Oravecz Imre: Alkonynapló II. (részlet)

Részletek

Írta: Oravecz Imre

Az érsebész pangó vérű lábvisszerembe szúrja az injekciós tűt, és valami oldatot fecskendez bele, mialatt megosztja velem nemzethalál-vízióját. Az érfal a kezelés következtében begyullad, összetapad, és állítólag teljesen felszívódik. Hetente ismétli majd, mert több ilyen erem van. Kivéve, ha látomása hamarosan beigazolódik, mert akkor nincs értelme az egésznek.

(Levél) Szentgotthárdról kaptam. Azt hittem, meghívó író-olvasó találkozóra vagy valami ilyesmire. A középiskola 3., 4. osztályát a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium filiáléjaként működő Iskolaszanatóriumban végeztem anno, és ott is érettségiztem. Ifjúságom egy része, a betegségen és gyógyuláson kívül számos fontos, meghatározó dolog történt velem ezen a – Mann-regény címét kölcsönvéve – Varázshegyen, amely a város részeként inkább csak lapály volt. Kinyitottam. Egy nyugdíjas tanárnő, a helyi honismereti egylet tagja írta, és azt kérdi, őrzök-e valamit abból az időszakból, mert e régen megszűnt intézményt bemutató kiállítást rendeznek, és az iratokból kiderítették, hogy valaha én is tanulója voltam. Lelombozódtam, és talán nem is válaszolok. De nem mert megsértődtem, hogy nem ismerik a munkáimat, amelyeknek egyikében nyoma van ennek a két évnek, sőt, szemlátomást azt se tudják, hogy író vagyok. Az okozott csalódást, hogy így nem látom viszont fél alma materemet, jobban mondva annak hűlt helyét, mert magamtól, külső ösztönzés nélkül aligha kerekednék fel, hogy meglátogassam. Igaz, tárgyi emlékkel sem tudok szolgálni, bár megvan még valahol a ballagási tarisznyám a jellemzően üres injekciós üvegcsébe töltött borral, de a többi testetlen, anyagtalan, lelki, és nem lehet őket kiállítani.

(Klumpa) Télen, tavasszal az udvarról bejövet a fűtetlen előszobában a benti papucsra cserélem, aztán behozom a konyhára, hogy ha meleg nem is, de legalább langyos legyen, mikor megint szükségem lesz rá. Illetve így volt ez évekig. Egy ideje azonban bárhogy figyelek, koncentrálok, rendre megfeledkezem erről az óvintézkedésről, és csak akkor jut eszembe, mikor megint ki kell mennem, és sokkol a klumpa hidege, mikor belelépek.

(Kolonoszkópia) Megint volt egy, magánrendelőben, a sokadik már a huszonnégy év előtti első óta, amikor is karcinómás polipot találtak a vastagbelemben. A legkellemetlenebbnek, mint mindig, az előkészület bizonyult. Az, hogy előtte mesterséges hasmenéssel üresre takarították azt a hosszú, öblös belet. Ami azt jelentette, hogy előtte otthon két részletben meg kellett innom fél liter ocsmány fehér folyadékot, és négy óra leforgása alatt ugyancsak két részletben még négy liter vizet. Ezt jótékonyan ellensúlyozta, hogy a vizsgálatot ugyanaz az orvos végezte, aki az összes többit korábban: egy kiváló gasztroenterológus, aki nagy empátiával viseltetik a paciensei iránt. Ezt ezúttal sem tagadta meg tőlem, mielőtt elaltattak – ez új volt, eddig csak bódítottak –, és elcsípett és kimetszett egy polipot, amely szerencsére nem bizonyult rákosnak, azaz negatív lett az eredmény. Sajátos módon azonban nem ennek örültem igazán, hanem annak, hogy közölte velem, újabb kontroll három év múlva. Ezt ugyanis úgy fordítottam le magamnak, hogy soha többé, mert három év múlva már bizonyosan nem leszek.

(Két éve…) Két éve nem járok Dregolyba, a valahai tündérvölgybe. Először azért nem mentem, mert a közös séták révén J.-re emlékeztetett volna. Aztán azért kerültem, mert megint tarvágás volt ott, amire az onnan jövő, rönkökkel megrakott teherautókból következtettem. Most meg az tart távol, hogy időnként terepmotorok bőgése hallatszik abból az irányból, és nem akarom látni a kerekeik művelte pusztítást, a felszaggatott gyepet, az eróziónak kitett, csupasz földet, a legázolt növényeket, a széttiport rovarokat, bogarakat, gyíkokat, csigákat, gilisztákat.

(Egy versszak) Gy. Á. A távolodásban című kötetében közreadja egy őrült posztumusz verseit is. Az egyikben ezt a szakot olvasom: „Az olyan zeneszerzőket, mint Mendelssohn / kizárólag földrengésként lehet értelmezni. / Mendelssohn és az Eurázsiai-lemez.” Megértem a gesztust. Az őrült nem is olyan őrült.

(Amellett…) Amellett, hogy megköszönöm, mindig meg is ütközöm rajta, ha valaki kellemes hétvégét kíván nekem. Ugyanis számomra nincs különbség a hét köznapjai és a vége közt. Minden napom az öregség jegyében telik, az határozza meg, lévén hogy mindennap öreg vagyok, ami kizárja a kellemességet.

(Sikerületlen bejegyzés) Álmomban bejegyzést akartam tenni arról, hogy úgy értesültem, B. J. veszi át A rög gyermekei első részének megfilmesítését, de nem sikerült, mert a szavak közepén mindig kitört a ceruzám hegye. Mit jelent ez? Azt-e, hogy képtelenség, hisz ő nem filmrendező, hanem keletiszőnyeg-kereskedő. Vagy komoly figyelmeztetés, hogy hagyjak fel a naplózással, és találjak ki helyette valami mást?

(Egy eltűntre) Két hete megérkezett a barátposzáta is, de pár napja nem hallom, nem látom. Csak nem fogta meg Okoska? Szokatlanul hűvösre fordult a tavasz, és esetleg visszament volna oda, ahol telelt? De az is lehet, hogy ideiglenesen csak délebbre húzódott, Szerbiába vagy Dalmáciába, és ott vár.

(Olvasnivaló) Megint nincs. Az újabb Kuprinnal végeztem, Carver untat, Moravia, Mauriac gyenge, a mostani Abbey rossz. Most már tényleg be kell iratkoznom a megyei könyvtárba. Csak fázom tőle, mert messze van és a kölcsönzés körülményes. Nem olvasok folyamatosan, többször hosszabbítanom kell, és esetleg idő előtt visszavinni, amit kiveszek.

(Szkleroterápia) Az érsebész pangó vérű lábvisszerembe szúrja az injekciós tűt, és valami oldatot fecskendez bele, mialatt megosztja velem nemzethalál-vízióját. Az érfal a kezelés következtében begyullad, összetapad, és állítólag teljesen felszívódik. Hetente ismétli majd, mert több ilyen erem van. Kivéve, ha látomása hamarosan beigazolódik, mert akkor nincs értelme az egésznek.

(Míg pázsit…) Míg pázsit volt az udvaron, irtottam a pitypangot, mert elölte a kényes, vetett füvet. Most örülök neki, hogy van. Nem hittem volna, hogy lehet szeretni is.