„Ha a műhelyvezető és a résztvevők ugyanazt akarják” ‒ Grádics záróalkalom

Részletek

Írta: Élő Csenge Enikő

A majd’ kétórás beszélgetés Neszlár Sándor és a szerzők lazaságának köszönhetően baromi felhőtlen volt, a figyelmet végig fenntartó. És ez jó, nagyon jó, de szerencsére még ennél is jobb volt a szövegek minősége.

2022. június 17-én, délután öt órától rendezték a Grádics program záróalkalmát. A felolvasással egybekötött beszélgetésnek a budapesti Lumen adott otthont.

A Grádics egy, a FISZ által meghirdetett féléves kötetíró program volt, amely 2021 szeptemberében indult, és hat műhelyalkalmat foglalt magába. A jelentkezőknek rendelkezniük kellett legalább egy líra- vagy prózakötettel, plusz egy jelenleg készülő prózakötettel. A Grádics műhelyeit Mán-Várhegyi Réka és Cserna-Szabó András vezették.

A résztvevők havonta egyszer, egy szombati napon találkoztak egy budapesti helyszínen, ahol 10 és 16 óra között dolgoztak a kéziratokon, illetve megvitatták az azokkal kapcsolatos aktuális kérdéseket. A program fontos eleme volt a csoportmunka, az egymás szövegeire való reflexió, vagyis a műhelyjelleg.

Magamat meghazudtolva, idő előtt érkezve, már fél ötkor a Lumen teraszán kortyolgattam a sportfröccsömet, és vártam a kezdést. A rendezvényterem még ötkor is üresen tátongott, aztán szép lassan csorogni kezdtek befelé a nézők, fellépők.

A moderátor, Neszlár Sándor az időkorlátra (szerzőnként szigorúan öt perc) végig figyelve, feszesen, pörgősen vezette a záróalkalmat. Elsőként Mán-Várhegyi Rékát kérdezte a féléves munkáról, és arról, hogy vajon mitől lehet sikeres egy műhelyfoglalkozás. Ha a műhelyvezető és a résztvevők ugyanazt akarják ‒ jött a gyors válasz. Mán-Várhegyi Réka elmondta, hogy tapasztalt szerkesztő lévén pontosan tudja, hogy rengeteget lehet dolgozni egy szövegen, és kell is, éppen ezért tartja nagyon fontosnak és szükségesnek a műhelymunkát. De a sztorizásra is szükség van, tette hozzá. Neszlár Sándor zárókérdése az volt, hogy mire fog emlékezni leginkább a Grádicsból öt év múlva? Hogy egy tök jó személyes kapcsolat alakult ki a szerzőkkel, ami, remélem, a jövőben is megmarad.

A program résztvevői két blokkban olvastak fel, ugyanis a féléves műhelymunka is két csoportban zajlott. Neszlár Sándor elsőként a Mán-Várhegyi Réka vezette műhely tagjaival beszélgetett. A szerzők választhattak, hogy felolvasással vagy a rövid beszélgetéssel kezdenek. A Grádics program alatt szerkesztett és/vagy írt szövegrészletek felolvasását maguk a szerzők kezdték, majd az est két vendége, Mohácsi Nóra és Borbás Gergő színészek folytatták.

Az első blokkot Bán-Horváth Veronika indította, Rigófélék munkacímű szövegrészlete izgalmas, plasztikus ábrázolását adta egy liba kibelezésének. Ennél persze sokkalta többről volt szó, családi szerepekről, hierarchiáról, falusi pletykákból fakadó megbélyegzésről, számkivetettségről. A szerző elmesélte, hogy koncepciója fundamentumát egy családfakutatás ihlette, amely további vizsgálatokra sarkallta, ez pedig teret engedett a népi hangnak, és a lokális hiedelemvilágnak. Nagy dilemmákat okozott a nyelvi regiszter, tette hozzá, és bár a Grádics sokat segített az előrehaladásban, az ezzel kapcsolatos problémák megoldása még folyamatban van.

Neszlár Sándor ezt követően Balogh Virág Katalint kérdezte, elsősorban kötetkoncepciójáról. Én voltam az egyetlen, aki nem regényötlettel jelentkezett, hanem novellákkal, a Grádics alatt kisprózákat szerettem volna írni, ehelyett versek születtek, szóval most van egy kéziratom aminek a fele novella, a másik fele vers, mesélte a szerző. A legnagyobb kérdés számára az, hogy vajon bele tudnak-e épülni ezek a versek novelláiba. Felolvasott szövegrészletével először a Független Mentorhálózatban dolgozott, itt tapasztalta meg igazán, hogy a szerkesztés során rengeteget tud fejlődni egy szöveg. Balogh Virág Katalin novellarészlete teljesen magába szippantott, egy gyerekkori alvajáráshoz hasonlító erőltetett sétáról hallhattunk, elképesztően precíz, érzékeny és intim elbeszélői hangon. Percekig a hatása alatt voltam. Aztán felébresztettem magam, feladatom volt, figyelnem kellett igazából.

Gáspár-Singer Anna A hal feje munkacímű kötete ‒ elmondása szerint ‒ nem a klasszikus értelemben vett családtörténet, a sztori szálait például egy nagynéni mozgatja. A mű három generáció szemszögéből mutatja be többek között az identitáskeresést, és olyan kérdésekre is válasz után kutat, mint például, hogy lehet-e egy holokauszttúlélő szemét. Neszlár Sándor a szerző Grádics-beli céljairól is kérdezett. Dinamikus történeteket akartam írni, jó párbeszédekkel, ezekben szerettem volna igazán fejlődni, és úgy érzem, sikerült.

