Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Báró Mónika

A barátnőm sűrűn nyom entert

A barátnőm két nappal a járványügyi szükséghelyzet kihirdetése után megjósolta, hogy hamarosan ismeretlen, külföldi karanténban ragadt távoli rokonok kérik majd segítségét különböző kórházi- és hotelszámláik rendezésében. Két hónapot kellett várnia.

A barátnőm nem küld képet a gyereke arcáról. Láttam már a gyerek hátát, sárga pólóban, vadmálnabokor előtt áll, a kép tetején kivehető egy világosbarna, esetleg sötétszőke hajtincs. Láttam a lábát, szürke sínadrágban, amikor a barátnőm elújságolta, hogy a gyerek belenőtt az uniszex korcsolyába, amit a születésnapjára küldtem. Láttam az ujjait is, egy rajzlapon, a körme alatt színes zsírkrétakosz.

A barátnőm szeret spamet kapni. Én utálom a hírleveleket, bankszámlakivonatokat, ÁSZF változásokat, a születésnapi akciókat és a díjbefizetést igazoló nyugtákat. Ha email jön a privát címemre, megörülök, hogy valaki gondolt rám. Eszébe jutottam, és írt, de nemcsak úgy rám írt, pitty, mizu, vagy pitty pitty pitty, szia, képzeld kirúgtak, nem tudsz valami jó pozit, hanem megadta a módját, levelet fogalmazott, a végére odaírta a nevét, és hogy barátsággal, vagy hogy szép napot. A telefon hangja is más, ha email érkezik. Mélyebb, elegánsabb. A szokásosnál mélyebben pittyen a telefon, örülök, új email, megnyitom, és csak egy emlékeztető, hogy három nap múlva véget ér a vízóradiktálási időszak.

A barátnőm minden emailnek örül, és különbséget tesz spam és scam között. A számláit befizetés után mappákba rendezi, az elégedettségi felméréseket lelkiismeretesen kitölti, átböngészi a távoli városok amatőr színtársulatainak műsorát, a scameket pedig izgatottan nyitja meg, vajon kitaláltak-e valami újat, vagy megint csak Lidl vouchert nyert egy országban, ahol sosem járt, sürgősen telepítenie kell a legújabb vírusirtót, különben komoly veszélybe kerülnek az adatai, esetleg egy rákos amerikai özvegy kívánja nekiadni vagyona jelentős részét, gyenge lengyeltudással fogalmazott levélben, the Lord örömére és dicsőségére. A barátnőm két nappal a járványügyi szükséghelyzet kihirdetése után megjósolta, hogy hamarosan ismeretlen, külföldi karanténban ragadt távoli rokonok kérik majd segítségét különböző kórházi- és hotelszámláik rendezésében. Két hónapot kellett várnia. Az első COVID-scam feladójaként a Yoda Hussain név szerepelt, ezen jót nevettünk, a scammereknek is van humoruk, biztos ők is unatkoznak néha az irodában.

A telefon hangjáról megismerem, ha a barátnőm ír. A barátnőm laptopról csetel, és sűrűn nyom entert. Ha nagyon izgatott, akár szavanként. Gyors sorozatban jönnek az üzenetek, öt-tíz egyszerre, másodpercenként pittyen a telefon, összeérnek a pittyek, az egyik még le sem csengett, fölhangzik a következő.

A barátnőm általában olyankor ír, amikor nem tudom elolvasni az üzeneteit. Ülök a vécén, és behallatszanak a gyors, összetorlódó pittyenések a nappaliból. Csomagot adok fel a barátnőm gyerekének, a barátnőm anyja lengyelországi címére, három hónappal az adott ünnep előtt, hogy biztosan megkapja, vagy épp csalásmegelőzés-oktatást tartok, és közben sorozatot rezeg a zsebemben a telefon, mint a villogós Combat Sniper játék-gépfegyver, amit újévkor nem mertem elküldeni a gyereknek, pedig úgy számolom, hogy március végén van a születésnapja.

