Keömley-Horváth Boglárka: De hát ez sajtos

Részletek

Írta: Keömley-Horváth Boglárka

Idén egy másik rokon is garzonhoz jutott a Várban, gondolta feleleveníti a hagyományt. Egyébként fogalmam sincs, hogy ki ez a bácsi, nagymamám másod-unokatestvérének a fia, ezt mondja magáról, ugyanaz a vezetékneve, nem firtatom. Úgyhogy most itt vagyunk, ugyanazokkal az arcokkal ülünk egy légtérben, és a szobában dohányzik az egész család, kivéve én, de hát ugye az én állapotomban nem is szoktak. Mosolyogva néznek rám, miközben fújják a füstöt. Milyen kis helyes a hasam.

A karácsonyi partin egy soft jazz lejátszási lista szól. Illés szerint az a jazz, ha félreüti a hangot a zenész. Snoop Doggot és Stravinsky-t szokott hallgatni. Miért, kérdeztem múltkor, mert minden más szar. Egyébként a soft jazz lejátszási listának semmi köze a jazzhez, de tény, hogy soft. Éveken keresztül a Várban ünnepeltük a karácsonyt, a nagynénémnél, üvegcsillár, totál lehasznált biedermeier bútorok, tudtuk, hogy melyik székre szabad ülni, és melyik szakad le. Egy idő után fenntarthatatlanná vált az ingatlan, ezért nagynéném elcserélte egy öröklakásra, a nagycsaládos karácsonyozásnak pedig annyi. Idén egy másik rokon is garzonhoz jutott a Várban, gondolta feleleveníti a hagyományt. Egyébként fogalmam sincs, hogy ki ez a bácsi, nagymamám másod-unokatestvérének a fia, ezt mondja magáról, ugyanaz a vezetékneve, nem firtatom. Úgyhogy most itt vagyunk, ugyanazokkal az arcokkal ülünk egy légtérben, és a szobában dohányzik az egész család, kivéve én, de hát ugye az én állapotomban nem is szoktak. Mosolyogva néznek rám, miközben fújják a füstöt. Milyen kis helyes a hasam. Ikrek, kérdezi a házigazda, nem, csak nagy a haja a babának, válaszolom.

Nagynéném az ezüst tálcáját hozta magával, próbálja túlkiabálni ezt a zenét, illetve zajt, ahogy ő hívja. Kérsz a sajtos rúdból, kérdezi már másodszorra. Nem eszem glutént évek óta, válaszolom. De hát, ez sajtos, csóválja a fejét. Ezt minden évben eljátsszuk. Továbbmegy egy másik nénihez, aki a bejglijét kínálja. Egymásnak kínálják a száraz aprósütiket, majd egyszerre sértődnek meg, amikor nem kér a másik. 

A családi karácsonyozás után elkísérem nagynénémet egy orgonaversenyre. Kicsit tartok az egésztől, leginkább nagynénémtől, hogy mond valamit, amitől szorongani kezdek, aztán még megindul a szülés. Csak a Mátyás-templomig kell eljutnunk, mégis felszállunk a várbuszra, mert mindketten szuszogósak vagyunk. A buszsofőr dohányzik menet közben, lehet, hogy ő is egy távoli rokon. Meglep a dolog, azt hittem, nekik tilos a pöfékelés munka közben, a sofőrködés nem egy irodai munka, ahol óránként tíz percet lehet cigizni, és panaszkodni, hogy sok a meló. Aztán kézmosás, pohár víz, kávé, és egy kis laza csevej arról a konyhában, hogy már virágzik az erdőben a kökörcsin. A buszsofőröknek ott a Retro Rádió.

Hamarosan hárman leszünk, ezzel a szöveggel szoktak posztolni a terhességről, mutatom a telefonomat a nagynénémnek. Kis sortban kell fotózni magunkat kilenc hónapon keresztül, csak a has legyen egyre nagyobb, minden más pedig változatlan. Rólam ilyen nincs, nem véletlen, teszem hozzá. Nagyon izgatott, alig figyel, nem tudja, hogy hány barátnője lesz ott a koncerten. A táskájában zörögnek a szóróajándékok. Számomra mindig rémálom, ha két ünnep között felbukkan egy random barát, végig kell gondolnom, hogy mit adjak neki, gyertyát, karácsonyfadíszt vagy mézeskalácsot átlátszó fóliában, masnival. Beteheti a fa alá a többi kétszáz édesség mellé. Felszáll a buszra nagynéném egyik barátnője, megkapja a táskából a szalmából készült csillagot, puszi-puszi. A hátralévő megállók alatt arról próbálnak meggyőzni, nem túl jó ötlet, ha úgy akarom elnevezni a fiamat, hogy Károly.

A templomba érve belém karol, fülembe súgja, hogy elfoglalták a helyét. Évtizedek óta bal elől, a második sor szélén ülök, teszi hozzá. Tényleg elkeseredettnek tűnik. Nem is ebbe a templomba jár, de inkább nem kötözködöm. Megoldjuk, mondom neki, és oda vezetem a padsor mellé. Szomorúan nézek a családra, közben a hasamat fogom. Üljenek csak le, súgja oda az anyuka, arrébb húzódnak, győztem. Nagynéném elégedett, megsimítom a kezét.

Koncert után a sétányon nézzük az épületeket, és a fákat, amíg nem virágzik a cseresznye, addig kevesebb a turista. Azért nevezték el Tóth Árpád sétánynak, mert Tóth Árpád szeretett itt ülni. Milyen szerencse, hogy Tinódi Lantos Sebestyén nem itt ücsörgött, a sétány neve most lehetne egy nyelvtörő. Megtudom, hogy mindketten Poirot-t nézünk. Nálam ez hormonális, nála korral jár. Nagynéném sokadszorra, én elsőre, én tudom a szereplők nevét, ő nem. Olyan a Poirot a nőknek, mint a férfiaknak a Bud Spencer és Terence Hill, ezt olvastam az egyik cikkben, de szerintem ez csak elírás lehet.

Busszal zötyögünk le a Széll Kálmán térre, a háziorvosokat szidjuk. Az enyémnek mindig rossz kedve van, az övé alkoholista. Az utolsó megálló előtt elővesz egy rámás dobozt, átadja, sajtos rúd, otthonra. A nyakamon megfeszül egy izom, köszönöm, válaszolom, majd leszállunk a buszról, és elindulunk gyalog, két különböző irányba.