Daniel Bănulescu (f. Szonda Szabolcs): Minden idők legjobb regénye

Részletek

Írta: Szonda Szabolcs

Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.

(regényrészlet)

Ikon varázslónő háztartása és kis állatkertje

Hajnali ötkor Rodica, Ikon szolgálólánya és fő tanonca nekilát a háztáji munkának.

Kilép az udvar végében lévő vályogépítményből, kezében kétdecis befőttesüveg az aznapi első vizeletével, amelyből, az utcára nyíló kaputól indulva, végigpermetezi a ház összes bejáratát.

Rodica tizenöt éves és szűz. Az érintetlen lány vizelete leveszi az ismert és ismeretlen rontásokat, amelyeket más varázslónők küldenek rá a házra és az abban lakók lelkére.

Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.

Aztán begyűjti az előző napi ráolvasásokhoz és feloldozásokhoz használt vizet, kiviszi az udvarra, és rálöttyinti a kutya vagy valamelyik macska hátára, hogy amikor a borzos fenevad megrázza magát, a vízzel együtt a tető alatt megbúvó rontást is messzire röpítse.

A raktárban megeteti a kígyókat, a békákat, a nyulakat és a tyúkokat, amelyeket dobozokban, akváriumokban vagy ládikákban tartanak varázslatok elvégzéséhez, kiválogatja a gyógyfüveket, a gyertyákat és egyéb eszközöket, amelyeket be kell vinnie a házba.

A konyhában néha elmosogatja a főzőedényeket, de leginkább nem, úgyhogy ezeket a korábbi kotyvasztásokból eredő ételhártyákkal és -kérgekkel együtt használják újra. Elkészíti Ikon reggelijét, néha a másik tanoncét, Szavarinét, újabban pedig a Lakatfűét is, illetve még azokét, akiknek úgy adódik, hogy az úrnője lakhelyén éjszakáznak. Háromliteres fazékban pótkávét forral cukor nélkül, a kapun betérő ügyfelek és más látogatók számára.

Végül aztán a lehető leggondosabban elkészíti Ikonnak az Alvorada babkávéját egy négydecis ibrikben. Más reggeleken, a kapott parancstól függően, kikever egy nagy kannányi Amigo neszkávét, amelyhez normál vizet, ásványvizet vagy éppen Pepsit használ, ha elfogadja igénylésüket a Rendelési Központ, vagy ha az ügyfelek némelyike megajándékozza őket néhány üvegnyivel. A kávét fémtálcára teszi, melléje öt doboz füstszűrő nélküli Mărășești cigarettát, két nagy hamutartót, amelyeket olyanszerűen helyez egymásra, mint ahogyan a pincérek szokták a vendéglőben, amikor az alsó dugig telik csikkekkel, és elviszik kiüresíteni, egy másikkal lefödve közben, illetve öt doboz, Brăilán gyártott gyufát.

A nagyszobában Ikon kitakarózva alszik, szája sarkánál fújtatva.

Rodica leteszi a padlóra a kisebb tálcát a kávéval, fejközelbe, a másikat, a reggelivel, még nem hozza be, mert ébredés után pár percig Ikon nem tűri, hogy ételt lásson.

– Néni…

– Mi van, hé?

– Azt mondtad, költselek tízkor…

– Törjön ki a hólyagos nyavalya… Miért kéne, ember?

– Fél tizenegyko’ jön a szektorista[1].

– Enné meg a picsámat… Hagyjál nyugton.

Rodica kimegy a nagyszobából, becsukja annak ajtaját, amelyen keresztül az előző éjszaka Ikon és Lakatfű csevegtek, csontos ülepét a padlóhoz nyomja, és szótlanul kuporogva várakozik ott egy órát, a körmét rágva.

Negyed 12 körül kopogás a bejárati ajtó négyszögletes ablakán.

– Ikon nagysád! Ikon nagysád! … Meghoztam a büntetését.

– Jó reggelt kívánok, milicista elvtárs!

– Veled mi van, hé? Hol a főnökasszonyod?

– Nem tud jönni most.

– Alszik? Vagy ügyfél van nála?

– Nem jön.

– Na, ide figyelj… Ebben a hónapban „a köznyugalom megzavarása” miatt van. 185 lej. Szintén szabálysértési.

– Adhatjuk a pénzet mostan?

– Van?

– Öhö.

– Roppantsad ide.

A kismacskaszerű cigánylány belemélyeszti kezét a ráncos szoknyái fölé felvett kötény zsebébe, addig matat ott, amíg kiszámolja a megfelelő összeget, aztán átnyújt a masszív, széles állkapcsú szakaszvezetőnek 200 lejt. Az a hátát vakarja, amitől térképtartójának szíja vörös vállrojtja alatt csúszkál, és belevág a cérnafonatokba, mint valami kikopott fűrészlap.

– Hogy mennek itt a dolgok? … Beleszabadultál a pénzbe?

– Há’ hogy érted? A többit is én fizettem ki neked, nem?

– A hal ingyen van.

Alsó ajkát kissé behúzva a felső alá, nyelvét felgöngyölve, Dragu milicista éleset füttyent a kapu felé.

– Legyes… Hé, Legyes!

Marian, becenevén Legyes, egy gyengén fejlett, körülbelül tízéves srác, Scoruș S. Scoruș öccse, közelebb lép, erősen oldalra dőlve a vállán lévő tömött, matt, műanyag szatyor miatt, amelyen a „Dinamo Victoria” felirat díszeleg, és amelynek egyik csücskéből víz csöpög.