Könnyen alkalmazkodom a barátaim kommunikációs preferenciáihoz. Van a telefonomon Messenger, Instagram, Google Hangouts, Viber, WhatsApp és Discord, nem zavar az ékezet nélküli írogatás, értem a magyar és az angol rövidítéseket, bármilyen témához találok egyedi gifet, képes vagyok kommunikálni kizárólag filmes mémek vagy indie videoklipek segítségével, és a Facetime-olástól sem zárkózom el. A barátnőmet hat éve ismertem meg, Sevillában, egy pénzügyi konferencián. Ő a PSD2 direktíváról tartott előadást, nekem már akkor is a csalásmegelőzés volt a szakterületem. Vele jobbára pénzügyi hírekről beszélgetünk, WhatsAppon, angolul, sok rövidítéssel, kevés emojival. A gyerekéről csak párhavonta küld képet. Ezeket nem tudom viszonozni, de mindegyiket beszívecskézem.

A barátnőm érzékeny a személyiségi jogokra. Törölte magát LinkedIn-ről, és nem jelölt vissza Facebookon. Ha a gyerekről kérdezem, nem válaszol. Addig nem szól hozzám, amíg fel nem dobok egy új témát. Amikor befotózta nekem a gyereke rajzát, a gyereke ujjaival és a gyereke zsírkrétakoszos körmével, megállapítottam, hogy a gyerek bőrszíne szűk hibahatáron belül megegyezik az enyémmel, tehát valószínűleg ő is tavasz típus, tehát az a hajtincs a vadmálnabokor előtti fotón mégis inkább sötétszőke, mint világosbarna. Ezután megkérdeztem, mit ábrázol a rajz. Nem számítottam válaszra, arra pedig végképp nem számítottam, hogy egy nap két új információt is megtudok a gyerekről, de a barátnőm fáradt lehetett, esetleg úgy ítélte meg, hogy a kérdés nem a gyerekre vonatkozik, ezért elárulta, hogy űrállomást két kenguruval. A barátnőm gyereke farsangkor kutyának öltözött, lenyűgöző statikai érzékkel halmozza egymásra a sárpogácsákat a halacskás formából, és kedveli az űrállomásokat. Úgy képzelem, hogy a barátnőm gyereke fiú, de tisztában vagyok a gendertipikus gondolkodás kockázataival.

Ha a barátnőm olyankor ír, amikor nem tudom elolvasni az üzeneteit, nem szakítom félbe az aktuális elfoglaltságomat, még az alapos kézmosást sem hagyom ki. Nincsenek közös ismerőseink, mindent, amit róla és a gyerekéről tudok, a fényképeiből tudtam meg. Nem szabad reménykednem. Nem bízhatok abban, hogy kapok egy utcaképet, amiből kinyomozhatom, melyik városban, vagy legalább azt, hogy melyik országban vannak, hiszen a barátnőm által küldött jelek gyakran csalókák, a vadmálnáról is kiderült, hogy a mérsékelt égövön bárhol megterem. Nem várhatom, hogy egy kirakatüvegre rázoomolva meglátom a gyerek homályosan tükröződő mosolyát, ahogy arra sem számíthatok, hogy halloweenre, szilveszterre, farsangra vagy akár gyerekzsúrra kifestették a teljes arcot eltakaró, dekorálható papírmaszkot, amit tavaly július végén küldtem, és ha a haját sapka alá rejtik is, a fülét pedig lelapítja az álarc gumipántja, legalább a szeme színét megtudhatom a barátnőm gyerekének. Semmi ilyesmiről nem ábrándozhatok, hiszen az ilyesféle várakozások csak csalódáshoz vezetnének. Ezért, ha a barátnőm ír, különösen, ha fényképet is küld, másnap reggelig nem nyitom meg az üzeneteit.


Margetin István Budapesten született, 1979-ben. Prózaíró, 2019 óta publikál szépirodalmi folyóiratokban, novellái többek között a Jelenkorban, az Élet és Irodalomban, valamint a Látóban jelentek meg. Jelenleg első kötetén dolgozik.

A PesText világirodalmi fesztivál 2022-es, „Forrás” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Szarvas Ferenc Outsourcing című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tizenegy döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 25-étől augusztus 20-áig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.