Makáry Sebestyén versei

Részletek

Írta: Makáry Sebestyén

A Görögországban 1967-ben hatalomra került katonai diktatúra / ókori filozófusokat is betiltott. / A tankönyveket is átírták. / „Istent a halak iránt érzett féltő gondoskodás vezérelte, / amikor úgy / döntött, hogy a jég / lebegjen a vízen". / Ez egy kémiakönyvben szerepel. / Most nyár van, más kegyelmek működnek.

A holtágban

Mintha a kiszáradt mederre óraüvegszerűen lapuló rekettyefüzek
mérnék az időt. Csak egy-egy mélyedésben
maradt víz, a vízfoltok között
a meder alig kiemelkedő vonulata,
füvek friss hajtásai,
lábnyomomból most emelkednek fel,
nyárfák pihéi vonulnak mozdulatlanul,
a vizek és a meder fűvel benőtt része közé
zsombéksás-szigetek nyúlnak,
pipafüstöm lebeg a pihékkel,
a sások virágaihoz hajolva
egy-egy harsányzöld háromszög néz

                  
a sötétbarna pelyvalevelekből, a holtág
mindent látó,
összetett füzérszeme,
vagy az önmagába fordult
Duna-ág képe,
amiben a harsányzöld növényzet
évről évre szűkül,

a nyárfák lassuló pamacsai
belepik a vízfoltokat,
a füvek
mintha egy lepel alatt fejlődnének,
a táskámat is kezdik belepni,
a meder oldalában ülök,
fölkelek, a füstömet
magammal húzom,
mellettem vizek
és a vizeket felváltó zsombék,
vízimenták friss hajtásait rágom,
ahol megállok, már egészen felnőtt az erdő,
levelei közül átnézve
egy nagyobb vízfelület,
rekettyefüzek földre boruló félholdjai,
egy öreg nyár kidőlt törzse keresztben,
az iszap már száradó kérgét
egy lépésre tőlem
nyíllevelű nyílfű üti át.

 
A halak iránt érzett féltő gondoskodás

Érkezésem felriaszt a nyárfa ágáról egy ölyvet.
Leszállok a nyeregből, áttolom a biciklimet a gáton.
Szemerkél az eső. A Dunához érve
felkeresem a fűzfacsemetét, amit még Kolozsvárról hoztam.
Ki van száradva. Lesétálok a partra. Végigkísér
az oldalára borított biciklim kerekének
lassuló kattogása. A sóder beitta
az egész napi esőt. Ahogy hanyatt dőlök,
alig nedves. Apró holyvák keringenek a szemem előtt.
A denevérek a víz fölé nagy nyolcasokat írnak.
A nyugat felől ritkuló felhők között
a naplementét követő fények.
Egy vízbe hullott bogár a lassú sodrásban
apró köröket tesz. Szárnycsapásai alatt
burjánzik a felszín.
Ahogy beúszik
a Visegrádi-hegység és a felhők
vízre vetülő sötét masszájába,
szem elől veszítem. Napok óta
az Egyetemes Jelenkor vizsgámra tanulok.
A Görögországban 1967-ben hatalomra került katonai diktatúra
ókori filozófusokat is betiltott.
A tankönyveket is átírták.
„Istent a halak iránt érzett féltő gondoskodás vezérelte,
amikor úgy döntött, hogy a jég
lebegjen a vízen".
Ez egy kémiakönyvben szerepel.
Most nyár van, más kegyelmek működnek.
 

Cincér-repülés

A cincérek bebábozódott lárvái a csertölgyekben
(hosszú csápjuk a bábon is végigkövethető).
Mint a fogak elvékonyodó gyökerei. Elszuvasodtak,
akár az öreg bükkök – még
harminc se vagyok. Ha
mumifikálódik
az ideg, nem
fáj,
a hasábokból kihullott bábokban megáll
az átalakulás, de a betokosodott fogak
(mintegy a rajzás jelére várva)
egyszer csak életre kelnek,
nedves, lüktető szövetté válnak,
és a tágíthatatlan fogkamrát belülről feszítik.
Az öreg, odvas bükköket gurigákra vágom.
A láncfűrész nyomán tátongó résből
rajzanak a hangyák.
Elborítom a gurigát,
fölemelem,
ledobom a földre. Hullanak
belőle a hangyák, szétáradnak
az évek óta gyűlő fűrészpor-szőnyegen, rajzanak
a kupacokban heverő tojásaik körül,
mentik őket,
nem tudják hová – ha már kevés
a hangya a gurigában, széthasítom,
nekiállok a láncfűrésszel a következő
rönknek, hátranézek, a hangyák
gyűrűi még mindig
zsibonganak –
amíg a fűrészből szálló
szalmasárga pernye
be nem lepi őket,
és akkor a délután
mélyülő fényeiben
egy cincér is átrepül
a telephely fölött.

Makáry Sebestyén 28 éves, váci lakos. Tavasszal kötete jelenik meg a FISZ-nél. Halbiológusnak készült, de mire megértette, hogy a jég lebeg a vízen, már a költészet vette körül.