Murányi Zita: Almáslepény

Részletek

Írta: Murányi Zita

Később e gőzeltávolítást segítő műveletről mindig a bennszülöttek jutottak eszembe, és a fölkoncolt Cook kapitány, szerencsétlent azért aprították miszlikbe, mert a helyi törzsnek egyik percről a másikra hirtelen megváltozott az istenszemlélete.

Az asztalról eltűnt a máskor oly gondosan rávasalt asztalkendő, Svotje mama precízen hajtotta négyrét, csak az örökké csúszkáló, ragacsos viaszosvászon maradt alatta és az újságpapírral kipeckelt, rozoga bútorlap. Ezzel máris nyújtódeszkává avanzsált. Svotje mama rábirította a lisztet, tenyerével lazán megpaskolta és szétterítette a meredekségéből egyre csak veszítő kupacot, nyugodt mozdulatokkal, mintha magas hegykupolát morzsolna szét ujjbegyei közt – a teremtéssel egyívású a pusztítás, gondolom most, de akkortájt eszembe sem juthatott ilyesmi – aztán megrázta a sárgás papírzsákot, aminek finom gyűrődései tüstént kisimultak, csak az ő keze maradt ráncos. A vaj következett, és a szokásos bosszankodás, amiért nem vette ki korábban a hűtőből, így nem maradt ideje felpuhulni, de az aprítással segített ezen.

A fehér széket, amin felgömbölyödve  hintáztam, kockás párna borította, alatta a festék fölhólyagosodott a sok nyitogatástól. A tetejét fel lehetett pattintani, Svotje mama régi újságkivágásokat őrzött benne, és maszatos receptes újságok rongyosra lapozgatott példányait. Régen a buszon olvasta őket, munkába menet, amikor még a gyárba járt robotolni, reggel hatra a galvanizálóba.

– Ne tapicskold a tésztát!

Elengedtem a  foszlós térképdarabkát. Tényleg úgy nézett ki, mintha a nagy egészből hasítottam volna ki, mintha a föld miattam lenne szegényebb egy fél kontinenssel.  Csüggedten könyököltem a viaszosvászon bágyadt rózsáira, Svotje mama közben hozzágyúrta a lecsípett tésztagalacsint a korábban megcsonkított bolygóhoz.

– Lereszeled?

Bizonytalan téblábolásomat látva, kisvártatva rosszallóan megtoldotta – balra a második szekrény. Az almát már megpucolta helyettem, kunkori héja régi karácsonyfadíszeket idézett, olyan volt, akár a papírkígyó, aminek előző évben merő véletlenségből szakítottam le a fejét. Ez most tényleg vérzett, éppen csak nem sziszegett az önmaga farka alá csavarodó, vörös almahéj. A reszelővel nekimentem a körmömnek is, máskor mutatóujjamról húzta le a bőrt, hiába támasztottam nyüstölés közben felsőtestemhez a gömbölyded gyümölcsöket.

– Nyomd ki a levét! Megmostad a kezedet?

Jókor jut eszébe, gondoltam. Megesett néha, hogy piszkos kézzel markoltam a reszelékbe, hogy kinyomkodjak belőle egy szerényebb térfogatú óceánt. Sosem szerettem a vízben turkálni, később földrajz érettségin is Finnország vízrajza miatt növesztett dupla pocakot az osztályzatom, pedig jobban örültem volna, ha csak alul gömbölyödik.

Svotje mama a nyújtással is végzett. Agyondolgozni tilos, akkor törik, szakad a tészta, makrancosabb, mint az első bálozók, magyarázta közben. A reszelékre csöpögtethettem ugyan a citrom levéből, és kavarhattam hozzá két bő marék cukrot is, fújhattam kövér fahéjfelhőket – a zörgő celofán közben majdnem felére apadt és Svotje mamát is elővette a tüsszentés –, de a tölteléket mindig ő rendezte el az alsó lapon, és míg nem figyeltem oda, már a felsőt is finoman rásimította.

– Most megszurkáljuk a tetejét! – jelentette ki, de az istenért se adta ki kezéből a villát, keze automatikusan dolgozott, gyorsabban, mint a buszon a jegylyukasztó. Egy sorban öt-hat finom bemetszést ejtett, öt perc alatt végigszaladt az egész tepsin. Később e gőzeltávolítást segítő műveletről mindig a bennszülöttek jutottak eszembe, és a fölkoncolt Cook kapitány, szerencsétlent azért aprították miszlikbe, mert a helyi törzsnek egyik percről a másikra hirtelen megváltozott az istenszemlélete. Svotje mamának csak egy Istene volt, élete végéig ki is tartott mellette, nem múlt el úgy éjszaka, hogy föl ne üsse az éjjeliszekrény lapján fekvő, sötét fedeles, kicsi Bibliát. Imádkozás közben szamárfüles oldalai beitták szívdobogását.

A szurkáláson túl igazi titka is volt a lepénynek. Svotje mamán kívül senki sem készítette így a faluban, épp ezért mindenki csodájára járt, vagy finoman puhatolózva próbálta kihúzni belőle. Egyesek házi tyúktojással kínálták, mások frissen köpült vajjal igyekeztek őt lekenyerezni, pedig ezerszer könnyebb lett volna engem megvesztegetni. Sütés előtt a tetejét tejföllel kentük át tojás helyett, és Svotje mama a cukros zacskót is meglóbálta fölötte, ez tette a lepényét páratlanná.

Még a tiszteletes szája szélén is muzsikáltak a morzsák, mihelyst megízlelte.

– Maga aztán nem spórolja ki a tölteléket, isten tartsa meg jó szokását, Svotje asszony! – dörmögte, mire Svotje mama arca úgy ragyogott fel, mintha máris belekóstolt volna az üdvözülésbe. Ha Mirkó tiszteletesen múlik, boldoggá is avatják, az hétszentség.

Mindig két kézzel könyökölt a mosogatópultra, nejlondzsörzé otthonkája és a tarkójára szaladó göndör csigák ötvenhez közel is inkább hetvennek mutatták, az évek előrehaladtával csak élénk barna színűket veszítették el. Tartása kezdettől fogva olyan volt, mint a meghajló hagymakupolák a Makovecz házakon. A galvanizáló kikészíti az embereket.

Az almáslepényt egy jótékonysági árverésre sütöttem, szép kis summát sikerült kihúzni az adakozók zsebéből. Tudtam, Svotje mamából is elégedett hümmögést váltana ki, ha lemeózná. Nemcsak a tészta porhanyóssága és a szaftos töltelék nyűgözné le, az ügybuzgalmam is roppant büszkévé tenné, nem különben a mentők javára bekasszírozott pénzösszeg. Hozzá nem értek ki időben. Elesettebbül festett a rozoga heverőn, mint a tepsibe terített tészta, csak mikor véreres kézfejét és horpadt mellkasát kezdte nyomkodni az ápoló, akkor jutott eszembe az almareszelékből kipaszírozott óceán. Svotje mamából a víz lassan párolgott el, észre sem vettem, hogy közben elszaladt negyven év. Mások csak úgy mondanák, megöregedett, és minden bizonnyal Isten emelte magához aszott testét.

Murányi Zita (1982, Budapest) Bródy-díjas író, költő, 2024-27 között MMA ösztöndíjas. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett. Legutóbb megjelent kötete: Istenhez emelem az árnyékod (AB Art 2024), regénye On Mr. Darcy sofa (Innovie 2023). Publikált az ÉS-ben, Jelenkorban, Bárkában, Népszavában, gyerekversei jelentek meg a Felhőpárna, Aranysityak, Mondanivalók, Viszek egy szívet antológiákban.