Adorjáni Panna: Pusztulás

Részletek

Írta: Adorjáni Panna

Halott nagyanyám kuncog, mert a munkásnak nem esik le a tantusz, és szégyen nélkül néz vissza az őt pásztázó férfitekintetre.

Halott nagyanyám tizenöt éve halott, de még mindig kézzel veri fel a tojáshabot, hogy amikor meglátogatom a sírját, legyen mivel megkínálnia. A kertjében az első szomszéd felőli kerítésnél súlyosan lóg az érett málna, amit belekever, ha már elég kemény a cukrozott fehér hab, de a halott nagyanyám háza most építőtelep, és a munkásoknak nincs ideje csemegézni, hiszen feketén dolgoznak és csakis azokon a napokon, amikor a fehér építőtelepen épp nincs munka. Halott nagyanyám egy hatalmas betonsírban fekszik, és ez nagyon különbözik attól, ahogyan életében elképzelte az öröklétet ő, aki délutánjait koratavasztól későőszig, ha tehette, a kertben töltötte. Halott nagyanyám, míg a tojáshabot veri egy kerek fejű, ruganyos fémből hajlított, fanyelű habverővel a konyhában, arra buzdít, hogy legeljem le a sóskát a veteményesből, és én nem mosom meg a leveleket, és a fanyar, homokos íz a számban azt juttatja eszembe, hogy milyen volt az életem, amikor tehén voltam. Halott nagyanyám sírjánál ugyancsak kialakult egy építőtelep, pont a sírhelye mellett ásnak alapot egy új kápolnának, és én nem tudom elmagyarázni neki, hogy milyen az a világ, amelyikben a temetőt sem kerülik el az olyan szavak, mint felújítás, korszerűsítés, fejlesztés. A hidat, amelyen át kell mennem, hogy a halott nagyanyámmal találkozzam, az itt felejtett halálából és az én életteli hallgatásomból építem fel. A mozdulatot, amellyel éjnek idején benyúlok a két deszka közötti résen, hogy a csuklómat finoman jobbra fordítva az ott hagyott kulccsal kinyissam a kertkaput, az izmaimban őrzöm. Halott nagyanyám átveszi a bal kezébe a habverőt, amikor a jobb keze elfárad, és ha nem lennék kint a kertben, és nem szedném a málnát, amit a munkások rohadni hagytak a vékony ágakon, akkor elmagyarázná a csukló apró mozdulatait, hogy legközelebb egyedül is el tudjam készíteni. Másnap a munkások nem akadnak fenn azon, hogy valaki nyitva felejtette a kaput, hiszen az új tulajdonos a munkáltató személyes ismerőse, és a munkások a szokásosnál is jobban alul vannak fizetve, azon viszont igen, hogy az első szomszéd felőli kerítésnél egy tehén dézsmálja a málnabokrot. Halott nagyanyám nem hisz a reinkarnációban, de ha véletlenül mégis hinne, minden bizonnyal egy somfa szeretne lenni a kert legvégében, illatos virággal, amit a tehén nem szeret, de aminek az aromája csiklandja a szent állat mély orrlyukát. Nem tudom elmagyarázni neki, hogy milyen az a világ, amelyikben a vallást, mint nyugat-európai országokban a blokkot vásárláskor, nem kötelező igényelned. Krisztus koporsója is somfából volt, jegyzi meg halott nagyanyám, és egy kerámiatálkában szolgálja fel a málnával kikevert habot, én viszont egy műanyagpalackból iszom a vizet, amikor a betonsírjára ülök a júliusi hőségben. A sír mellett van ugyan valami fa, ami egy kis árnyékot nyújt, de soha nem szoktam jelenvalóbbnak érezni a tehénmúltam, mint akkor, amikor nyáron feldagadok a melegtől ahelyett, hogy leizzadnék. Halott nagyanyám a rothadó porhüvelyére irányítja a figyelmem, amikor derekát fájlalva lenyúl a