Madártej

Részletek

Írta: Selyem Zsuzsa

Ha szélrózsa voltál, Eronim Mox szakácskönyvéből néhány betűt összegöngyöltél, és belesodortál a Verhovina madaraiba, a többieket meg hagytad, hogy lebegjenek a tojásban kedvükre. Ha Eronim Mox voltál, láttad, hogy azok a betűk, amelyeket a szélrózsa nem sodort bele a Verhovina madaraiba, azok a betűk árvákként bolyongtak.

Hozzávalók (1 bánatos személyre):

3 tojás

2 csipet só

4 ek porcukor

5 ek barnacukor

3 csészényi tej

1 db vaníliarudacska

1 marék örmény vörösmazsola

1 üveg rum (Don Papa vagy Ron Zacapa Centenario)

Elkészítés:

A mazsolát egy napig áztassuk annyi rumban, amennyi bőséggel ellepi. A maradék rumot lassan szopogassuk el, gondoljuk Dionisio Magbuelasra, úgy is mint Papa Isióra, a Fülöp-szigetek utolsó dios-dios forradalmár sámánjára. Gondoljunk arra, hogy az ősi rítusok szerint inkább Mama Isiónak kéne nevezni őt. Arra, hogy a muntinlupai Manilo Bilibid börtönben lehelte ki földi lelkét. Mindezt az esetben, ha Don Papát kortyolgatunk. Amennyiben Ron Zacapa Centenario van kéznél, akkor ábrándozzunk el a guatemalai kisvárosról, Zacapáról, pici főterén neobarokk, fehér katedrális, előtte pálma- és akácfák övezte kis park, közepén téglaszín kis, kerek, száraz szökőkút, annak a közepén pedig aranyszobor egy nyakkendős, öltönyös férfiról, aki bal kezét szívére teszi, jobbjában könyvet tart. A talapzaton olvasható a férfiú neve: Alfonso Antonio Portillo Cabrera. Gondoljunk Alfonso Portillóra hát, a kisváros szülöttjére, aki nem egészen biztosan egyetemre járt Mexikóban, de egészen biztosan lelőtt ott két egyetemistát. Gondoljunk arra, miközben ízlelgetjük a Zacapa városáról elnevezett hosszan érlelt rumocskát, hogy Alfonso Portillo megnyerte kétezerben a guatemalai elnökválasztást, azzal a különös ígérettel, hogy véget vet a korrupciónak, amit el is hittek neki, hiszen mikor előkerült a régi történet, hogy lelőtt két mexikói egyetemistát, akkor ő ezt nem tagadta, nem, hanem férfiasan bevallotta, hogy önvédelemből tette, és menekülnie kellett, mert Mexikóban ő guatemalai volt. A négy év elnökségére is gondoljunk, amit sikerült úgy intéznie (a szokásos himi-humi), hogy utána húsz év börtönre ítéljék az Egyesült Államokban pénzmosásért. Ebből a húsz évből fél évet le is ült a denveri intézményben, aztán hogy, hogy nem, eleresztették Isten hírivel.

Nézzük azt is, ahogy a felhők úszkálnak az égen. Ha eszünkbe jut a felhők típusának a neve, oké, ha nem jut eszünkbe, ne bosszankodjunk, legfönnebb gyújtsunk rá egy cigire. A lényeg, hogy hagyjuk a lelkünket szabadon kószálni, hátha megtalálja asztrális párját, hogy kicsit megnyugodjunk. Ha észrevétlenül ránk esteledik, és a rum elfogyott, bújjunk ágyba, hogy másnap pihenten ébredjünk, és ne csesszük el még a madártejet is.

A tojássárgáját az egyik csipet sóval és a sok barnacukorral, elvégre bánatosak vagyunk, jó habosra keverjük, a langyos tejből egy keveset hozzá-hozzálöttyintünk, és tovább keverjük, lehetőleg simára. Fokozatosan a többi tejet is belecsorgatjuk, lassú tűzön, folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg szépen be nem sűrűsödik. Levesszük a tűzről, és megvárjuk, míg kihűl.

A tojásfehérjét a másik csipet sóval habverővel felverjük, beleszórjuk a porcukrot, és addig verjük, míg elég kemény hab nem lesz belőle. A vaníliarudacska magjait beleszórjuk a tejbe. Vizet forralunk, a tojáshabból felhőnyi darabokat kanállal beleszaggatunk a vízbe, két-három percig főzzük őket, majd mindegyiket óvatosan megforgatjuk, és újabb két-három percig főzzük. Óvatosan kihalásszuk a felhőket, és ráhelyezzük az azóta kihűlt tojássárgás szaftra.

