A médiakultúraként értett képregény

Részletek

Médiakultúrák kutatása

A médiakultúrák kutatása az utóbbi másfél évtizedben önálló tudományterületté kezd válni francia nyelvterületen. A médiaszövegek és médiaműfajok társadalmi, gazdasági és tágabb kulturális kontextusára figyelő médiakultúra-kutatás tudománytörténeti jelentősége nehezen volna megkérdőjelezhető: egyfelől beépítette a megkésett és töredezett recepciójú, brit eredetű cultural studies bizonyos tapasztalatait a frankofón kultúra- és médiatudományba, másfelől ezeket a tapasztalatokat történeti távlatba helyezve a médiakultúraként értett tömegkultúra tizenkilencedik századi kialakulásának és korai időszakainak a vizsgálatánál tudta hasznosítani – újat hozva így a hagyományosan a kortárs kultúrára fókuszáló cultural studieshoz képest.      

A médiakultúrák vizsgálatának intézményesüléséhez különféle hátterű kutatások és törekvések járultak hozzá. A számos példa közül említhetőek itt többek között Dominique Kalifa történész korai tömegkultúra-kutatásai (Kalifa 2001), Annik Dubied, Marc Lits bűnelbeszélésekkel és médiaműfajokkal (Dubied 2004; Dubied & Lits 1999; Lits 2008), valamint Sarah Sepulchre televíziós sorozatokkal foglalkozó médianarratológiai munkái (Sepulchre 2011) vagy a Jacques Migozzi irodalomtörténész által koordinált populáris irodalmi és médiakulturális kutatások (például Migozzi 2000), amelyek segítették egy nemzetközi kutatóhálózat kialakítását is (lpcm.hypotheses.org, letöltve 2016.02.07.). Magyarországról Kálai Sándor kapcsolódott be e nemzetközi médiakultúra-kutatásokba, a bűnügyi irodalomról megjelent könyve is mutatja e kötődéseket. A kötet elméleti és történeti bevezetőket tartalmazó első részéből is kitűnik, hogy a médiakultúra-kutatás a populáris médiaműfajok és -kultúrák történeti alakulásának bemutatásakor, illetve a produkció-médiaműfaj-használat hármasának együttes vizsgálatakor többek között olyan problémaköröket helyez a középpontba, mint a sorozatszerűség, a periodikusság, a médiumváltások, a szemiológiai értelemben vett hibridizáció vagy a hordozók kérdésköre (bővebben ezekről Kálai 2012: 13-33). 

Folyóiratalapítások (Belphegor, Image & Narrative, Comicalité) és az Éric Maigret által szerkesztett Médiacultures könyvsorozat is jelzi az intézményesülést. A programadónak tekinthető első kötet (Maigret & Macé 2005) után egyrészt immár klasszikusnak számító médiatudományi munkákat adtak ki franciául, másrészt friss kutatási eredményeket bemutató köteteket. Ilyen az a tanulmánygyűjtemény is, amelyről a következőkben esik szó.  

A médiakultúra-kutatás találkozása a képregénnyel – egy tanulmánygyűjtemény kapcsán

La bande dessinée: une médiaculture, azaz A képregény: egy médiakultúra – ez a címe annak az Éric Maigret és Matteo Stefanelli által szerkesztett 2012-es kötetnek (Maigret & Stefanelli 2012), amely úgy tud új utakat, lehetőségeket, szempontokat kijelölni a frankofón képregénykutatás számára, hogy tisztában van annak hagyományaival, tehát azzal, hogy a szerzők megállapításai és javaslatai hová, milyen lehetséges párbeszédhelyzetekbe érkeznek. A gyűjtemény három részből áll: az első a képregénykutatás és a képregénymédia történetének némely áttekintési lehetőségére, a második a kiadásra és a közönségekre vonatkozó médiagazdaságtani, illetve olvasásszociológiai kutatási eredményekre, a harmadik pedig a képregények poétikájára és ezzel összefüggésben transzmediális helyzetekre irányítja a figyelmet.

