Francesca Ranza: Carlotta

Részletek

Írta: Francesca Ranza

Mondanom kellett volna neki valamit, mint például „miért vagy úgy oda, Carlotta, ennek semmi értelme, mind ugyanúgy szerencsétlenek vagyunk, mind ugyanarra a tragikus sorsra vagyunk kárhoztatva.”

Együtt jártam óvodába egy bizonyos Carlottával, akit egyszer, hogy, hogy nem, beválogattak a Fiammiferini játékbaba reklámjába (egy másik, idősebb gyerekkel együtt, aki már beszélni is tudott, szemben Carlottával, aki csak illegette magát). Amikor megtudta, hogy minden csoporttársa látta a tévében, Carlotta, aki mindig is jólnevelt, sőt, félénk kislány volt, hirtelenjében úgy kezdett viselkedni, mintha ő lenne Briatore.[1] Engedélyt kapott, hogy akkor jöjjön óvodába, amikor neki tetszik, nevetséges, csillámos kék napszemüveget viselt, akár esett, akár fújt, és despotaként parancsolgatott nekünk, többieknek.

Legeslegjobban azt szerette, ha valakinek a kezébe nyomhatta a holmiját, míg ő a haját igazgatta. Annyira élvezte, hogy képes volt a legormótlanabb tárgyakat is magához venni, hogy aztán előadhassa a kis jelenetét. Gyönyörű haja volt.

Emékszem, egyszer egy hatalmas fonott kosár tüskét emelt fel – remegett a térde, kivörösödött az arca,a szeme kidülledt –, és épp mielőtt elesett volna vele, elfúló, rémisztő hangon rákiáltott szegény arra tévedt Emilióra: „Fogd ezt! Vedd el gyorsan!” A fiú meg készségesen odaugrott, és kikapta a kezéből. Carlotta lihegve kezdte el egyik oldalról a másikra átfésülni a haját, lassan, nagyon lassan. Emilio csak rövid ideig hagyta magát, aztán elengedte a kosarat, ami a földre esett, és kiszóródott belőle a milliárdnyi tüske. „Hülye vagy, Emilio? Azonnal szedd össze!” – rikácsolta bosszúsan Carlotta.

Mondanom kellett volna neki valamit, mint például „miért vagy úgy oda, Carlotta, ennek semmi értelme, mind ugyanúgy szerencsétlenek vagyunk, mind ugyanarra a tragikus sorsra vagyunk kárhoztatva.” Mígnem egy nap a kezembe nyomott egy óriási, nyálas plüssoroszlánt, én meg engedelmeskedtem az akaratának, zokszó nélkül álltam mellette négy teljes percig.

A gimnázium második évében futottunk össze újra. Tele volt pattanással, így bekerült egy pattanás elleni krém reklámjába. Mindkettő miatt szégyenkezett. „Emlékszel az oroszlános esetre?” – kérdeztem. De Carlotta nem emlékezett, vagy legalábbis nem vallotta be. Kár, gondoltam, pedig szép volt.

[1] Flavio Briatore olasz üzletember. A Renault F1-es csapatának korábbi vezetője, Fernando Alonso menedzsere.

A novella eredetileg a Pastrengolit folyóiratban jelent meg, olaszul ezen a linken olvasható.

Francesca Ranza Milánóban született, ott is nőtt fel. Összehasonlító irodalmat tanul a Ca’ Foscari egyetemen. A Galápagos irodalmi folyóirat munkatársa.

Sokcsevits Judit Ráhel 1998-ban született Balassagyarmaton. Könyvtárosként dolgozik, emellett írással és műfordítással foglalkozik.