Hírlevél feliratkozás

Keresés

undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
undefined
Fotó: Baráth Ildikó

Tizenhárom

Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, görcsösen próbálok lazának látszani, ez az utolsó nap a nyárból. Tizenhárom vagyok, muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Ha kihúzom magam, az anyámtól lopott ing kiemeli a széles vállam és a vékony derekam.



13

Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, a másikkal a merevítő rúdba kapaszkodom, előreejtem a vállam, ettől meglazul az anyámtól elcsent ing felső kapcsa. Ha felülről nézem, látom a melleimet. Nincs egy melltartó sem, ami jó lenne rám, mindegyik teljesen eláll a törzsemtől, nem tölti ki semmi, de szorítja a hátam. Az átjáróban nincsen fénysorompó, csak azok a terelőkorlátok, amik rákényszerítenek arra, hogy szétnézz, ha nem néznéd a cipődet éppen, ha távolabb látnál a korlátnál. Szinte mindenkinek van egy története arról, hogyan nem ütötte el éppen ott a vonat. Nekem nincs ilyen történetem. Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, a másikkal a merevítő rúdba kapaszkodom, meg az egyik kezemmel is, összeesnek a széles vállaim. Nem tudok még róla, de a rossz tartás elcsúfít. Csak én ülök a korláton, a többiek nekitámaszkodnak, éppen búcsúzni készülünk. Ritkán szólok, valahogy nem is hagynak szóhoz jutni, vagy nincs helye annak, amit mondanék, nem tudom. Azon a nyáron hallottam először az ADSL-internetről. Azon a nyáron láttalak először. Kicsit távolabb feküdtél a strandon egy törölközőn, O. néha odament hozzád, nevetgéltetek, megfogtad a derekát. Megígérte, hogy bemutat neked. Szőkére melíroztattad a hajad, csak mellékesen figyeltél rám, az én derekamat nem fogtad meg. Tüntetőleg keményen beszéltem veled, pökhendi voltam és sértett. Kinevethettél volna, de te komolyan vettél. Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, görcsösen próbálok lazának látszani, ez az utolsó nap a nyárból. Tizenhárom vagyok, muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Ha kihúzom magam, az anyámtól lopott ing kiemeli a széles vállam és a vékony derekam. Huszonhat vagy, szőkére melíroztatod a hajad, mint a fiúbandák frontemberei, a homlokod két oldalán kezd felkopni. A korlátnak támaszkodsz, előveszed a Siemens telefonod, olyan apró, mint keresztben a tenyered. Megkérdezed, van-e msn-címem. Néhány hónapja hozzánk is bevezették az ADSL-t.

14

„doktorúúr” – ez volt az első üzenet, amit írtam neked. Engedték, hogy vacsora után, amíg ők tévét néztek, én számítógépezzek kicsit. Amíg érdekelt a tévé, addig tiltottak tőle, aztán amikor lehetett volna nézni, már nem érdekelt. Rohantam a monitor elé, hátha ott érlek. Az első beszélgetésünk után sokáig sírtam az ágyban. Elmondtad, hogy nem vagy boldog, de boldogtalan sem, és ez a mindennapokban nem zavar. Reggel munkába mész, este haza, shuffle-ra állítod a zenegyűjteményed. Elmondtam neked, hogy így nem lehet élni. Az első beszélgetésünket lemásoltam egy füzetbe. A másodikat és a harmadikat kinyomtattam, beragasztottam. A negyediket lemásoltam megint. Rettegtem, hogy megbántalak, hogy megunsz, hogy kinevetsz, és a legjobban attól, hogy ostobának tartasz. Ezért sírtam akkor éjszaka, mert ostobának éreztem magam. Küldtél egy számot, és azt hallgattam heteken át. Próbáltam elmondani, mi történt az iskolában, szaggatottan válaszoltál. Nem voltál fent, aztán én nem voltam fent napokig, így ment.

16

Három évvel később maradtunk először kettesben. Hajnal volt, álltunk az út szélén, összetámasztottuk a homlokunkat, nagyon komolyan néztél rám, szinte dühösen, én is komolyan néztem rád, addig a torkomban dobogott a szívem, de akkor megszűnt dobogni. Azt mondtad, nekem még van esélyem, hogy ne rontsam el. Úgy néztél rám, mint aki abban a percben végtelenül boldogtalan. Leszálltál velem a mélybe, ahol addigra szobát rendeztem be neked, és veled éltem.

20

Megírtam neked egy hosszú levélben. Az irányítószámod tudtam fejből, mert benne van a születési dátumom. A házszámot meg kellett néznem a régi füzetem hátuljában, amibe a beszélgetéseinket másoltam. Próbáltam egy ideig még erőltetni az msn-t, de végül teljesen áttértünk a messengerre. Ott nem tudtam elmondani ezeket a dolgokat. Már fél éve alig aludtam, és olyan tantárgyaim voltak, amiknek a nevét sem értetted. Sírtam, amikor lezártam a borítékot. Válaszul megírtad életed leghosszabb e-mailjét, hogy ez rendben van így, ne féljek. Nyomatékul küldtél postán egy cédét. Három évvel azelőtt sem hagytad, hogy vége legyen.

26

Ha magamhoz beszélek, hozzád beszélek. Értem már, hogy mit jelent a felszínen élni, elmenni munkába reggel, este haza, shuffle-ra állítani a spotify-t. Évek óta nem küldtél zenét, a régieket is képes vagyok hetekig hallgatni újra meg újra. Olyan jó, hogy bármikor és bárhonnan elérhetlek, csak elő kell vennem a telefonomat és írni neked. Tavaly voltál legutóbb abban a szobában. Kézenfogtál, kinyitottad az ajtót, bedugtad a lávalámpát, attól féltem elromlott, olyan furcsán állt össze benne az a folyadék, de aztán összeállt. Leültünk az ágyra, beszívtuk a saját ottfelejtett illatunk, néztük a képeket a falon. Egy a Szabadság hídról, egy a Margitról. Nem értem, miért kérted el az msn-címem, nem értem, miért kezdted el velem azt a véget nem érő beszélgetést. Nem értem. Ültem a vasúti átjáró melletti korláton és te úgy döntöttél, hogy a barátod leszek. Annyi idős vagyok, mint amennyi te voltál akkor. Muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Nem tudom elképzelni, hogy egy tizenhárom éves gyerekkel beszélgessek a szerelemről. Értem már, amit a felszínről mondtál. Tessék, mutatom, itt van, ez a te szobád. Hogy tud elromlani egy lávalámpa? Ha hozzád beszélek, magamhoz beszélek.

Borsai Szandra 1991-ben született Monoron. 2016 óta építészként dolgozik.