Szakács Borbála: Óceán

Részletek

Írta: Szakács Borbála

A pásztor letérdelt hozzájuk és ölébe vette a lábukat. Visszaengedte a halakat az óceánba és lekefélte a birkák hátáról a tarajos sót.

Előző életében fecske volt a nyáj. Mire az óceán partjára értek, a komondorok már csak a hullámos partra vágytak, beásták orrukat a homokba és megszűntek lélegezni egy percre. A birkák a hullámokat nyaldosták, kapkodták a fejüket a sótól, cikáztak a parton.
A pásztor a sziklákra terítette a ruháit, és fürdeni ment az óceánba. Lebegve nézte a felhős eget, a birkák cikázását a parton, a komondorokat, ahogy mélyebbre ássák magukat a homokban. A pásztor könnyen vette a levegőt és dúdolt, hogy elnyomja az óceán suttogását a fülében.
Sunyi gondolatokat súgott neki az óceán, gondolatokat tele hátrahagyott táborokkal és kihűlő tüzekkel, tele prémbundákkal és kényelemmel. Nem szabadott hallgatnia az óceánra. Dúdolt hát a pásztor és könnyen vette a levegőt.
Hűvös volt az óceán vize, de jólesett a pásztornak a hűvös víz, elcsitította az elmúlt napoktól izzó bőrét. Elterült a vízen, azt képzelte, a felhők tükörképe, dúdolva gomolygott a hullámok között. A szívében cikáztak a birkák. Amikor megunt felhőnek lenni, teknős lett és nyúl és messzi hegy, és amikor ezeket is megunta, kiúszott a partra, magára vette sziklákra terített ruháit és nekiállt megépíteni a hidat az óceánon át.
Halkan vette a levegőt és dúdolt közben. Az eleje könnyen ment: a pásztor összehordta az óceánpart összes kövét és kavicsát, a birkák cikáztak rendületlenül, a komondoroknak már csak a füle hegye látszott ki a homokból. A pásztor dúdolt, egyre csak dúdolt, de a birkáknak egy idő után elege lett a cikázásból, patájuk közé szorultak a halak és vajszínű irhájukra kiült a só.
A pásztor letérdelt hozzájuk és ölébe vette a lábukat. Visszaengedte a halakat az óceánba és lekefélte a birkák hátáról a tarajos sót. Menedéket tákolt a komondoroknak a part menti fákból és megmosdatta fáradt bundájukat.
Aztán habarcsot gyúrt homokból és sós vízből, és letelepedett a kövek és kavicsok mellé. Egyiket ragasztotta a másik után, forgatta, egyengette, simítgatta őket, míg meg nem találták helyüket a támpillérekben és el nem nyúlt a híd a láthatatlan túlpart felé. Halkan dúdolt közben a pásztor, ne keltse fel a pihegő nyájat, hadd legyen nyugta a komondoroknak.
Halkan dúdolt a pásztor és egyre hangosabban suttogott az óceán. Mire a híd elkészült, a pásztor füle megtelt az óceán gondolataival: megtelt álmos délutánokkal és lusta füsttel, megtelt a megosztott étel illatával.
Mire a híd elkészült és a nyáj újra kibontotta szárnyait, a pásztor visszafordult.

Szakács Borbála 2001-ben született, budapesti, végzett szabad bölcsész és középhaladó kultúrantropológus. Érdeklődési körei közé tartoznak a dokumentumfilmek, a növények és a falak. Utóbbiak főleg, ha fel lehet rájuk mászni (minden falra fel lehet mászni).