Már a szerkesztői előszót követő első írásban olvasható képregényes szakirodalmi áttekintés is meglepő lehet azok számára, akik eddig csak francia nyelven olvastak a képregényről, hiszen a szerző, Matteo Stefanelli számára éppen főként az angol és talán kisebb részben az olasz nyelvű szakirodalmak ismerete lehet segítség a bevett, erősen Európa- és szemiológia-központú frankofón képregénykutatás-történeti térkép átrajzolására. Nemcsak térben és módszertanilag, de időben is kitágul az áttekintés: a korai képregényekhez kapcsolódó néhány tizenkilencedik századi európai reflexión kívül szó esik a huszadik század első felének észak-amerikai tudományos és értelmiségi diskurzusáról is. A szerző a comics studies kereteit és részterületeit egy kommunikációs, egy strukturális és egy kulturális dimenzió segítségével jelöli ki, így tud különbséget tenni a képregényes kommunikációs üzenetek tartalmára, megalkotottságára („nyelvére”), előállítási eljárásaira, a képregény technológiájára, iparára, intézményes formájára, reprezentációira, képzeletvilágára, közönségeire és társadalmi gyakorlataira irányuló kutatások között (Stefanelli 2012a). A képregénykutatás efféle tipológiája általában a médiakutatás gyakorlatának szokásos felosztását idézi, újdonságot jelent viszont, hogy az egyes típusokhoz milyen konkrét képregényes szakirodalmakat rendel a szerző. Például a képregényre jelrendszerként tekintő szakirodalmi hagyományt tartja a legszélesebbnek és leggazdagabbnak Európában, és ehhez kapcsol olyan észak-amerikai szerzőket, akik a képregényes kifejezés sajátosságaira kérdeznek rá, és (több, a tanulmányban említett társukkal ellentétben) valóban ismertek Európában, azon belül Magyarországon is (Scott McCloud, Will Eisner). A képregénykutatásban szintén a „nyelvészetinek” nevezett modell dominanciáját, ugyanakkor annak a gazdasági-társadalmi és történeti kontextussal kapcsolatos érzéketlenségét is bemutatja és kritizálja Éric Maigret, aki filozófiai irányba tágítja a képregénytörténet értelmezési lehetőségeit (Maigret 2012a). Thierry Smolderen a korai képregény történetének némely tapasztalata alapján tesz módszertani megjegyzéseket. A képregényt „szekvenciális művészetnek” tartó szakirodalmi közhellyel részben vitatkozva inkább a sematikus kép kultúrájában benne lévő tizenkilencedik századi illusztrátori tevékenységre mint fontos előzményre és – a korabeli regények sokhangúságának mintájára – „poligrafikusnak” nevezhető megnyilatkozásokra hívja fel a figyelmet a képregényekkel kapcsolatban, így tudja a képregény feltalálójának tartott Rodolphe Töpffer szerepét is újraértelmezni (Smolderen 2012).

A könyv első részének elméleti-történeti bevezetői után a második rész tanulmányai a kortárs képregények gazdasági és társadalmi kontextusára, valamint a képregényes médiapiacokra és közönségekre fókuszálnak. A képregényes szakirodalmakat tekintve nagyon ritka a médiagazdaságtani megközelítés, ezért is hiánypótlónak tekinthető Xavier Guilbert összehasonlító elemzése, amely a világtermelés három központjának, Japánnak, az Amerikai Egyesült Államoknak és Franciaországnak főként a belső piacait mutatja be (Guilbert 2012). Ehhez képest a kötetnek a cultural studies belátásait is felhasználó, olvasásszociológiai megállapításokat és kutatási eredményeket is tartalmazó tanulmányai elsősorban Franciaországra fókuszálnak akkor, amikor olyan témákat vetnek föl, mint például a kulturális (poszt)legitimás, vagy ezzal összefüggésben az elismertetési küzdelem és elutasítás – a BD hajdani pozíciójába kerülő manga problémája, az oktatás és a közgyűjtemények viszonya a képregényhez, a rajongás és az intézményesülés, vagy a képregényolvasók különböző generációinak részben eltérő tapasztalatai (Ciment 2012; Maigret 2012a; Vanhée 2012). A Poétika és transzmedialitás című rész tanulmányai témaválasztásaikat tekintve éppen ahhoz a – képregényekkel foglalkozó frankofón tudományosságban meghatározó – szakirodalmi hagyományhoz kapcsolódnak erősen, amelyet a könyv első részének írásai inkább kritizálnak: a képregényes kifejezéskészlet, jelrendszer, „nyelv”, művészet, média egyediségét, sajátosságait, „identitását” feltáró gondolkodáshoz. A képregénymédia más közegekhez való viszonyára is rákérdeznek ezek az elemzések a fotótól a mozin át az írott irodalomig és az internetig (Baetens 2012; Gordon 2012; Marion 2012; Stefanelli 2012b).