sóskáért, én viszont olyan pozícióban guggolok, amit tizenöt évvel később felnőttként újra kell tanulnom. A somfa a kert végében nem tűnik fel a munkásoknak, bár valószínűleg kevésbé esne nehezükre kivágni egy fát, mint eltüntetni egy állatot, és míg az egyikük a főnökkel telefonál a tehénről, a többiek folytatják a munkát, amit a minap abbahagytak. Hogyan lehetne elmagyarázni egy somfának, hogy ha lett volna pénzem arra, hogy megtartsam a kertes házat, én magam is idehoztam volna feketén munkásokat, hogy felújítsanak, korszerűsítsenek, fejlesszenek? Halott nagyanyám legyint, a csuklója finoman hajlik, az ízületeit a patámban érzem. Koradélutánra még mindig nem oldódott meg a tehénprobléma, a munkások pedig időközben megszokták ennek a lomha állatnak a jelenlétét, akinek végül egyikük vizet is szállít az utca felőli kerítés mellett felszerelt kerti csapból. Ugyanennek a munkásnak az ebédszünetben furcsa érzése támad, amikor a ház mögött a szendvicsét falatozva a kert végébe bámul. Halott nagyanyám kuncog, mert a munkásnak nem esik le a tantusz, és szégyen nélkül néz vissza az őt pásztázó férfitekintetre. Halott nagyanyám akkor is készen áll a csodára, amikor elöblíti a kiürített desszertes tálkát és a kiskanalat, én viszont annak ellenére sem, hogy látszólag senkinek sem igazán sürgős visszaterelnie engem a szarvasmarha-iparba. Aztán halott nagyanyám készen áll az áldozatra is, mert a munkás tekintetében megcsillanni látja a fakivágás ötletét, és megtiszteltetésnek könyveli el, hogy egy rászoruló család téli gondjait enyhítheti. Bár halott nagyanyám várta, hogy eggyé válhasson a földdel, a betonsírból is nyugodt szívvel ment fel a mennybe, engem viszont a garantált mészárszékbe vetett hitem segít abban, hogy tökéletesen át tudjam magam adni a kérődzésnek. Nem tudom elmagyarázni a halott nagyanyámnak, hogy milyen világ az, amelyikben az én visszaböfögött sóskám és málnám miatt szorongó személyek néznek apró képernyőkön HD-minőségben videófelvételeket arról, ahogy gigantikus gleccserek repednek szét, és zuhannak bele a sötét óceánba. A munkás is éjszaka jön vissza a tűzifáért a kertbe, és a tehén, akit a kábítás után a lábától fogva lógatnak fel, hogy egyetlen nyisszantással útnak eresszék belőle a vért, irigykedve nézi a meghalást, amiért a gyilkos fényesre izzad. Halott nagyanyám legyint, a gyomromban érzem a balta lendületét, és behunyt szemmel végignyúlok a meleg betonlapon, amíg az émelygés nem múlik el. A nyelvet, amelyen megszólítom a pusztulást, visszaöklendezem a számba, majd újra megrágom. A mozdulatot, amellyel éjnek idején benyúlok a két deszka közötti résen, hogy a csuklómat finoman balra fordítva az ott hagyott kulccsal bezárjam a kertkaput, az izmaimban őrzöm.

Adorjáni Panna sokoldalú alkotó, aki interdiszciplinárisan dolgozik a zene, irodalom és performansz műfajaiban és azok határmezsgyéin, és jelenleg Kolozsváron él. Íróként 2011-ben debütált, számos erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratban publikált rövidprózát. Bár 2017-től figyelme inkább a performatív műfajok felé irányult, és csak nagyon ritkán írt, jelenleg az első regényén dolgozik, amelyben azt a történetet is feldolgozza, ami miatt akarata ellenére elveszítette az írással való kapcsolatát.