Hírlevél feliratkozás

Keresés

Csendes Toll: Utazások Gourmandiába

Tegnap megőrültem. Kaptam a szomszédomtól egy nagy nejlontáska erdei csiperkét. Friss volt, illatos. Hozzá egy kis butélia új bort, ami szintúgy friss volt és illatos. Borban kevésbé szeretem az ilyet, de a gomba nagyon inspiratív volt. Felhívtam barátomat, Fehér Sólymot, ereszkedjen le hozzám a hegytetőről, rengeteg gombám van, meg kell csinálni.

(az el nem kóstolt puliszka)

Nem tudom, miért használok oda vagy ide nem illő igekötőt, de valahogy ez tűnik helyénvalónak. Meg nem kóstolni valamit az nagyon könnyű dolog. Nemet mondasz vagy egyszerűen csak nem kapsz belőle. Az el nem kóstolásban mindkettő benne van, félelem a világ által kínált kísértésektől és bizonytalanság a saját korlátaidat illetően. Meddig érdemes, meddig van értelme feszegetni. Nyilván finoman és lassan, ahogy főzni és bort inni érdemes. Átélve a gyötrelmeket, hagyni időt a kétségek eluralkodásának. Amikor csordultig tölt a kétségbeesés, és már feladnád a gondosan felépített ellenállást, akkor kell valaki, aki kívülről kontrollál és pontosan látja vagy ismeri a helyzetedet. Felismeri.

Hogy komoly versenyzővel áll szemben. A dilemma lassan 99%-os. Ahogy a lakásba léptünk helyből orrba ütött a frissen elkészített étel illata. Már 50% fölött voltam, hiszen reggel indultunk vonattal, majd busszal, végül repülőgéppel, és az akkor 79 éves író pici balkonján landoltunk, ahol üldögélni szokott kinyúlt mackónadrágjában és csíkos pólójában. Délután fél ötkor mondjuk, út közben csupán minimálszendvicseken tengődve. A fiaim mégsem kértek a puliszkából, pedig az író felesége nagyon kedvesen ösztönözte őket, talán bizalmatlanok voltak az ismeretlen nevű étellel szemben, talán még nem volt jó a gyomruk a repülés miatt. Én rögtön nagyobbakat kezdtem szippantgatni, levezetésül olasz habzóbort ittunk, kivéve a 79 éves írót, ő nem ivott semmit. Most fejezte be az ebédet, mondta, frissen készült, hogy nekünk is jusson belőle. Barátom, sofőrünk eleve rossz gyomorral, savanyú arckifejezéssel jelezte, akár meg se kérdezzék. Én meg egyre csak latolgattam magamban a lehetőséget, érveket hoztam fel mellette és ellene, amitől tökéletesen elbizonytalanodtam.

Akkor derült ki, hogy a puliszka a hagyományos erdélyi recepteknek megfelelően túrós. De nem akármilyen túrós, hanem házi túrós. Végem* volt teljesen. Annyira kívántam már, amennyire csak egy szeretett és régóta vágyott nőt lehet. Pedig csupán az illatát éreztem, látni nem láttam, az elmondásból tudhattam, milyen lehet. A leírásból.** A szalonnát meg se kérdeztem már, teljesen biztos voltam benne, hogy apró szalonnadarabkák vannak rásütve a tetejére. Ahogy a nyitott balkon felől beszökő légáramlat megmozdította a szoba levegőjét, éreztem is a konyhából éppen hogy csak beszüremlő sült szalonna illatot. Eddig valójában fel se tűnt. A kísértés tehát maximumára hágott. És akkor Anikó, az Író felesége azt mondta, talán jobb, ha nem eszel belőle.

 

*Végeztem (Hobo nyomán használva), tejérzékeny lévén.

**Online társkereső

(erdei csiperke)

Tegnap megőrültem. Kaptam a szomszédomtól egy nagy nejlontáska erdei csiperkét. Friss volt, illatos. Hozzá egy kis butélia új bort, ami szintúgy friss volt és illatos. Borban kevésbé szeretem az ilyet, de a gomba nagyon inspiratív volt. Felhívtam barátomat, Fehér Sólymot, ereszkedjen le hozzám a hegytetőről, rengeteg gombám van, meg kell csinálni. Épp túl van az estebéden, mondta, de tudtam, hogy ideje fogytán dolgozni akar még, araszolni, araszolgatni a rajzain, amíg lehet. Értettem, hagytam. Kérte, hogy tegyek félre egy kicsit, reggel jön, megkóstolná.

