Hírlevél feliratkozás

Keresés

Jeremy Faro versei

Azon töprengek, ki volt itt előbb, mi / Vagy ők, vagy mindenkor csak ugyanígy lehetett – / Tribolita-ősrákok csúsznak utódaikkal a vízbe, // Míg két brontoszaurusz dürrög láthatatlanul a nád közt. / Vajon kinek a kényére feszül meg e kisebbrendű csoda, / E vihar utáni, már-már szigetszerű állapot, // Bemetszés a földön, mely bárkit elrejt, aki kívánja.

 

Jeremy Faro 1974-ben született. Amerikai író, költő, műfordító.  Angol és amerikai irodalmat hallgatott a Harvard egyetemen, majd Camberidge-ben végzett posztgraduális tanulmányokat. Hosszabb időszakokat töltött Európában különféle ösztöndíjakkal (Szlovénia, Horvátország, Finnország).

 

 

A színvakság dilemmája

 

Ó, Rothko —

 

Nagy képeid ott pompáznak a napfényben

A Holyoke Center tetőtéri éttermének falán,

 

Ahol is, vakon a rubin pigment lassú tűntére,

Csirke cordon bleu-t zabál a sokaság,

 

És bíbor papírszalvétával itatják föl

Az asztalra dőlt olcsó chardonnay-t.

 

Te végül már csak vörösest láttál –

Vagy azt se láttad, még inkább –

 

Temperamentummal nyúltál a temperához

Egyszeri fényű triptichonod előtt.

 

És én most itt állok, pontban délután négykor,

Mikor végre kialszik ez a különleges projektor –

 

Pixelekkel álcázza az egészséges izzást,

Hanyatló évtizedekét –

 

És a művészetrajongók zihálnak, míg az égre puffogtatva lesik

Azt, ami számomra sose veszett el.

 

Elmondhatom neked, Mark, nem változtak –

Épp olyan jók ezek itt, mint aznap, amikor készültek.

 

A nap-rombolta dicsőség földjén

Nincs szükség restaurátorra: itt

 

A színvak a király.

 

 

Földrajzi reflexiók (Hatches Harbor)

 

A vég legvégén is túl, van ott egy öböl.

 

Apály és dagály mozgat sósvizet, sziklák,

Kagylók bensőbb fényét fedve föl,

Mikor a hullámok már visszavonultak.

 

Szemközt hosszú homoknyúlvány,

Mely mintha maga a Fok volna kicsiben,

Víztől ölelve sejlik föl

 

Egy madárlakta Provincetown.

Testes madarak – közeliek, csendesek –

Gyülekeznek az East Enden.

 

Nyugatabbra másféle

Tollazatok raja;

Tollászkodnak, majd kidüllesztett

 

Mellel a sekély vízre szállnak.

Hangosan fecsegnek, melyik

Rákok, melyik csellék a legízesebbek idén,

 

Melyik tavacskában a legfrissebb a víz,

Hol szálltak le messze délen,

Melyik megálló maradt népszerű, ha egyszer az volt.

 

Egy jó hónap múltán mind eltűnnek majd,

Csak a szürke sirályok maradnak

A halászat napi rutinjával az evakuált öbölben.

 

Azon töprengek, ki volt itt előbb, mi

Vagy ők, vagy mindenkor csak ugyanígy lehetett –

Tribolita-ősrákok csúsznak utódaikkal a vízbe,

 

Míg két brontoszaurusz dürrög láthatatlanul a nád közt.

Vajon kinek a kényére feszül meg e kisebbrendű csoda,

E vihar utáni, már-már szigetszerű állapot,

 

Bemetszés a földön, mely bárkit elrejt, aki kívánja.

 

 

Lanczkor Gábor fordításai