A mazsolákról leszürcsöljük a Don Papát (vagy a Ron Zacapa Cenetariót), és mint aki a Szabadság hídról a Dunába dobja a kalapját, az egész hóbelevanc fölé szórjuk őket. Lesz, amelyik a puha felhőkre pottyan, lesz, amelyik elsüllyed a sűrű, sárga szószban, talán egy-egy a padlóra esik. A szerencse forgandó, valami lesz.

A verhovinai Z

Kezdetben volt a tojás. A tojás volt minden, rajta kívül nem volt semmi. A tojásban Zinaida von Zigóta forgolódott saját tengelye körül valami fehéres-szürkés, spermiumszerű szószban. Z Verhovinán az élet jele. A Tejút és a jól ismert bolygók, amelyek az emberi sorsokat intézik, oly paránynak tűntek, hogy észre se lehetett őket venni a sűrű lében. Még a selyem seregélyek sem látták őket, csak úsztukban, szórakozottan be-bekaptak közülük egyet-egyet. Kaphattak, volt bolygó elég.

Nagy élet folyt ám a tojásban! Vidámság, elégedettség, örökös anyagcsere! S ha ez nem volna elég, mert persze, soha semmi nem elég, még ott volt az is, hogy a tojásban mindent lehetett tudni. Az ember csak ránézett egy kóválygó cseppre, és benne volt minden. Ha selyem seregély voltál, láttad a fákat, folyókat, láttad a napsütést nappal, és láttad a jó sötétet éjjel. Ha farkas voltál, láttad Farkas Testvér éhségtől izzó szemét, bordáit, csontvázát. Ha mesebeli kislány voltál, láttad Piroskát bukfencezni az erdő szélén. Ha gonosz mostoha voltál, láttad a gonosz mostohát. Ha Bodor Ádám voltál, láttad Eronim Mox szakácskönyvének minden betűjét, és szétszórtad őket a szélrózsa minden irányába. Ha szélrózsa voltál, Eronim Mox szakácskönyvéből néhány betűt összegöngyöltél, és belesodortál a Verhovina madaraiba, a többieket meg hagytad, hogy lebegjenek a tojásban kedvükre. Ha Eronim Mox voltál, láttad, hogy azok a betűk, amelyeket a szélrózsa nem sodort bele a Verhovina madaraiba, azok a betűk árvákként bolyongtak.

Aliwanka viszont ténylegesen minden látott. Talán azért, mert ő egyenesen Zinaida von Zigóta metamorfózisa volt. Úgy keletkezett, hogy egy idő után Zinaida von Zigóta nagy boldogságában elkezdett kerekedni is, nyúlni is. Zöld hernyó lett belőle, hátán sötét, oldalán világoszöld csíkkal. Addig zabált, amíg elege nem lett az egészből. Akkor fogta magát, és bebábozódott.

A báb bánatos lény, Zinaida von Zigóta is csak emésztette magát. Már csak trutymó volt az egész Zinaida, szóval totál kampec volt. De a Z az élet jele Verhovinán! Néhány sejtje hát összeállt egy-egy szervvé: kicsi szív, kicsi láb, szem, szárnyak, idegrendszerke. És ezek a szervecskék is összekapcsolódtak, lett belőlük valami, ami megmoccant, Zinaida von Zigóta bánatos hámrétege lepergett róla, és Aliwanka kitárta tűzvörösbe hajló narancsszín lepkeszárnyait.

Aliwanka, alias Colias Myrmidone, úgy is mint narancsszínű kéneslepke nemcsak azt látta, hogy Nika Karanika két könnycseppje visszahozza a két villámsújtotta kislány kóválygó lelkét a Nikita-birodalomból, hanem azt is, hogy Adam, gazdája, Anatol Korkodus kedvét keresve (talpát nyalva), még aznap éjjel leszúrta. Leszúrta, de nem ölte meg! Bodor Ádám meséjében, ahol újra a maga nevében beszél, folyton kedveskedik Nika Karanikának. Még ha nem is írja meg, de elképzeli Nika Karanika nyálának ízét.

Ó, a boldogság nyála, a lábszáron lecsorgó spermium! Mit látsz ebből, te narancsszín kéneslepke, Aliwanka?

Hát azt, hogy a Z az élet jele Verhovinán.

A levegő a tojás fenekén volt, a lenge héjhártyával elzárt légkamrában.

Ha egy tojást megtörünk, egy világot törünk meg.

Madártejet akkor készítünk, amikor végképp összetört a szívünk.

Selyem Zsuzsa (Marosvásárhely, 1967) író, olvasó, környezetvédő passzivista. Legutóbbi kötete Az első világvége, amit együtt töltöttünk.