Keserű

Részletek

Babiczky Tibor 1980-ban született Székesfehérváron. Költő, író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Kivilágított ég címmel látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában, 2015-ben.

Keserű

Nehezen tért magához. Felszínesen aludt, és zaklatott álmot látott.

Álmában az anyját követte egy lépcsőn felfelé. Az egyik lépcsőfok beszakadt a lába alatt, és ő hanyatt zuhant a mélybe. Sikerült elkapnia anyja kezét, de az nem tartotta meg, kicsúszott a szorításából. Erre – a futó érintésre? a zajra? – az anyja hátra fordult. Mire a tekintetük találkozott, ő már a lépcsőfordulóban feküdt – gerinctájékon furcsa érzéketlenség – magatehetetlenül. Az anyja elmosolyodott, különös, ferde mosollyal. Pupillája tűhegynyire szűkült, írisze aranysárgán világított.

Aztán elsötétült.

Szemüregeiből két sárga kígyó csusszant elő, végigkúsztak a lépcsőn lefelé, a fiú a szeme sarkából látta őket. Áthaladó ellenvonatok az éjszakában egy említésre sem méltó állomáson.

Nehezen tért magához. A vállánál fogva rázta valaki, talán az intéző fia. Arról hadovált – Keserű félálomban nem nagyon értette, mit mond –, hogy keljen fel, mert agyon kell lőnie egy veszett kutyát.

Feltápászkodott, és a vizeslavórhoz ment, hogy megmossa az arcát. Mire megtörülközött, az intéző fia nem volt sehol.

A legelnyűttebb gönceibe bújt. „Egy kutyához nem kell kiöltözni.”

Ellenőrizte a fegyvert, hogy meg van-e töltve, és kilépett a kapun. Hajnali félhomály lapult a földre, magatehetetlen lombok közt szűkölt a szél.

Az udvaron egy ismeretlen férfi várakozott. Lehajtott fejjel állt. „Kísérőt küldtek. Egy kutyához” – horkant fel Keserű. Képtelenség volt eldönteni, hogy a férfi szégyenkezve mered a földre vagy a lába előtti hangyabolyt vizsgálja.

– Jó reggelt – mondta Keserű.

– Reggelt – motyogta a másik.

– Indulhatunk?

A férfi megvonta a vállát.

Mire maguk mögött hagyták a gazdasági épületeket, Keserű számára kínossá vált a csönd.

– Reggelizett? – kérdezte.

A férfi újra megvonta a vállát. Keserű úgy döntött, hogy ezt igennek veszi.

– És álmodott valamit? Én az ördögöt láttam álmomban.

Érthetetlen motyogás volt a válasz.

– Hogy mondja? – kérdezte Keserű.

– Nem hiszem – felelte fejét felemelve a férfi. – Nem hiszem, hogy az ördögöt látta volna.

Keserű kérdő tekintetére folytatta.

– Nehéz olyasmit látni, még álmunkban is, ami nem létezik.

– Maga szerint a gonosz nem létezik?

– Nem tudom – mondta a férfi. – Talán nem. Valahányszor az ember azt érzi, hogy végre a maga puszta valójában tetten érte a gonoszt, rádöbben, hogy valójában egy gyerekarcba bámul.

Hirtelen megjelent valami különös lágyság a férfi vonásaiban.

– Egy gyerek arcába, akit nem engedtek játszani, és aki ragaszkodni vágyik.

Keserű hallgatott.

– Anyámat láttam álmomban – mondta végül.

– Az anyja is volt gyerek – jegyezte meg tárgyilagosan a férfi.

– Gondolom, volt – mondta Keserű. – És akkor mi van?

– Semmi. Csak maga nélkül ő sem tud felnőni.

– Ezt meg hogy érti?

– Sehogy. Nem értem.

Keserű nem válaszolt. Arra gondolt, hogy az igazság valamit elveszít magából a kimondott szavak által. És ez a veszteség – legyen bármilyen jelentéktelen is – éppen elég ahhoz, hogy minden hazugsággá váljon. A megértésnek nincs köze az igazsághoz. A megértés egyszerűen csak: van.

Időközben már messze kint jártak a fennsíkon. Körös-körül csak a fűcsomók, az ég, meg a sziklák valószínűtlen kontúrja a horizonton.

– Nem jó még? – kérdezte az ismeretlen.

Keserű megtorpant, körbenézett.

– Itt? – kérdezte. – De hol a kutya?

Ebben a pillanatban már tisztán emlékezett. Az intéző fia rázta a vállát hajnalban, hogy ébredjen, mert lenne itt valaki – egy messziről jött ember –, akit agyon kell lőnie, mint egy veszett kutyát.

Keserű kibiztosította a fegyvert.

– Miaú – mondta az ismeretlen, amikor az acélmag beszakította a homlokát.

Egyiküknek sem jutott eszébe az ördög.

(A DIA-képhez Végh László fotóját használtuk)