Kölcsönkéri. Belemegyek.
- Részletek
Kemenes Henriette naplója a második szilágybagosi Látó-táborról
Felolvasunk. KAF is velünk van, eddig csak olvastam, őt magát, meg róla is, sok kaffistával találkoztam már, láttam a róla készült freskókat a katedrálisok monumentális félárnyékában, de most igazándiból is itt van. Létezik. Egy kisebb könyvvásárt is összehoztunk, Markó Béla felajánlja, hogy nem csak a Bocsáss meg, Ginsberget, de az összes eladott könyvet dedikálja. Jön az utolsó vacsora, aztán az Oázis-beszélgetések, közben harminc lettem, hoppá.
(Új Krisztina felvétele)
16.08.2018. Csütörtök.
Útközben felhív Robi, hogy Széplak fele rossz az út, ne arra, de késő, mi már rajta vagyunk. A gólyafészkeket, már csak azért se figyelem, úgyhogy egyben megérkezünk. Fent a domboldalban, már szépen alakul az alapozás, úgy amúgy, és ami a kinti pottyantós illeti is. Milyen szépen felújították a pincét, jegyzem meg magamban, kis idő múlva jövök csak rá, hogy ez nem a tavalyi táborhelyünk. Egy viszont biztos, a rendőré az, amelyik nincs lekaszálva. Selyem Zsuzsa és Láng Zsolt átértelmezik Mátyás királyt, hiányzik a rózsát nyitó ostornyél, de van gránátalma és az álruha sem veszít aktualitásából. Úgy nézem, Andréferiékkel fogunk lakni, emeletes kutyás házban, mint egy originál amerikai mintacsalád. Bírom ezt az állatot, nagyon piaci légy, nem harapós, félig szobatiszta és csak kicsit horkol. És Alida meg a kutya is nagyon szimpatikusak. Később a kempingben Bíró-Balogh Tamás Horváth Imre hagyatéka felől érdeklődik, mondom, most Várdon épp van egy. Kölcsönkéri. Belemegyek. Az este borvirág, baj nincs, se magyar foci.
17.08.2018. Péntek.
A diófák hűvösében Vida Gábor írását hallgatom a KMTG-jelenségről, akkora átéléssel, hogy a számat valósággal elönti a langyos nyál. Kezdődik a szurkolás huligánrésze, érzem, ahogy csattog bennem az adrenalin, szépen ringatózunk ebben a jóleső mocskolódásban, mindenkinek fekszik most ez, ez AZ a társaság. Mert itt bátran lehet – ne. De, de, csak mi van, ha jövőre úszik a támogatás? Aztán, ha ez az írás megjelenik abban a csepp magyar szabad sajtóban, ami még maradt, akkor nekünk lőttek. Jönnek s cibálják majd lefele a Látós bannert a pincebalkonról. Tábor saját pénzből? – vetődik fel a kérdés. Kezek emelkednek a magasba, benne van mindenki, ez már majdnem kétharmad. Vida bedobná a közösbe a tizenkétezer forintos ÉS-honoráriumot, ami a cikkért járna. Bedobná, mint OJD az aranyórát a kezdetek-kezdetén, mikor még semmi se volt, csak valami Esterházyk meg ilyenek. Most meg a nagy hőzőngés, szekértáborok meg Radnóti dedikáció-gyűjtemény? Bemutatjuk itt is az Élő Várad antológiát, mindenki őrjöng, számítottunk a heves érdeklődésre, de azért ez még a várakozásainkat is messzi fölülmúlja. A környező településekről kisbuszokkal érkeznek az emberek, a diaszpóra is direkte mink miatt utazott haza. A rajongók átszakítják a védőkorlátokat, valaki nekivág egy narancssárga vízalapú festékes flakont a pincefalnak. Pálinka az, ne izguljál, ilyen ez a szilágysági, már a színe is mutatja, ezzel nem baszakodunk. Gyöngyözve csorog lefele, öt méteres körzetben kisül a fű, jövőre újra kell alapozni a pincét. A késő nyári nap forró csókjai szaporán csattannak szét izzadt tarkóinkon, de vízágyúk még sehol. Mit csinál a magyar nő, mikor, ne adj isten, éppen nem szül? Harmincon túl felköti a fekete hammost a fejire, s társadalmilag szigetelődik elfelé. Ha tenyere görbületibe szépen simul belé a töltött káposzta, búsan bár, de tengődik még néhány keserves évet. Nem számít úgyse, csak a szex, a drogok meg volt még valami...
18.08.2018. Szombat.
Beszédfoszlányok szivárognak felfele a kisagyam tájékáról. Tegnap, a molylepkék szabdalta sárga fényben sok mindenről szó esett. most_hallottam_a_kocsmában stílusban ugranak be az ilyenek, hogy „Értem én, hogy egyszer már közöltétek azt az írásomat, amiben valaki kiveri magának a levágott kezével, de...”, meg hogy „Ezek nyáron mégszékelyebbek voltak, mint mi!”, és azt hiszem, volt egy olyan is, hogy „Engem egyszer Csernus volt felesége le akart szúrni”, bár ebben már nem vagyok teljesen biztos. A strandból pince lesz ismét, a FISZ-es gárda felolvasását hallgatjuk, erős a mezőny. Rozsé – meg lehet egy kis rozé – kalandjai jönnek, a délután második felében pedig Borzás felé vezet kukoricatáblák közt kanyargó utunk – ne te, micsoda alliteráció! –, felolvasunk. KAF is velünk van, eddig csak olvastam, őt magát, meg róla is, sok kaffistával találkoztam már, láttam a róla készült freskókat a katedrálisok monumentális félárnyékában, de most igazándiból is itt van. Létezik. Egy kisebb könyvvásárt is összehoztunk, Markó Béla felajánlja, hogy nem csak a Bocsáss meg, Ginsberget, de az összes eladott könyvet dedikálja. Jön az utolsó vacsora, aztán az Oázis-beszélgetések, közben harminc lettem, hoppá, Andréferi szerint pedig „Márpedig egy erdélyi költőnő igenis ünnepeltesse magát!” És tényleg eléneklik a „Boldog, boldog, boldog születésnapot!” első szakaszát, a szilágysági bor most mégis jobban esik bármilyen tortánál, meg az, hogy itt lehetek veletek, jóemberek! Kösz mindent, tényleg! Tokaj se rossz, itt viszont Idu a polgármester, és ezt nem lehet überelni.
