
Szerényi Szabolcs prózája
- Részletek
- Írta: Szerényi Szabolcs
Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte. Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet.
Idézet vége
- Szójatejük van?
- Nincs, hölgyem!
- Mandulatej?
- Az sincs sajnos. Laktózmentes tejjel tudok szolgálni, ha az megfelel – mondta Tamás.
- Maguk nem hallottak még a környezettudatos étkezésről, ökölógia lábnyomról?
„Mindjárt a képébe nyomok egy nulla diétás paleo vegán sajttortát a pultból” – gondolta magában, de szerencsére nem mondta ki. Mindössze reggel kezdett a helyen, és már délután megkapta az első bolondját. Azért most igyekezett türtőztetni magát, nem úgy, mint a múltkor. Ha nem önti nyakon a jégkockás vödörrel a brit legénybúcsúsokat, akik a letolt gatyás képeket posztolgattak Instagramra a pultja elől, talán még most is ott dolgozna a nyüzsgő belvárosban, nem pedig itt, a kihalt óbudai főtéren.
- Srácok, ki az a lány, aki a Krúdy szobornál ül? – kérdezte kollégáit.
- Szindbád-szobor – mondta Tibi, a mindig tudálékos pultos fiú.
- Az most mindegy.
- Annyit tudunk, hogy törzsvendég. Általában olvas valamit. Innen szokott kijönni oldalról, a hivatalból. Szerintem ott dolgozik.
Alapvetően kedvelte a szobrot, mely a kávézó székeitől két-három lépésre állt, a könyvei és fröccse mellett merengő Szindbád-Krúdyt ábrázolta.
Sétálva vitte ki a lánynak a kávét, visszafelé már lebegve közlekedett.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok – lelkendezett a pulthoz érve.
- Áh, te ez a típus vagy – mosolyodott el Péter, a főpincér. – Az ilyenek nem sokáig húzzák nálunk!
Viszont a könyv nem tetszett neki, amit a lány olvasott. Valami fantasy volt. Sosem értette, miért olvasnak felnőtt emberek sárkányokról meg törpékről, mikor a nőkről és a borról is elég sok tisztességes könyvet írtak már.
Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte.
Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet. Krúdy összegyűjtött novellái – állt a borítón. Nem volt mai darab, de egy nagyon is mainak látszó posztit kandikált ki belőle középütt. Fellapozta a könyvet, a megjelölt oldalon egy mondat volt kiemelve sárga szövegkiemelővel:
„A kalapot is félrevágja az ember, ha magácska azt a szoknyát felveszi!” A lány előbb értetlenül nézett, aztán néhány pillanat múlva elmosolyodott, végigtekintett magán. Hirtelen fölkapta a fejét, tekintetét körbejáratta a kávézón, a téren. Tamás néhány méterrel odébb teljesen észrevétlenül törölgette az üres asztalokat.
A lány elkezdte olvasni a Krúdy novellát. Fél órát ülhetett ott, Tamás közben lopva rá-rá sandított. Végül a táskájában kezdett kutakodni, előkotort egy filctollat, írt valamit, becsukta a könyvet és kikérte a számlát. Clint Eastwood improvizációs leckéket vett volna tőle, ha meglátja, milyen szenvtelen nyugalommal ejti a visszajárót a lány kezébe.
A könyv ott maradt. A postit is. Fellapozta a bejelölt részt. Alá volt húzva az egyik mondat: „Csak jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki sohasem vág ostorral a lelkükbe.”
Ezt másnap is eljátszották.
„Az okos fehérnép a férfiember veszedelme!”
Majd az azt követő napon is.
„Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja.
Csütörtökön jött a pimasz visszaszólás:
„A férfiak fecsegőbbek, mint az asszonyok.”
Érezte, ennél most már többre van szükség.
Pénteken volt a szabadnapja. Rohant, eszeveszettül rohant a Margit körúton. Már fél öt volt, és ő szerencsétlenségére elszundított délután. A sarkon, ahol az úttest rákanyarodott a hídra, volt egy kis virágbolt, oda zuhant be meglehetősen csapzottan. Rögtön felrúgott egy szegfűkkel teli műanyag virágtározót.
- Elnézést, bocsánat.
- Már megint maga, fiatalember?
- Ne tessék haragudni, véletlen volt.
- Tudom, maga mindent véletlenül csinál, fiatalember.
- Ezt most nem, higgye el, Kati néni!
Eszeveszett rohanásban folytatta, hogy elérje a HÉV-et.
Az óbudai főtéren kivárta, amíg műszakban lévő pincér kollégája bevitt egy tálcát, s gyorsan letette a könyvet Szindbád asztalára. Mellé a vörös rózsát.
- Hát te? – kérdezték a kollégák odabent egy perccel később.
- Semmi, csak beugrottam meginni egy kávét.
Amiből aztán három lett, és négyszer nyelt félre az ablak mellett ülve, ahogy a lányt figyelte. Kalapált a szíve, jobban, mint a tér sarkánál épp utat burkoló munkások légkalapácsa. A lány ismét jó félórát ücsörgött ott, fizetett, felállt, írt valamit a könyvbe, letette az asztalra. A rózsát nem vitte magával.
Lógó orral sétált oda a Szindbád szoborhoz. Csüggedten nézte az elhagyott virágot. Fellapozta a könyvet. „Visszaküldöm a maga virágát, mert nincs jogom, hogy megtartsam.” Idézet vége. Pont. Ennyi, kész.
Vagy mégsem? Az oldal alján egy mosoly jel rajza, meg hogy: „Lapozz!” Remegő kézzel fordította át a sárga papírlapot.
A túloldalon egy telefonszám szerepelt. Aztán egy mondat, már idézőjel nélkül:
Ha felhívsz, meggyőzhetsz az ellenkezőjéről! Bocs, ehhez már nem találtam értelmes idézetet…
Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Első novelláskötete Éhség címmel 2017 nyarán jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában, a Margó-díj zsűrije az év tíz legjobb első prózakötete közé választotta. 2019-ben elnyerte a Móricz Zsigmond ösztöndíjat.
Szerényi Szabolcs