Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Részletek

Írta: Tóth-Bertók Eszter

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Fogalma sincs, mikor ült utoljára vonaton. Azt is csak azért tudta, hogy a régi pályaudvar már nem üzemel, mert olvasta a Telexen, hogy brutálisan megvertek valakit az új kelenföldi aluljáróban. Emiatt eléggé szorongott, de úgy érezte, nem gondolhatja meg magát. Megígérte az anyjának, hogy meglátogatja. A vonatok állandóan késnek, de az övé időben jött, talán még egy perccel korábban is. A helyjegyes kocsiba vette meg a jegyét, és kiválasztotta az applikációban, hogy a folyosó felőli széken akar ülni. Úgy nem kell felállítania a mellette ülőt, ha ki kell mennie pisilni.

Elindul a vonat, mire elhelyezkedik. Bosszankodik kicsit, amiért a menetiránynak háttal ül, majd körbenéz a kocsiban és nyugtázza, hogy egyáltalán nem olyan rossz ez az egész, mint amilyenre számított. Bámul kifelé az ablakon. Csak akkor veszi észre, hogy jön a kalauz, amikor már ott áll mellette, ezért idegesen kutat a táskájában a telefonja után, amíg a férfi ellenőrzi a körülötte ülők jegyeit. Ő következik. Izgul, egy pillanat, mondja, kiveszi a telefont a tokból, megnyitja az alkalmazást és mutatja a jegyet. Kis fényerőt adjon még rá, kéri a kalauz, ő elnézést kér, maximumra állítja a képernyő fényerejét és szinte kő esik le a válláról, amikor a leolvasó csippanása után azt hallja, hogy köszönöm, jó utat. Zavartan rápillant a vele szemben ülő nőre, közben visszarakja a telefont a táskájába.

Most már olvashat, gondolja, előveszi a könyvet, majd a táska kis cipzáras fakkjába csúcstatja az ujjait, hogy a biztonság kedvéért ellenőrizze, megvannak-e az iratai és a lakáskulcsa. Az iratok megvannak, de a kulcs nincs ott. Biztos kiesett onnan, vagy induláskor csak úgy bedobta a táskába, nyugtatja magát és keresgélni kezd. Először csak a kezével tapogatja végig a dolgokat, utána bele is néz a táskába, végül a mellette lévő üres székre kipakol mindent, amit magával hozott. Van nála csomagolt zsebkendő, kézfertőtlenítő, esernyő, szőlőzsír, szőlőcukor, egy papírzacskóban néhány pogácsa, kulacs, egy önmagába hajtogatható bevásárlótáska, egy neszesszerben két egészségügyi betét, egy összecsukható fésű, Algopiryn, Lopedium és Valeriana, az iratai egy lezárható bőr tárcában, egy hajgumi és egy hajcsat, a mobilja a tokban és semmi más.

Baszd meg, mondja félhangosan, a vele szemben ülő nő úgy tesz, mintha nem hallotta volna, ő ránéz és kimondja megint, baszd meg, és hozzáteszi, hogy nincs meg a lakáskulcsa. Talán az előbb leesett valahova ide, szólal meg a nő. Mindketten felállnak és benéznek az ülések alá, de sehol sem látnak semmit. Biztos útközben vesztette el. Kiesett a táskájából a pályaudvaron, a villamoson, a háztól a villamosig vezető úton, a ház előtt, a liftben, a folyosón, sorolja magában. Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót.

Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. Amióta elköltözött a férje, egyszer már otthagyott egy esernyőt a moziban a széke alatt. Máskor meg kiürítés után lent felejtette a szelektív kukáit a ház szeméttárolójában, és csak akkor vette észre, amikor másnap ki akarta dobni a vécépapírgurigát. Azóta boltba is bevásárlólistával megy, különben még tojást is elfelejt venni, pedig egy jó rántotta nélkül el sem indul a nap, ahogy a férje mondta. Azelőtt sosem ette meg a tojást, mert alsóban az egyik osztálytársa azt mondta neki, hogy a vérpötty csirkeembrió benne. 

Azonnal vissza kell mennem, határozza el. Megnyitja az alkalmazást, megnézi, hogy Székesfehérvár az első hely, ahol megállnak, az már csak huszonnyolc perc, nyolc negyvenötre érnek oda, onnan kilenc tizenkettőkor indul egy vonat Kelenföldre, kilenc ötvenegyre beér, az egyes villamossal tíz huszonháromra otthon is van, még akkor is, ha nagyon lassan megy, úgy, hogy közben a földet nézi. Hátha útközben hagyta el a kulcsát. Megveszi a jegyét a kilenc tizenkettes vonatra, összekészülődik és arra gondol, hogy nem hívja fel az anyját. Úgyse mondta meg neki, pontosan hányra ér haza, és úgyis leteremtené, hát, hogy a fenébe hagyhatta el pont a lakáskulcsát. Meg persze elmondaná megint, hogy amikor a szomszéd Kati meghalt, a Laktanya utcai putriban rögtön megneszelték, hogy a lánya a temetésről azonnal hazament Angliába és csak később intézi a ház körül a dolgokat. Két nappal később ezek már ott ettek a szomszéd Kati konyhájában, mesélte az anyja, és azt is megjegyezte, hogy a rendőrök nem csináltak semmit, szegény Kati meg forgott a sírjában.

Kezd rámelegedni a kabát, de már csak kilenc perc, arra nem vetkőzik le. Feláll, kimegy a kocsiból. Kibámul az ablakon. Először a tájat látja, élesen, majd összefolyva, homályosan, aztán a családot a Laktanya utcai putriból, ahogy ott esznek az ő budapesti lakásában, az ebédlőasztalánál. Aztán magát látja, amint leszállás után, rögtön a peronon megtalálja a lakáskulcsát. Aztán a férjét, aki kijött elé az állomásra kocsival. Aztán magát, ahogy a földet nézve sétál haza. Aztán a ház portását, aki nem a helyén ül, hanem a nyitott ajtóban áll és rögtön azt kérdezi tőle, nem ő hagyta-e el a kulcsát.

A bejárati ajtaját látja a zárban kívülről fityegő kulccsal. Leveszi, bemegy, becsukja maga mögött az ajtót és körbenéz a lakásban, hogy minden rendben van-e.

Szól a tévé. A férje a kanapén ül, ölében a laptoppal. Ő a konyhában áll és azt kérdezi, hat vagy hét tojásból legyen-e a rántotta. Hétből, mondja a férje, és ő egyenként elkezdi feltörni a tojásokat.

Tóth-Bertók Eszter 1990-ben született Sárváron. A Pécsi Tudományegyetemen filmelméletet és filmtörténetet hallgatott, mesterdiplomát a Budapesti Metropolitan Egyetemen szerzett kommunikáció- és médiatudomány szakon. Jelenleg Budapesten él és közösségi média menedzserként dolgozik. 2021 óta tagja Szeifert Natália oNline Szövegműhelyének.