Katona Ágota: Négyzeteken keresztül látjuk az eget

Részletek

Írta: Katona Ágota

A következő fejezet a könyvemben a viharról szól. Sok negatívum kötődik hozzá, pedig természetes jelenség, és nem veszekedéseket vagy sorscsapásokat jelez, csak figyelmeztet, hogy itt az ideje egy fontos döntésnek, valamint a nagytakarításnak, különös tekintettel a tükrökre és a nyílászárókra.

(Belső felhő, 1080x1920 pixel) Illúziókat kergetsz, sóhajtozik anyám, nem hiszi el, hogy a kiállítótérben valódi felhő lebeg. Mutatom neki a videót, Berndnaut Smilde füstgéppel fúj vízpárát egy üres terembe, így keletkezik a felhő. Ez nem művészet, legyint anyám. Igen, vagyis nem, ez valóság, mondom én, színtiszta tudomány. Nem mindegy, mekkora a helyiség páratartalma és hőmérséklete. Fotósop, mondja erre ő, ezt a szót tőlem tanulta. Nézem tovább a videót, nem is figyelek arra, hogy milyen az idő odakint.

(Maradékfelhők, ISO200, F4, 1/600s) Pedig a földi eseményekhez szorosan hozzátartozik, hogy mi történik az adott pillanatban az égen, hogyan mozognak a tornyos gomolyfelhők, a borzas zivatarfelhők üllővel, a kékes vagy csíkos lepelfelhők, mondom anyámnak reggel, miközben fésülködik. Ha gyakrabban tekintenénk fel az égre, több rálátásunk lenne a jövőre. A víz éltető körforgása éppolyan nagy hatással van az életünkre, mint a Hold. Anyám leteszi a tupírfésűt és felrázza a hajlakkot. Fél óráig tollászkodik, pedig csak a boltba készül, elvégre nyugdíjas. Ha kumuluszokat látunk, nyugodt napra számíthatunk, folytatom a szónoklatom, a cirruszok viszont veszekedéseket és közlekedési baleseteket ígérnek, akárcsak a telihold. Minderre bizonyítékaim vannak. Megfigyeléseimet hamarosan fotóalbum formájában is közzéteszem. Anyám halkan kuncog az előadásomon, és begyűr egy nejlonszatyrot a táskájába. De hát te hiszel az asztrológiában, anya. Mi különbség van ég és ég között? Ugyan, Ferikém, csóválja a fejét a tükör előtt, hiszen fotózni sem tudsz rendesen, fiam! Mindig csak a felhők. Írni akarsz egy könyvet, nem vagy te normális. Az apád ugyanilyen holdkóros volt, az meg a repülőket bámulta naphosszat, mint egy monomániás. Nem mondok erre semmit, hiszen sosem ismertem apámat, a kopaszodásra való hajlamot viszont nem tőle örököltem. Az biztos, hogy a repülők összefüggenek az éggel, hiszen a kondenzcsíkok ember alkotta felhők. Ma réteges gomolyfelhők kavarognak felettünk, ez azt jelenti, hogy valaminek vége szakad. Ha egy zivatarfelhő-rendszer után alakulnak ki, a felvonuló sztratokumuluszokat maradékfelhőknek is nevezhetjük, ez pedig arra utal, hogy egy fájó emlék újra és újra eszünkbe jut, és sehogy nem megy ki a fejünkből.

(Felhőtlen, ISO100, f2.8, 1/200) Menjünk ki a Városligetbe, kéri tőlem anyám, teljes napsütésben készítsek róla fotót. Úgy fogsz kinézni, anya, mint egy panda. Nem hisz nekem, ha a napsütés szép, szépnek kell lennie annak is, aki kiteszi a bőrét az UV-sugárzásnak. A kedvenc hajfestéke napszőke, eltakarja az ősz hajszálakat, de nem gyógyítja a hajhullást. Leszedegetem a rózsaszín ruhájáról a rövid szőke hajszálakat, aztán megkeresem a legjobb beállítást. Anyám szeme még így is olyan a fotón, mint akinek behúztak. A halcsontvázas bordázatú, rostos cirruszok nem képesek arra, hogy eltakarják a Napot. Vakuzni akarok, erre anyám megsértődik, biztosan el akarom vakítani a villanófénnyel. Minek ennyi fény, ha süt a nap?

