Ashwani Kumar verse
- Részletek
Lanczkor Gábor fordításában
A fogyó hold tizennegyedik / éjszakáján fölkel az asszony – / hosszú napok nászéjszakáit hálta el mostanáig / a Kő Isteneivel / (kikről mi már nem tudunk; azt se, léteznek-e még). / Végiglejt a pávatollakkal teleszórt folyóparti / lépcsőkön – a háromszemű Brahman-szellemek / hosszúkás rizslabdáit hozta magával áldozat gyanánt, / üdvözültté vetkőzik, és megmerítkezik / az esti imákat visszazengő folyóban. // Figyelmeztetett bennünket egy híres helyi énekes
Baranassey városának anatómiája, ahogy James Rennell őrnagy látta
Napban, sóban fürödve, fehér
ágyékkötőbe csavart asszonytesttel lép át
gátján a szentek szentélyének,
hol a bivalyszarv-maszkos
aszkétaisten lakozik.
Lótuszülésbe kényszerített oroszlánok morognak rosszallóan
körmenetét látva
a keskeny orrnyergű mazsoretteknek –
derekuk, mint a darázsé,
csípőjük ringó, széles.
A Védákban eredetileg a harmadik
napja volt ez a szivárvány-gyönyörnek.
A Szaturnusz a hatodik házban állt.
Bölcsek vétkes fülű asszonyai
főzték a bárányhúst agyagedényekben,
ha nem épp perzselt bőrük illatában fürdették
szeretőik titkos végtagjait,
ha nem épp boldog N- és S-pozíciókba feszültek
fedélzetén a pávás hajónak,
amely Vara és Nashi ikerfolyóit járja.
A két víz közt középkori mecset és félköríves chaitya-szentélyek,
székletevő vezeklők 21 lábnyi temetési leplekbe tekerve,
itt lepra fenyít, ott stricik, szeszcsempészek,
csődület a Vallási Türelem és Kegyesség Részlegének kapui előtt –
szabad bejárásért a nomád Istenek
szentélyeihez. Papagáj-asztrológusok
és kiugrott szikh szeparatisták pihentek
egy hajdanvolt kupleráj lépcsőházában Assi folyójánál
az áldozati sors váltóáramáról és a mustármag-szüretről értekezve.
Ős-áldás reményétől ösztönzött
asszony – geometrikusan meghajol, és cinóber
festéket ken a fekete lingam tetejére,
gyengéden csücsörítve mekkai importfűszertől gyors
gyíkajkait, diadalmasan, mint egy győzedelmes népi hadsereg.
És nyílvesszőkből rakott ágyán fölébred közben ópium-álmából
a szerelemre-éhes, korosodó isten,
és kámfor-felhőben fürdenek megszentelt ambíciói –
kezeiben háromágú szigony, dob, kagyló, lótusz.
Megszabadítja magát a Magasztos
a látomás első löketével.
Metrumokba méri ki az üdvösség rímeit,
és fölidézi, mint volt egy nyirkos december-reggelen,
hogy lefejezte itt a vízparton Brahmát,
ki Mongol harcosokat csempészett be városába.
A Magasztos immár fölszabadult
a minden-vétkek fölzabálásnak házimunkája alól –
már csak a hét bölcset átkozza,
kik fölmagasztalták a cölibátus erényét.
*
A fogyó hold tizennegyedik
éjszakáján fölkel az asszony –
hosszú napok nászéjszakáit hálta el mostanáig
a Kő Isteneivel
(kikről mi már nem tudunk; azt se, léteznek-e még).
Végiglejt a pávatollakkal teleszórt folyóparti
lépcsőkön – a háromszemű Brahman-szellemek
hosszúkás rizslabdáit hozta magával áldozat gyanánt,
üdvözültté vetkőzik, és megmerítkezik
az esti imákat visszazengő folyóban.
Figyelmeztetett bennünket egy híres helyi énekes:
„a város egyik fele vízben él,
a másik fele holttest (shava)”.
És el kell ismernünk, föl lettünk készítve
a látványra; épp e látvány által.
Itt nincs kormányzás,
nincs vallás, nincs semmiféle ideológia.
Soha nem volt itt eleve tiltva semmi,
nem voltak tabuk – itt, hol a civilizáció pusztán
földrajzi koordináták között értelmeződött.
*
Késő este
döbbentünk rá: helyénvaló volt
az égi pletykakereskedő figyelmeztetése.
Egy új köztársaság hajnala virradt meg a szent városban.
Fekete tinta a mutatóujjon –
megkereszteletlen hinduk, anarchisták jókor jó helyen,
részmunkaidős szekulárisok, és a híres internetguru:
mind ott voltak a Himalájából lefutó,
beszennyezett folyó partján.
Az ősiséggé gyűlt mocskot ígérték eltakarítani.
Ott volt a nagyvezér is aranyszín afgán kabátjában,
limitált szériájú karórát és gumitalpú dekkáni cipőt viselve,
Salamon dalait posztolgatva és hazugságot okádva
növekvő mértékben, míg azok kobaltfényű bölcseletté halmozódtak.
