Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...

Sopotnik Zoltán verse

sokat / kódorgott eddig is, volt mikor egyedül, / volt, hogy egymagában. Érezhető a / különbség

Sopotnik Zoltán 1974-ben született Salgótarjánban. Költő, író, a Prae folyóirat szerkesztője, éveken át a JAK-füzetek sorozatszerkesztője. A FISZ és a JAK tagja. Legutóbbi könyve Fahéjas kert címmel látott napvilágot a Kolibri Kiadó gondozásában, 2013-ban.

(Bach Máté fölvétele)

 

Nagy László/film/medvés/teremtő

 

A zergenyés medve taxiba száll,

belefaragta valaki  ezt az áldatlan tüskés

természetet. Viharzik a kocsi,

Pesten eső, Budán hó, hiába nyár

egyébként. Ideges mancsok hőfelhőt

hoznak akkor is. Meg frontokat. Le

kéne rajzolni a Teremtőt, gondolja

magában a férfi, aki egyszerre söfőrködik,

és farag egy sámlit valamelyik

emeleten. Megszokta már e duplát.

A tudat leszakadt ösvényein sokat

kódorgott eddig is, volt mikor egyedül,

volt, hogy egymagában. Érezhető a

különbség. Zongorázható, táncolható,

összekarmolható. Ha megnyugszik a

medve, majd megmondja neki is.