(Margó68, 640x640 pixel) Anya nézi a róla készült képeket és fintorog. Hiába fizettem a fotóiskolát, nem tudsz egy jó képet csinálni rólam? Nem akarod, hogy a társkeresőn sikerem legyen, szabotálsz engem, kisfiam, igaz? Erről az jut eszembe, hogy az egyik lány a csoportban, az a gyöngyfogú, copfos azt mondta rólam, hogy elvont alak vagyok. Anya, rosszak voltak a fényviszonyok, mentegetőzöm. Egy kis fotósop, és minden rendbe jön. Anyám arcán kisimulnak a ráncok, a foltokat és az árnyékokat eltüntetem a bőréről. Az arany órát ajánlom a legközelebbi fotózáshoz, de tiltakozik, hiszen akkor már majdnem sötét van. A férfiak a díszkivilágítást szeretik az ágyban, ezért kell tehát délben fotózkodni, vág vissza anyám. Nem vagy te férfi, fiacskám, sosem leszel az, ezekkel a pálcikalábakkal, mit tudsz te a randevúkról, meg a fényről, mit?

(Vattafelhő, 29,7x21 cm, Lucida Bright betűtípus) Éppen a könyvemet írom, amikor anya beront a szobámba, hogy Jolika néni vattacukrot árul, kérek-e? Ha igen, szívesen hoz nekem, megy a

postára, és Jolika néni útba esik visszafelé. Jó, jó, bólogatok. De milyen ízű legyen? Mindegy. Olyan íz nincs. Akkor legyen fehér. A fehér nem íz, legyint anyám. Amikor elmegy, megkeresem a legjobb képeket, de mindegyiken ő szerepel, szabotálja a felhőfotóimat, beáll az objektív elé, mintha egyedül ő létezne. A vattacukrot nem lehet becsomagolni, a kezében hozza, a tetejébe beleragadt egy apró, fehér galambtoll. Forgatom, legalább tíz éve nem ettem ilyet. Beletemetem az arcom, puha, mintha egy lány arca lenne, a gyöngyfogú lányé. Ragacsos lesz tőle a bőröm.

(Esőfelhők, ISO800, f4, 1/800) Anyám első randiján esik. Csendesen kezdi, záporrá fokozódik, nem akar elállni. Egy autó felcsapja a mocskos vizet anya ruhájára. Felhív, hogy vigyem el neki a kék szoknyát, vegyem le a szárítóról. Bemegy Jolika néni cukrászdájába, és átöltözik majd a mosdóban. Megjósoltam neki, hogy baj lesz, hiszen nimbosztrátuszok uralják az eget. Nem hallgatott rám, mert a hírekben azt mondták, ma nem várható eső. Mohaszagúak a ruhái, beteszem őket a hátizsákomba. Sms-t ír az ismeretlen férfinak, hogy késik egy kicsit. Kopognak a körmei az érintőképernyőn.

(Szoba, 3x5 m, ablak, 90x120 cm) A következő fejezet a könyvemben a viharról szól. Sok negatívum kötődik hozzá, pedig természetes jelenség, és nem veszekedéseket vagy sorscsapásokat jelez, csak figyelmeztet, hogy itt az ideje egy fontos döntésnek, valamint a nagytakarításnak, különös tekintettel a tükrökre és a nyílászárókra. Nézem az eget a szobámból, a zivatar elvonult, lassan kisüt a nap, ez mindössze annyit jelent, hogy anyám jó úton halad a társkeresésben. Az első találkájukon megtudakolta a férfitól, mikor és hol született, majd végigfuttatta az adatokat az asztrológiai szoftveren, ezért döntött úgy, hogy újra találkozik Ferivel. Messziről látszik a képletéből, hogy nem olyan nyámnyila, mint apád volt, a válla sem csapott, igazi széles férfiváll, mutatja anyám a két kezével. Végre egy bika, nem valami vízöntő, ikrek aszcendenssel. Jolika néni cukrászdájában lesz a következő randi. Anyám utalgat rá, hogy aznap menjek el itthonról. A mai technika csodálatos, akár teljes sötétségben is lehet fényképezni, ugye, kérdezi. Félek, ha Feri gyakran tölti nálunk az éjszakát, előbb-utóbb el kell költöznöm. Nem lakhat két Feri egy fedél alatt. Szeretnék egy üres szobát, ahol lebeghetek, mint az a felhő a kiállítóteremben.

Katona Ágota 1989-ben született Balassagyarmaton, 2008 óta Budapesten él. Az ELTE esztétika-magyar-szerkesztői ismeretek szakán végzett, verset és prózát ír, kollázsokat készít. Első kötete: Kezdetben, mégis vihar címmel jelent meg a Fiatal Írók Szövetségénél, 2021-ben.

A PesText világirodalmi fesztivál 2023-as, „Felhők” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Katona Ágota Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-ától augusztus 25-éig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.