Mintha az összes helyben lemészárolt állat utolsó párája ott lengne benne, olyan vastag volt odabent a levegő, kövér, mély basszussal szólt a dubstep, egyszerre lüktetett a tömeg, akár egy ütőér, mindenki összetartozott mindenkivel, mindenki a mindenkié volt.

A rendőrőrszobában egy civilbe öltözött kopó megvizsgálta a botot. Úgy nézte, mintha először látna ilyesmit, egy simára hengerelt és bepácolt (vagy mi fene, nem tudta megmondani a helyes szóval) botot, és nagyokat hümmögött. A falak enyhén koszosak voltak, csupán Gasparovic elnök bajuszos képmása intett feléje fenyegetően, hogy a rendőrségen van, nem holmi kuplerájban. A civilbe öltözött rendőrnek összevissza állt a gyérülő haja, táskás és vörös volt a szeme, Stolcz azt gondolta, a jó sok kialvatlan éjszakától.

Nem akarlak sürgetni, de hamarosan indulnod kell! Hogy már ezzel is sürgetlek? Valóban igazad van, de én is csak a dolgomat végzem.

Az egész örömben úszó stáb a premiert ünnepelte / Egy drága, szintén németvölgyi étteremben / A karácsony előtti pénteken, / Díszvacsora keretében, ahogy a meghívóban állt.

Gloria in Excelsis mihi; Descartes-i pillanatok

Csak azért említettem meg az esetet, hogy míg a sehová sem tartó biciklit hajtottam, az jutott eszembe: ez a kerék nélküli bicikli is kész vers alattam, ezt kéne inkább majd délután elszavalnom.

Mindazáltal; Dosszié, dózis, dózni;

Az én kezem, lábam még emlékezik arra a holt gravitációra, amely ezekből a kifejezésekből árad. O. I. mondja: könnytelen emlékezés. Együtt emlékezem Oraveczcel, de az én szemem, nem is a szemem, talán a lelkem könnyes. Tudom, a könny könnyen eltakarja a látottakat, s magát a látót is, de a visszatartott könny valahol máshol tör ki.