Gyenge-Rusz Anett: Sírásó

Részletek

Írta: Gyenge-Rusz Anett

Az igazán nagy gondok akkor kezdődtek, amikor a jobb szeme alatt elkezdett nőni az a valami. Először pattanásnak nézte, de semmilyen házi praktika hatására nem múlt el, sőt egyre nagyobb lett. Amikor megnyílt a közepe, herpeszre vagy fertőzésre gyanakodott. Aztán egy reggel arra ébredt, hogy kétféleképpen látja a világot.

Alajos nem volt jól. Ezt mindenki látta rajta a faluban, de nem kérdeztek semmit. Tudták az okot: Alajosból elkezdett Lujza lenni. Guszti bácsi váltig állította, hogy a kislánynak, ahogyan a tranzíció kezdete óta szólították, a név zavarta meg a fejét. Nem a hormonok, meg a sok gyógyszer, amit mostanában szednie kell. Terike néni ettől függetlenül aggódott a gyerek egészségéért, de hajlott rá, hogy igazat adjon Guszti bácsinak.

Alajos édesanyja a szülés után pár nappal meghalt. Édesapja, aki sűrűn nézett a pohár fenekére, míg végül elvitte a májdaganat, sosem szerette a gyereket, őt okolta az anyja halála miatt. Alajost, szülei halála után a temető gondnokai, Terike néni és Guszti bácsi nevelték. A két öreg sajátjukként tekintett rá, és a falubeliek is elfogadták a furcsaságait, kezdetben sajnálatból, majd valódi szeretetből. Kamaszkorában már természetesnek vették, hogy arcát saját készítésű szerekkel ápolja; vasárnaponként kamillaforrázattal gőzölte, majd körömvirágból és zsírból főzött krémmel kenegette, hogy a bőre puha és világos maradjon a legégetőbb nyári napsütésben is. A kezére ugyanilyen gondot fordított. Nem szerette, ha az ásástól bőrkeményedés nőtt rajta, ezért minden este citrom levével törölgette át. Hetente egyszer vastagon bekente a kézfejét krémmel, ráhúzta a vastag edényfogó kesztyűt, és abban aludt. Minden praktikát Terike nénitől lesett el. Sokan mondogatták, hogy olyan, mintha a lelke mélyén lány lenne.

És most Alajos nyakig benne volt a tranzícióban. Elnyerte a pszichológus és a pszichiáter engedélyét, elmondta, hogy teljesen át akar alakulni. Mindenki komolyan vette, mert ő olyan volt, akit komolyan lehet venni. Tizennégy évesen segített be először temetésen, azután már minden hétvégén dolgozott. Amikor Guszti bácsinak az orvos azt tanácsolta, hagyjon fel az ásással, ha még szeretne néhány évig a saját lábán járni, az akkor tizennyolc éves Alajos hivatalosan is a falu sírásója lett.

Sírt ásott, temetett, segítette a falubelieket, de a hormonkezelés óta megváltoztak a szokásai. Sűrűbben borotválkozott, festette magát, naponta lakkozta a körmeit. A hangja is más lett, lágyabb, vékonyabb, szálkás izmai pedig nőiesebb vonalat öltöttek. Terike néni szerint egyre jobban hasonlított az édesanyjára.

Az igazán nagy gondok akkor kezdődtek, amikor a jobb szeme alatt elkezdett nőni az a valami. Először pattanásnak nézte, de semmilyen házi praktika hatására nem múlt el, sőt egyre nagyobb lett. Amikor megnyílt a közepe, herpeszre vagy fertőzésre gyanakodott. Aztán egy reggel arra ébredt, hogy kétféleképpen látja a világot. A szemeivel úgy, mint eddig, a valamivel pedig, ami addigra harmadik szemmé alakult, egészen másképp. Sőt, az új szemével olyan dolgokat is látott, amiket korábban nem. Ha elhaladt a régi házuk előtt, csak egy elhanyagolt, romos épület tárult elé. A valami viszont frissen festett kerítést és rendezett udvart mutatott neki. Alajost szórakoztatta ez a játék, de aztán fárasztóvá vált számára, míg végül teljesen elrontotta a napjait. A valami ugyanis egy terhes asszonyt is láttatott vele, akinek finoman gömbölyödő hasát egy férfi simogatta, láthatóan nagy szeretettel. A férfi beszélt is a nő hasához, nem lehetett hallani, hogy mit, de Alajos egy szót mégis leolvasott a szájáról: Lujzikám.

Lassan elhanyagolta a falubelieket, nem beszélt mással, csak Terike nénivel és Guszti bácsival. A dohányzásra is rászokott. A munkáját ugyan elvégezte, de a temetések idejére szemtapaszt ragasztott a valamire, amitől persze nem lett jobb kedve, de mindenki elképedve nézett rá, mert a gyógyszertárban csak mesefigurásat lehetett kapni. Ő ezt olyan megrovó pillantásokkal jutalmazta, hogy senki nem merte megszólítani.

A valami egyre kínozta őt. Éjszakánként rosszul aludt, sokszor csak forgolódott. Terike nénivel és Guszti bácsival azért szűkszavúan megosztotta a látomásait, akik gondterhelten néztek össze a szavai hallatán. Azt állította, hogy a valamivel a múltba tud nézni. Ismerve a hangulatingadozásait, nem mertek tanácsolni semmit, de Guszti bácsi azért csak kimondta, amit gondolt: a kislány látogassa meg végre a szülei sírját. Alajos elengedte a füle mellett a tanácsot, de mivel Guszti bácsi egyre csak ezzel jött, kénytelen volt letorkolni őt a képtelen ötletért. Guszti bácsi azután nem beszélt erről többet, ráhagyta, mondván, okos gyerek az, majd megfő a saját levében. Hát főtt is abban a bizonyos lében! Egyre többet gondolt a szüleire, amitől egyre dühösebbé vált. Most már minden nap használta a tapaszt, de csak annyit ért el, hogy velük álmodott, velük kelt, az elalvás előtti utolsó pillanatban is őket idézte meg.

Egy reggel nem bírta tovább. Guszti bácsi éppen a kávéját itta a gondnoki lak verandáján. A kisház a temető utca felőli sarkában helyezkedett el, így a tornácról egyenes rálátás nyílt a sírokra. Ahogy meglátta Alajost a fejfák között lépdelni, a kávét is félrenyelte siettében, hogy szóljon Terikének, megy a kislány, hátra a sírhoz.

A sír a temető legvégében volt, Alajos zaklatottan állt meg fölötte. Mondani akart valamit, valami csúnyát, de nem hagyta el hang a torkát. Nem volt jobb ötlete, lehúzta a valamiről a tapaszt és a földre dobta. Így olvasta, három szemmel az apja és az anyja nevét, az Alajost meg a Lujzát, és igyekezett felidézni a hozzá tartozó embereket. Lekuporodott a sírkő mellé, érdes felületéhez nyomta a homlokát. Próbált megnyugodni. Ült csendben, mígnem lecsukódtak a szemei.

Órákkal később ébredt. Nagyot nyújtózott, érezte, hogy valami megváltozott. Feltápászkodott, elindult a ház felé. Guszti bácsi és Terike néni ott vártak rá. Ahogy közeledett hozzájuk, mindkét szeme csillogott.

Gyenge-Rusz Anett (1991, Törökszentmiklós) tanulmányait a Debreceni Egyetemen végezte, germanisztika szakon. Jelenleg is Debrecenben él. 2022 óta jelennek meg prózái és cikkei. Két különleges, csillogó szemű kislány büszke anyukája.