Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Ferentz Ágnes

Ferentz Anna-Kata a Litmusz Műhelyben

Vendégünk volt Ferentz Anna-Kata, aki szerint az irodalom játék, a játék pedig létszükséglet és nemcsak kikapcsolódás, hanem nagyon is komoly dolog. Tulajdonképpen a játékfelfogás adja a keretet az egész emberi fejlődéshez, a megteremtett szabályrendszerek biztosítják a haladási lehetőségeket.

Persze a játék nem feltétlen könnyed és szórakoztató, éppúgy lehet sötét és nyomasztó is, a fontos az, hogy játékba hozzon. Ebből kiindulva vendégünk ismét vitába állt a kikapcsolódás fogalmával: egy jó mű igenis bekapcsolja a befogadóját, közelebb hozza a saját valóságához, nem szökési lehetőséget ad, hanem perspektívát.

A játék-téma mentén azzal folytattuk, hogy ez a játék nyerhető-e: erről Anna-Kata álláspontja az, hogy a részvétel is felér a győzelemmel, bár hozzátartozik, hogy alapvetően nem egy kompetitív alkat. Azt elismerte, hogy az irodalmárok közti verseny valós, már amennyiben ezt a versenyzők megélik, de ő személy szerint nem verseng senkivel. Ami az irodalmi művek tétjét illeti, ez csak sok olvasás után megfogható, de a sok olvasás következménye a tétek folyamatos emelése is.

Kérdeztük aztán az irodalmi szocializációjáról is: mesélt a kezdeti sepsiszentgyörgyi élményeiről, és arról, hogy álnéven publikált a Cimborában. Majd, amikor 2015-ben egyetemre ment, jelentkezett a Műút Deákpoézis-pályázatára is, amiből publikációi is lettek. Ezután a 2017-es Független Mentorhálózat és mentora, Pollágh Péter segítségével kezdett jobban belefolyni a szociális közegbe, elkezdett műhelyekre járni, új fogásokat tanult, embereket ismert meg, és megírta első kötetét is.

Áttértünk a zenei befolyásokra, aztán elárulta nekünk, hogy írás közben milyen zenéket szokott hallgatni, és mi alapján válogat köztük inspiráció reményében. Beszélt arról, hogy az ének hogyan viszonyul az írói tevékenységéhez, miben közös és miben más a két gyakorlata.

Ráfordultunk aztán a kötetére, amelynek az első ciklusát egy szívszorító pszichológiatörténeti esetre építette: egy kamaszkoráig teljesen elszigetelt és bántalmazott lány történetére, aki sose tanult meg beszélni ‒ ennek a ciklusnak a versei a lány perspektívájából szólalnak meg, hangot adva a kimondhatatlan fájdalmainak. Felhoztuk a verseiben jelenlevő anderseni mesevilág-hatásokat és a direkt kimondások erejét, amire válaszul egy gyerekkori mesekazettáját, a Csilicsali Csalavári Csalavért idézte fel inspiráló műként.

Kérdeztük a Nyúlcipő utáni folytatásról ‒ építi tovább a mesevilágot, kezd belecsúszni a biofíliába, nem is izlandiasan, hanem székelyesen, de nem is népiesen, és leginkább maga igyekszik maradni.

Arra a kérdésre, hogy mit érdemes olvasni, a meséket és a gyerekirodalmat jelölte meg kiindulópontként. Ezen belül megnevezte Lázár Ervint, és az emlegetett Csilicsali Csalavári Csalavért is az olvasandók közé helyezte. Ajánlott egy Marija Morevna és a Halhatatlan című orosz történelmi fantasy regényt is, mielőtt rátért volna a lírai felsorolásra: Pilinszky, Hervay, Babits, Rimbaud, aztán a lírából kilépve Camus, Ionesco, Lucian Blaga, majd a kortárs blokkban Pollágh Péter, Deres Kornélia, Németh Gábor Dávid, Kemény István, aztán a kortárs kereten ismét kívül kerülve Esterházy, Dosztojevszkijtől a Bűn és Bűnhődés, Gogol, Tolsztojtól pedig a Krajcárszonáta.

Az ellenkérdésre, hogy mit nem érdemes, azzal kezdte, hogy ami butít vagy lehoz az életről ‒ ami tényleg kikapcsol, nem pedig be. Nehéz volt viszont példát mondania, mert már a fülszöveg szinopszisából ki szokta szúrni, ha nem érdemes egy könyvvel foglalkoznia. Bevallotta helyette, hogy még nem mert belevágni Wass Albert könyveibe, mert ha kiderül, hogy mi a véleménye róla, konfliktusba hozhatja magát a székelységgel. A kötelezőkre gondolva Jókait és Petőfit sem különösebben szereti, de a tantervvel nem szálltunk most hosszabb vitába.

Felolvasta nekünk Angóra című versét, majd végül rátértünk a játékra. Ezúttal a hozam, a porlasztó, a szuvas, és a csorbul szavakból írtunk egy közös verset, amelynek a Nyáltó címet adtuk.

Litmusz Műhely · Ferentz Anna Kata

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.