Borsik Miklós versei
- Részletek
- Írta: Borsik Miklós
Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.
A McDonald’s-embléma öregkorában
A McDonald’s-embléma öregkorában
emeletnyi, büszke rács
a körút felett, a sarkon.
Mégis a legszelídebb állvány évek óta,
nemhogy rikító sárgája nincs,
az sem zavarja,
ha egy hónapig nem sandítok felé.
Persze a vasak többsége nem ad jelet,
ha a hegesztőfények kialudtak,
és elnémult a zártszelvények csikorgása.
A McDonald’s-embléma
szürke váz, forró létra,
mégis felmászom rá.
Kifürkészem az irónia pókfonalát,
szem elől veszítem, várok.
Talán megcsillan az eső
a leszakadt szálon, hogy vezessen,
de hátha az irónia embermagas
kaszáspók a mélyben:
úgyse csíp.
Csak a galambcsőrök, a patkánycsontok
recsegnek fölöttem egy tisztasági drónban,
lebegő sintértelep.
Lekerget a lépcsőn, megbotlok a járdán,
O1G-graffiti ezüstje villan és elsötétül.
Két karom mintha Simicska Lajos
hózentrógere volna. Néha rásimulok
valami fontosabbra, legyen most az út.
Kinyúlok úgyis, felpattanok úgyis,
mielőtt bárki azt hinné, baj van.
Az ásító száj csapdája
„A térbetűkre felmászni tilos és életveszélyes”
(1)
Néha remeg a kerület
összes csontja,
a vezetékek, a csövek,
mert valaki egy lakásban
a fogát csikorgatja,
és a hintaszék úgy nyikordul
meg alatta, mintha igazat
adna neki. Idomított bútor,
igyekszik. De nem ijeszt meg,
csak a megtorpanás.
A következő sor ment meg attól,
hogy a lépcsőházból
soha ne induljak el.
A következő sor,
ha elrendeli a mozgást.
Ezután érkezik Sirokai Mátyás,
aki javasolja, hogy vigyázzak,
már megint a város a vers allegóriája.
Az allegória az ásító száj csapdája.
(2)
Múltkor láttam egy allegóriát hátraszegett fejjel
a Jászain. Az igazit. Ott volt a szemében,
hogy szerinte is túl nagy a torka.
Költőket zabált, az érett kínálat
zuhanórepülésben közelített.
Nem néztem, honnan,
félve, hogy horpadás leszek, reprezentatív datolya.
Jobb, ha elgurulok. Kár, hogy a sorvég
úgy hív, úgy visz tovább, mint a térkövek közötti rés.
A fejcsóválás közben a baseballsapka sildje
A fejcsóválás és közben a
baseballsapka sildjének hulláma,
a véletlenül pörgő pohár,
az ereszkedő kéz –
összegyűlnek a láthatatlan vonalakért.
Mert látható vonalból úgyis van elég,
megszületik a mozgás.
Biztos ezért.
Rovar, betű, körút, falevél
szövetkezik az ösztönnel az ízelt lábban,
a lapozással,
a gyalogosforgalommal,
a széllel.
Biztos a vonalakért, amiket senki nem rajzol,
de rajzolhatna bárki a templomkupolában,
ahol egy szilánk,
az edzőteremben,
ahol egy lábujj mocorog,
vagy a fűnyíróban, ahol a kést körbezárja
a műanyag perem és a túl éles kép: szárak
egy foghíjtelek növényzetében.
A kés pörögni kezd,
megáll, marad a láthatatlan körvonal,
cserélődik a láthatóval,
egyensúlyra vágyik,
de belefeledkezik a keresésbe. Mint a város,
ha nyüzsgő egyenesek, izgága satírozás játéka,
ahol a kivilágított kanyarodás lehet
a harag görbéje vagy megfolyó színeivel
a béke. Mikor mit enged a szem és az agy.
Mikor mit kér, mondjuk, a Wesselényitől.
Borsik Miklós (Budapest, 1986) költő. A József Attila Kör köteteit (JAK-füzetek) szerkesztette Balajthy Ágnesse