Töltöttem egy korty bort, egy decinyit, tudva, hogy csak aperitívnek tudom meginni igazából ezt a franciás nevű, illatos bort, ami egyébként nagyon rendben van. Aztán nekiálltam főzni. Olajon apróra vágott fokhagymát pirítottam, hogy ne legyen nagyon intenzív az íze, amit szeretek, de most ne ez legyen. Egyébként nem volt vöröshagymám, innen jött a fokhagyma. A házi szalonnát elvetettem, mert túl erőszakosnak ítéltem a füstös ízt, elnyomná a gombát. Szomszédom kakukkfüvet és fehérborsot javasolt, de már este volt, én meg mankós épp, így kakukkfűért nem tudtam kimenni a szemközti dombra, és remek, durvára őrölt vegyes borsom volt csak, zöld, fehér, fekete. A gombát megmostam, összevágtam, minimum két emberes adag, de nem akartam eltenni, előkészítettem mindet. A fokhagyma megpirult, a gombát ráöntöttem, pici olajjal meglocsoltam, és elpároltam az összes vizet belőle. Közben megborsoztam, és a végén, amikor majdnem kész volt, teljesen őrült módon egy vékony szelet gyömbért is belevágtam, nem tudom, miért. Ráütöttem négy tojást. A felét akartam megenni. Nem sikerült, olyan isteni lett, hogy a barátomnak félretett másik felet is eltüntettem, mentegetőzve előre magamban, hidegen ez már úgyse lenne jó. Nem volt késő, nem lett semmi bajom. Nem aludtam kevesebbet, többet se mint mostanában, a rehabilitációs korszakomban szoktam.

És a siker nem utolsósorban köszönhető Cseh Tamásnak, aki kreatív főzésemet végigasszisztálta, így türelemre bíztatott, ne kapkodjam el a dolgot, vagyis a nedvesség majdnem teljes kipárlását a gombából, ne gondoljam idő előtt, hogy kész van, hogy kész vagyok. És nem engedte, hogy engedjek, hogy elcsábuljak a kísértésnek, hogy erdélyi módon tejföllel habarjam be a gombát, hanem a számomra jól bevált, régi módon, tojással.

 

(recept nélkül)

Menj el a forráshoz vízért. Na jó, ha Hegyen laksz, és a saját kutad vize nem iható, menj le a nyomóskúthoz vízért, nem kell sok, de ha már ott vagy, hozd tele a kannát. Jó borból ne csinálj forralt bort, vétek, azt idd meg, a nem olyan jóból nyugodtan csinálhatsz, tuti, jobb lesz csak. Amennyi bort feláldozni szánsz, annak az egyharmada kell kútvízből. A vizet már fel is teheted, forrald fel, a fűszerkeveréket Strobl-módra készítsd, vagyis kérd meg a kitűnő baji borászt, készítse el neked (nekem megcsinálta: szegfűszeg, borókabogyó, őrölt és darabos fahéj, vanília, valami ismeretlen növény, ami úgy néz ki megduzzadva, mint a pisztácia), ezeket szórd bele a forrás után lecsillapított vízbe. Kevergesd, adj hozzá cukrot, olvadjon el. (2 liter borhoz 20 deka cukrot javasol a borász, én mézet tettem bele). Lassú tűzön főzögesd, majd hozzáöntheted a bort. És az egészet újra fel kell forralnod. Forrás után pedig mehet még bele az előre elkészített (csigába vágott) narancshéj. Ha ügyes voltál, jól figyeltél, kész vagy, ha nem, akkor is, maximum nem lesz olyan finom, mint a Strobl Ferié vagy az enyém.

 

Jász Attila 1966-ban született Szőnyben. Költő, szerkesztő, esszéíró. Neve és más nevek alatt számos műve megtalálható nyomtatott és online formában. Legutóbbi könyve Szárnyas csigacímmel, 2014-ben jelent meg az Új Forrás Könyvek gondozásában.

Jász Attila