Háromdimenziós zászlókkal,
betört tengeri csikókon vágtatva
érkeztek barbár hívei Kaliforniából,
ledöntötték a sötétség oszlopát, és közben rissz-rossz
bhojpuri dalokat bőgtek:
Har, Har Mahadev, Ghar, Ghar Mahadev!
*
Egy rituális piknik fantázia-homlokzatán
balos Naga- és jobbos Gosain-szadhuk űznek
szerencsejátékot, hogy aztán
a sikátorok túlcsorduló piszkában
végezzek el dolgukat –
ők, ők támadtak rá az Emlékek Bazárjának moszlimjaira.
Dologtalan bevándorlóknak mondták őket,
élősködőknek, szélkakasoknak, fecsegőknek, kelmefestőknek,
kik szövőszékkel, orsóval, és hetvenkét
egyéb fegyvernemmel vannak fölfegyverezve.
Úgy tartotta a szóbeszéd: James Prinsep, Tavernier,
és az ezerszer szent Dandapani is ott voltak,
amikor a tömeg meglincselt egy tehenet,
majd lerombolta a szultán mecsetjét.
Tiwariji és Daddan Mia (két rádiós DJ)
a Mandir-Masjid Wohi Banegi című számot játszotta közben folyamatosan.
A flamingók és a sötétebb bőrű rabszolgák
elhagyták a várost. Láttuk a káoszt:
a designer-shopok megmaradt rózsaszín tollait
bráminok, sejkek, dzsaina papok kapkodták el.
*
Vér csöppen vérből, mely – híján a múltbéli
önmegtartóztatásnak – vöröses;
titkos vérhas-mintázatokban árad szét
a halottégető-helyek matematikai tisztaságú kövezetén.
Vászonszárnyakkal lebegnek a testek
a gyűlölet levegőjében. Virágoznak,
mint az időtlen-vén skóciai rózsatövek.
Látva ezt, Kabir sírni kezdett,
Sadho re, yeh murdon ka gaon
yeh murdon ka gaon ...
Peer mare, Paigambar mari hain
mar gaye zinda jogi,
Raja mari hain, parja mari hain
mar gaye baid aur rogi
(Tartsd észben, ez a falu a holtaké.
Meghaltak a szentek, az eleven koldusok szintén,
az uralkodó is halott, az alattvalók szintén,
mind a belgyógyászok, és összes pácienseik.)
Mindannyian: még az ópium-függők is, akik ripityára törték szövőszéküket Siva városában,
és Allah kilencvenkilenc jelzőjébe rejtőztek.
*
A körzeti elöljáró, Mr. Bird utasítását követve
konvojunk tüzet nyitott a hímringyókra és táncosfiúkra –
így próbáltuk szétijeszteni a fosztogató csőcseléket és a megvadult bikákat.
Egy tisztet vesztettünk a háromnapos vérengzés során,
és három közkatonát. Birodalmi ambícióktól
átvérzett skarlát uniformisukban temettük el őket.
Akadt katonánk, ki csak hallgatott, mások hangos zokogásban törtek ki,
és volt, amelyikük szökni próbált a fiatal papokat látva,
kik lángoló mellszőrzetüket tépték
Manikarnika halottégetőjének tüzében.
Rejtett ékszerek kerültek elő
a megszöktetett perzsa Istennő hamvai alól.
Halára rémülten vonultunk be Hariscsandra király
udvarába. Majd a halottégetők királyának színe elé.
Átadtuk neki bengáli atlaszunk
egy példányát, és kértük,
nyomtassák újra Al Baruni Tarikh Al-Hindjét
katonáink és hivatalnokaink közös örömére.
Mondtuk, nem vezet innen
közvetlen út Kalkuttába;
Indiában munkaerő-hiány van,
de dolgoznak a csákányok, ásók, lapátok,
fűrészek s a puskapor a Xanaduba tartó
főútvonal helyreállításán.
Nevetését elfojtva, nem leplezve dühét
ordított föl a szögletes-kövér király:
„Nincs itt otthon! Nincs itt otthona senkinek”.
Ő volt, ki elrendelte, töröljék el a szentélyek,
zsinagógák, tűz-templomok, mecsetek adóit,
valamint rendeletbe vette a házasságtörésért és bálványimádásért
halálra ítéltek szabadon bocsátását.
Boldogok voltunk, beszereztünk egy hordozható lingát,
visszatértünk kaszárnyánkba, a kínai sátrakba,
a Meridián közös íve alá,
hogy megalapítsuk a föld, az élet és halál kizsákmányoltjainak
Földmérő Társaságát
Baranassey városában,
és Dean Martint hallgatva aludtunk el:
Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba
Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba
Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba
Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba
(Azt mondom, sose sírj, mindenre akad ír. Nem látod az eget, ha könnyes a szemed. Légy olyan, mint a nap, ragyogd túl magadat, és dúdoljad e vidám dalt…)
A szerző jegyzetei:
*James Rennell őrnagy (1742-1830) volt Bengál Földmérő Intézetének első vezetője. Ő végezte el India nagy részének első átfogó földrajzi felmérését. Fő művei a Bengáli atlasz és az Emlékiratok egy hindusztáni vagy mogul birodalmi térképről. Őt szokás az indiai földrajztudomány megalapítójának tartani.
*Abu Fazal volt, aki a várost Baranasseynak hívta.