényszeríti, még akkor is, ha később vissza kell venni a leírtakból.

A nap végén több témát is javasoltunk a következő foglalkozásra, bár ekkor már az ebéd távolisága és a kocsma közelsége miatt kezdtünk szétesni. Két írótársunk már annyira kész volt, hogy számozott gyümölcsökről értekezett (eper-egy, eper-három).

Ami a kocsmában történt, az a kocsmában marad. Zárszónak legyen elég az, amit a mellettünk ülő helyi erőktől csíptünk el: „Ember önmagában nincsen.”

Egy hónap múlva, Veletek, ugyanitt.