Összességében úgy tűnik, a kötet szerkesztői által elgondolt médiakultúra-kutatás követi a média kulturális tanulmányozásának korábbi ajánlatait (pl. Stokes 2008), ami a témaválasztási szokásokat, a jellemző kérdéseket, módszereket és diszciplináris kapcsolódásokat illeti. Másfelől a – gyakran a brit cultural studies által inspirált – kérdéseket, szempontokat és megállapításokat a tanulmányok szerzői igyekeznek szembesíteni a képregénykutatás történetének némely vissza-visszatérő problémájával (a jelrendszer kérdésköre, mozi és képregény, korai képregények és a képregény születése, kulturális legitimitás stb.). Így jöhet létre a comics studies francia nyelven a médiakultúrák kutatásán belül.

Irodalom

Baetens, Jan 2012: Le roman graphique. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 200-216.

Ciment, Gilles 2012: La bande dessinée, pratique culturelle. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 117-129.

Dubied, Annik 2004: Les dits et les scènes du fait divers. Genève: Droz  

Dubied, Annik & Lits, Marc 1999: Le fait divers. Paris: PUF 

Gordon, Ian 2012: La bande dessinée et le cinéma: des origines au transmédia. Molin, Céline (trad.) In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 237-251. 

Guilbert, Xavier 2012: Tour de marchés (France, Japon, États-Unis). In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 93-116.

Kalifa, Dominique 2001: La culture de masse en France. 1. 1860-1930. Paris: La Découverte

Kálai Sándor 2012: Fejezetek a francia bűnűgyi irodalom történetéből. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó

Lits, Marc 2008: Du récit au récit médiatique. Bruxelles: De Boeck

Maigret, Éric & Macé, Éric (dir.) 2005: Penser les médiacultures. Nouvelles pratiques et nouvelles approches de la représentation du monde. Paris: Armand Colin – INA  

Maigret, Éric 2012a: Théorie des bandes débordées. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 50-70.

Maigret, Éric 2012b: Bande dessinée et postlégitimité. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 130-148.

Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA

Marion, Philippe 2012: Emprise graphique et jeu de l’oie. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 175-199.

Migozzi, Jacques (dir.) 2000: De l’écrit à l’écran. Limoges: PULIM 

Sepulchre, Sarah (dir.) 2011: Décoder les séries télévisées. Bruxelles: De Boeck 

Smolderen, Thierry 2012: Histoire de la bande dessinée. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 71-90.

Stefanelli, Matteo 2012a: Un siècle de recherches sur la bande dessinée. Molin, Céline (trad.) In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 17-49.

Stefanelli, Matteo 2012b: Du cinéma-centrisme dans le champ de la bande dessinée. Boillat, Alain & Boillat, Stefania Maffei (trad.) In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 217-236.

Stokes, Jane 2008: A média- és kultúrakutatás gyakorlata. Károlyi Júlia (ford.) Budapest – Pécs: Gondolat Kiadó – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék

Vanhée, Olivier 2012: La lecture de manga et ses transformations: enquête sur plusieurs générations de lecteurs en France. In: Maigret, Éric & Stefanelli, Matteo (dir.) 2012: La bande dessinée: une médiaculture. Paris: Armand Colin – INA, 149-172.