A Gyerekzár és a Kapcsolati hiba című kötetek szerzőjével, Mécs Annával folytatódott a beszélgetés. Készülő könyvéről megtudhattuk, hogy az egyébként harmincas éveiben járó női főszereplő a cselekmény során leginkább édesapja múltját térképezi fel. A Grádics program során a szerző számára nagy kérdés volt – és erre a készülő szöveg is reflektálni igyekszik –, hogy rekonstruálható-e valójában ennek az édesapának a múltja, és ha igen, milyen mértékben. Mécs Anna fontos feladatának érezte, hogy a szerinte túlzóan publicisztikai nyelvet sikeresen feloldja, lazítsa a műhelyek segítségével. A kézirattal, számításai szerint ősz végére készül el.

A záróprogram első blokkja véget ért, tíz perc szünet következett. Ez éppen nem volt elég arra, hogy italt rendeljek, és az illegális manórudiból is eleget szippantsak, úgyhogy nyilván késve estem vissza a székembe.

Mucha Dorka következett, aki Cserna-Szabó András műhelyének résztvevője volt a féléves munka során. Éhesek munkacímű szövegrészlete pörgős, stabil, karakterazonos nyelvi regiszterben mesélt irányító és irányítható, visszafordíthatatlan helyzetekbe csúszó gyerekekről. Megtudhattuk, hogy Enikő, a történet főszereplője erős, manipulatív hatást gyakorolva a tinédzsercsapat fiú tagjaira, olyan útra tereli őket, aminek emberölés a vége.

Vass Norbertnek első könyve, az Indiáncseresznye után ‒ ami egyébként kifejezetten személyesre sikerült ‒ határozott célja volt teljesen más pozícióból írni. A készülő, új művében egy somogyi zsákfaluról olvashatunk, ahol a hiedelemvilág őrzőinek utolsó percei peregnek. Vass Norbert elmondta, hogy a féléves munka során több minden kipotyogott a kéziratból, és bár alakulóban van még a történet, azt viszont erősen érzékelte, hogy a műhelyalkalmak jót tettek a szövegnek, és meggyőződése szerint az sokkal befogadhatóbbá vált.

Egy ponton aztán rájöttem, hogy egyébként ez a regény úgy szar, ahogy van, és kihúztam az egészet. Aztán persze újraírtam ‒ mondta Lőrincz Zsolt, az akkor már estébe nyúló záróalkalom utolsó előtti szerzője. Az Ami nincs címet viselő, készülő regényéből hallhattunk rövid részletet. A hétköznapi nyelvvel és szlenggel operáló sztori vallomásszerűen mesél egy küzdelmes, őrületig fokozódó szerelemről, férfi és női hangon egyaránt. A grádicsos munka során a szerző többek között a női hang kitisztázását tűzte ki célul, elmondása szerint ugyanis, az kezdetben egyáltalán nem különült el a férfi elbeszélőétől.

Neszlár Sándor minden szerzőtől megkérdezte, hogy milyen egy ideális írói nap. Erre a legtöbben az átlagos, reggel, pizsamában, csendben választ adták. A válaszadáshoz ugyanakkor hozzátartozott a személyes munkafolyamat részleges bemutatása is. Lőrincz Zsolt elárulta, képtelen erőltetni az írást. Ha megreked, inkább levesz a polcról egy olyan könyvet, ami szerinte nagyon jó, beleolvas, és dühöngeni kezd, hogy neki miért nem megy így. Aztán persze folytatja. Ez volt az est számomra legkedvesebb pillanata.

Az alkalmat Soltész Béla zárta, aki elárulta, hogy ha egy hónapig egyféle ételt kéne ennie, az biztos a rántotthús volna. (Egyetértek!) A könyve egyébként egy különös apa-fiú kapcsolatot ír le. A történetben fény derül számos, addig teljesen ismeretlen információra is a szülő ködös múltjából. Az apa bukott bicikliversenyzőből lett bicikliszerelő, míg a fiú bölcsész, szóval nagyon nem ugyanazon a tracken vannak, mondta a szerző. Amiben sokat segített a Grádics, az a szereplők autentikus megszólaltatása volt, folytatta. Soltész Béla azt is elárulta, hogy bár a félév során az eredetihez képest teljesen megváltozott a kézirat, a szövegnek előnyére vált a totális átalakulás.

Este hét körül ért véget a Grádics program záróalkalma. A majd’ kétórás beszélgetés Neszlár Sándor és a szerzők lazaságának köszönhetően baromi felhőtlen volt, a figyelmet végig fenntartó. És ez jó, nagyon jó, de szerencsére még ennél is jobb volt a szövegek minősége. Még hogy kevés a jó, fiatal prózaíró. Én két óra alatt nyolcat is láttam egy helyen.

Élő Csenge Enikő (1992) verset, prózát ír, 2016 óta publikál. Vallástörténészként végzett, jelenleg az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója. 2018 óta kreatívírást tanít gyerekeknek. 2021-ben Móricz Zsigmond ösztöndíjban, 2022-ben József Attila irodalmi támogatásban részesült. Még mindig csak első kötetén dolgozik, de azt se bánja, ha soha nem jelenik meg.