Schön Károly versei

Részletek

Írta: Schön Károly

Üveges tekintetekbe rejtjük bőrnélküliségünket, / memóriánkat formaldehidben oldjuk

Éjszakai fürdőzés

Közben minden test
sejtelmes, áttetsző, újdonsághatású.
A mélységben
a halaknak suttogott titkaink,
a felhőkarcolók tövébe rejtett térképeink,
kialakult közös tereink körül,
belső szerveink bőrünkre kifejtett nyomása
és szervhelyettesítő gépeink kattogása
mellett vedlünk.
Elvették a maradásunk,
nagyobb követ kell keresnünk,
bőrünket cafatonként le kell hántanunk,
és imádkozni is kell.
Amíg az új ki nem nő,
más ne lásson meg minket.
Üveges tekintetekbe rejtjük bőrnélküliségünket,
memóriánkat formaldehidben oldjuk,
véraláfutásaink skálázzák színeink,
a fekete már a hazatérés.
Új bőrünk olyan, mint a régi,
csak strapabíróbb,
megnyugvásunk ideiglenes.

Lámed-váv cádikim

Amikor egy meghal a harminchat közül,
akik a világot fenntartották
és egy új születik,
mielőtt beavatják a kompakt-szemű,
ánizsszagú, sántán billegő,
mogorva angyalok,
megkérdik tőle,
hogy biztos-e abban,
hogy ezt a világot fenn kell tartani,
és amióta a kezdet elkezdődött,
és a kérdést felteszik,
a válasz mindig,
egy rövidebb megfontolás után,
igen.

Schön Károly, 1991, Szombathely. Másodállásban költészettel foglalkozik. A Mozgó Világban, a Credoban és a Székelyföldön publikált.