Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: Szőcs Petra

Korpa Tamás verse

a többi odalent, finom percegés. az óramutatók / haláltusája a műszer elfehéredő pástján, csuklódon: / most lett és leend, s olyan, mintha akkor lenne volt, s legyen volt, úgy akkor.



Törzs


5 évszakban egy Gáti György fotóhoz



csak mellé érkezni. nem pont oda, köré.
a környékére csak.
valaki odahordott egy ülőgarnitúrát.
talán kitatarozta lent a házát, és ezt felvonszolta oda.
nem látom egyben: mikor és mi történt.
mint egy átaludt kérdés után, ha csak a válaszra ébredsz,
nem érted, de hallgatsz rá.
mint egy lekésett mondat, amire nem szállsz fel,
hanem vársz egy következőt. csak mellé érsz.
belevakuzol a törzsbe tiszta erővel, majd távolodsz,
az ideális íven.

***

a többi odafönt levélzaj, éber másolás.
és hadarás,
ami fogdosás. és ráhagyatkozás e hadarásra.
de mi volna, ha vakut küldenél fel a lombba (mint mikor
vaku lopakodik a sötét lombba, úgy)
a többi odalent, finom percegés. az óramutatók
haláltusája a műszer elfehéredő pástján, csuklódon:
most lett és leend, s olyan, mintha akkor lenne volt, s legyen volt, úgy akkor.

***

csak a levelek – ágak és törzs nélkül.
elhivatott, szinte mozdulatlan hullás. és halk, ropogó
érkezés a törékeny élekre.
tükörsima tálcán kandírozott rügyek.
az őszi didergés emlékét rejtő dél-nyugati oldalág
és a mindenórás harmat hűvösét őrző dél-keleti oldalág
egymáson hevernek.
tárol, mivel találgatjuk.
a napokban felaprítják a törzset, benne a beszédközponttal.
egészalakos hasadás, ami a talajszintig leér.
az időeltolódás, amíg a talajszintig leér.
bemagolja a por mindenestől idejekorán, idejekorán.
egy hajtásaival mumifikálódott gally sem marad majd belőle?
képzeld magad a helyembe,
mikor még teljesen itt volt és megkörnyékezett.

***

a bronzkor óta itt vár. pálcavékony törzsén egy kifáradt és
deformált
lomb. a szélcsatorna kellős közepén.
mindig ez a válasz: megismer.
lomb, alatta sátor, benne sólámpa, illóolajok, egy csésze gőzölgő földi eper.
tőle származik a környék. ő a homályos eredet.
fáziskésésben él, mióta a vihar lehasított belőle egy szeletet.
platinaszőke melír volt a villám a tájon.
ágai: az elfogultság, a fogadkozás, az elhajlás, az adakozás nemzedékei.
mindig ez a kérdés: megismersz?
a fáziskésésnél nem ismerek szívszorítóbb csapdát,
mikor a szél masszírozni kezdi a fáradt lombot,
és a virágzás tízezer falánk szirma még csak tántorog.

***

hosszú ideig tartott, mire az odúival szüntelenül dadogó törzs
minden egyes görcsét kimasszíroztam abból a földcsuszamlásban
megriadt fiatal tölgyből.


Korpa Tamás 1987-ben született Szendrőben. Gérecz Attila-díjas költő, irodalomtörténész. Legújabb kötete Interjú a lombhullásról egy novemberi tölggyel címmel hamarosan a Kalligram Kiadónál lát napvilágot.