– Kárász… Adja a Fennvaló, hogy az úrnőd mindnyájunknak élénkítse meg a kárászát!

– A magáé ugyanolyan, mint ez itt? Döglött?

– Nahát, hallj oda, mit beszél ez az ocsmányság, úgy látszik, megkívánta a gumibotot és a fogdának a pincéjét! … Miért nem csinál ráolvasást, hogy megnőjenek a ciciid?

– Tedd a mosókagylóba – mondja Rodica Mariannak. – Vicceltem, milicista elvtárs. Hiszen mindegyikünknek tetszik a fess, izmos férfiak.

– Ha viccelődsz velem, egyszer úgy leköplek, hogy belefulladsz. Micsoda lókötő lesz belőled, te fehérnép! Na, mozgás ide – ráncigálja beljebb a lányt, a küszöbtől a díszkővel kirakott udvar közepe felé. – Te pedig tedd le oda, és húzz el futólépésben! …

– Igenis, szakaszvezető elvtárs! – felel Marian.

– Figyelj ide, kislány. A hal az őrnagy elvtárstól van. Ugyancsak ő beszélt a börtönnel Râmnicu Săratban, hogy ne dugják be a tesódat a homoszexuálisok celláiba. Hiszen Aurel nem ilyen ronda, mint te, s a régebbiek közül sokan tövig kivallatnák. Azt akarod, hogy buzi legyen a testvéredből?

– Nem.

– Három hónapon belül kijön a törvény a megkegyelmezésről. Az őrnagy elvtárs saját kezével írta fel Aurelt a büntetéscsökkentési listára. Azt mondta nekem: „Mondd meg annak a hígagyúnak, hogy a golyóstoll az ő kezében van. Vagy a listán hagyja a testvérét, vagy kihúzza onnan…” Úgyhogy mondjad.

– Nem járt erre.

– Egyik sem Arvintétől?

– Csak ez a kicsi, a Scoruș-féle.

– Fű?

– Nem jön ő többet, mert itt tömegnyomor van, s fél, hogy beköpjük.

Lakatfű, a főzsivány a hátsó háztömb második szobájában van, onnan nézi őket. Pisztolyát a háta mögé tartva figyel, hogy ha a milicista az ő ajtaja felé közeledik, tűnjön el a hátsó falon lévő kis ablakon át, ugorjon át a cigányházak kerítésein, míg elér az OD55-ös tömbház melletti építőanyag-lerakatig, onnan pedig eltűz vagy a Feltámadás temető, vagy a Lizeanu útkereszteződés irányába.

– Négy napod van, hé. Ha nem hozol valamilyen érvényes információt, berakjuk a tesódat Kalózhoz, és ha kibírja, ’93-ban szabadul.

Az Irimicului utca sarkán a szakaszvezető ismét Marianba ütközik. A fiú beállt időközben a kenyérsorba, amely már kialakult egy ideje, bár az áruszállító autó még nem érkezett meg, és az elárusítónő sem tudja, hogy az ő egységét ellátják-e ma, vagy sem.

– Mi ez a szar a kezeden? – hántja le a derékövén gumibotot és pisztolyt viselő férfi a két csík ragasztószalagot, amellyel a fiú bal alkarjára rögzített egy hosszú, ezüstszínű golyóstollat, beépített kvarcórával az egyik végében, aztán nyakon vágja, és elkobozza tőle a tárgyat. – Szépszerével hozz el nekem mindent, amit loptál, mert ma este én vagyok a szolgálatos tiszt.

Ikon felébredt.

A hosszúkás arcú és harmincharmadik évéhez érten is karcsú asszony törökülésben szürcsöli a kávét a nagyszobában, pasziánszot rak ki magának, majd megnyálazza nagyujját, és letörli combja belső feléről a nyomot, amit egy darab üszök és hamu hagyott a bugyija mellé hullva.

– Mit akart az az ocsmány?

[1] A körzetért felelős milicista (rendőr).

Daniel Bănulescu (1960, Bukarest): román regény- és drámaíró, költő. Sajátos (ön)iróniájú, a testiséget erőteljesen tematizáló, a mágikus realizmust is alkalmazó, különleges humorral bíró, a kortárs román irodalomban különleges színt jelentő műveit számos díjjal elismerték, ezek némelyikét többször kiadták, és több nyelvre lefordították már. Magyarul a következők olvashatók eddig: Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk! (regény, 2014); Ki nyerte meg a vallások világháborúját? (drámák, 2015); A Sátán a szívedre vadászik (regény, 2017); Akarsz Isten barátja lenni? (drámák, 2019); Isten a kisujján tartja az egész Univerzumot (versek, 2022). A Minden idők legjobb regénye 2025-ben jelenik meg a budapesti Typotex Kiadó gondozásában.

Szonda Szabolcs (1974, Sepsiszentgyörgy): műfordító, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. Fontosabb műfordításai: Simona Popescu: Xilofon (versek, 1998); Ardian-Christian Kuciuk: A hattyú feltalálásának éve (regény, 2005); Simona Popescu: Vedlések (regény, 2008); Dan Lungu: Tyúkok a mennyben (regény, 2016); Alexandru Mușina: Macska-e a cica? (versek, 2020); Florin Irimia: A kínai kisautók rejtélye és más történetek (regény, 2022). Több magyarországi és romániai szakmai ösztöndíj, valamint a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat és a Romániai Írók Szövetsége (Marosvásárhelyi Fiókszervezet) díjának birtokosa.