Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.
A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.
A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!
Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést.
Papír alapú folyóiratok véletlenül szoktak a kezem ügyébe kerülni, általában valamilyen egyetemi kerekasztal-beszélgetés alkalmával. Pedig sokkal átláthatóbbnak tartom a print formátumot, és egyszerűen jobb a hangulata. Néhány folyóirat aktuális számát letöltöttem, hogy beválogassam. De végül formátum alapján szelektáltam a szemléhez, ha már nem kényszerülök arra a nyári időszakban, hogy képernyőt bámuljak, tehát végül csak papír alapúak kerültek be. Így is bőségzavart okozott bennem a kínálat, de ez valahol öröm is. Előre megterveztem az utat Debrecenen belül, végiggondoltam, hol lehet folyóiratokat venni. A Fórum és a Malompark újságosai biztos helyek, a lottószelvényekkel szemben külön irodalmi részleg van. Erdélyi lapok a Partium-házban kaphatók. Eddig terjed nagyjából a látóköröm, talán néhány belvárosi kávézóban bukkanhatunk rá egy-egy régebbi kiadványra. Nagyon jó élmény volt olvasni a lapszámokat, sokat utaztak velem, kánikulában, kihalt megállókban, máskor otthon a kertben lapozgattam őket. Kerestem a szövegekben az aktualitást, többször sikerült átvenni a hangulatot, a látásmódot. Ennél csak azt tartom érdekesebbnek, hogy ki mi alapján mazsoláz ki szövegeket a repertoárból.
Nem hasonlítok rá, és nem hasonlítok a kisebb testvéreimre sem. Nekem nem szürkéskék a szemem. Nem vörösesszőke a hajam. Nem vagyok szeplős sem. Nekik viszont ritkábban vannak kék-zöld foltjaik. Hát persze hogy igaz. A Kertmágus sohasem volt az apám.
Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.
Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.
