Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

A megtörtént dolgok és az állandóság

A könyvek legyenek mindig ugyanott, ugyanabban a sorrendben, amit megszoktam, különben keresgélnem kell. A kulcs, ugyanott legyen, ahova mindig leteszem, mert ha nem, nem találom és nem jutok ki a lakásból. A sarki bolt ne zárjon be. A kedvenc kávézóm maradjon ott örökre.

Végre, elment a nap, esik az eső és felhős az ég, leszakadt az agyamról a tompa kábulat, ami folyton rátelepszik, ha egy pillanatra is napfény ér, ez tehát azt jelenti, hogy le tudok ülni a gép elé és el tudok kezdeni tárcát írni.

Odakint is mintha kicsit enyhült volna a mai napra átmenetileg az a pánikszerű élethabzsolás, ami rászakadt a városra az elmúlt héten. Hónapokig hallgattuk a sok bölcsességet, hogy a világnak le kell lassítania, át kell gondolnunk mindent, újra kell terveznünk, mert az emberiség, a bolygó bele fog pusztulni. Ismerősök százai posztolták a végtelenül megrázó zenével aláfestett nagy összegzéseket. Hogy majd nem folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk.

Hát, ahogy így kinézek az ablakon, csak rosszabb lett.

Két hónapnyi élvezet- és fogyasztásmegvonást akar egyszerre bepótolni mindenki. Tömve a teraszok, türelmetlen, önző emberek akarják azt tízszer annyira, amit előtte. A kerékpárosok még ingerültebben kerékpárosok, a fagylaltmániások még jobban fagylaltmániások, mindenki mindent egyszerre akar.

Az jutott eszembe, hogy az egész olyan, mintha valaki tíz év cölibátust akarna behozni egyetlen éjszaka alatt.

Két hónapig ült otthon az ország. Be kell vallanom, kifejezetten örültem ennek az időszaknak. Nem mondom, nálam is voltak mélypontok, de alapvetően azért nem bántam, hogy a lakásomban lehetek és kialakíthatok egy egyszerű rendszert az életemben. A rendszereket szeretem, az állandóságot.

Legyen a toll mindig ugyanazon a helyen. Legyenek a nadrágok ugyanott, egymás után a szekrényben. A régi roggyant szárító legyen mindig ugyanazon a helyen. A könyvek legyenek mindig ugyanott, ugyanabban a sorrendben, amit megszoktam, különben keresgélnem kell. A kulcs, ugyanott legyen, ahova mindig leteszem, mert ha nem, nem találom és nem jutok ki a lakásból. A sarki bolt ne zárjon be. A kedvenc kávézóm maradjon ott örökre.

Márpedig ezzel alapvetően az a baj, hogy a világ megy előre, változik, változni akar. Boltok nyitnak, boltok zárnak, elkopnak a kedvenc hivatkozási pontjaink, feltúrják a kedvenc útvonalainkat és nem tudunk arra haladni. Tényleg, miért túrnak fel folyton mindent körülöttünk? Miért nem maradhat mindig minden a régiben?

Bezzeg ódon kisvárosokat basztatni turistaként, azt szeretünk.

Nézd, milyen szép régi utca, nézd, milyen régi házak.

De a miénk azért legyen új, legyen trendi, kövesse a divatot. Mert, ha nem, akkor a világ majd csúnyán néz ránk.

Egyszerűen ilyen az emberi természet. Én, bevallom, viszolygok ettől. Szeretek megérkezve lenni. Az emberek 99%-a nem így működik. Mást, még jobbat, még többet, szebbet akar.

Újat a megszokott helyett, jobbat a megfelelő helyett, színesebbet a kopott helyett.

Amikor valami változik körülöttem, a legkisebb dolog (nem ott van a toll, ahol kellene), nálam kitör a frász. Csak úgy tudok haladni, hasznosan működni, ha minden ugyanúgy van körülöttem.

Ezt a módszert azért alakítottam ki magamnak, mert tipikus bölcsész volnék egyébként.

Egy másodperc, és az agyam már nincs a helyszínen, a tudatom elhagyja a testemet, ha valami eszembe jut. Ez sok minden lehet. Apróságok, például, hogy elzártam-e a tűzhelyet, de leginkább fajsúlyosabb dolgok. Egyszerűen csak eszembe jut egy szövegötlet, vagy elmélázok egy régi olvasmányélményen.

Vagy elkezdek töprengeni megtörtént dolgokon.

A megtörtént dolgok a legrosszabbak. Azokon már nemigen tudsz változtatni.

Szokták mondani, hogy két dolog miatt nem érdemes aggódni, amin változtathatsz és amin nem.

Nos, kösz szépen. Nekem ez nem megy.

Miért nem mondtam annak az illetőnek valami kedveset, miért mondtam egy másiknak valami bántót, miért rontottam el azt a kézfogást, miért artikuláltam úgy a fontos tárgyalási helyzetben, hogy köptem egy aprót, ha már megtörtént, miért nem csináltam úgy, mintha mi sem történt volna, miért kaptam a szám elé a kezem.

Miért költöttem el azt a pénzt faszságokra, miközben itt lehetne nálam, miért hittem arról az emberről, hogy a barátom, miközben kiderült, hogy az ellenségem, miért voltam naiv, miért kaptam el ijedtemben reflexből a kezem kézfogáskor annak az idegennek a kezétől társasági helyzettben, akinek csonkák voltak az ujjai. Miért hagytam a fiú osztálytársak közösségi nyomására, hogy kigúnyolják azt a kövér lányt hatodikban a síkiránduláson. Kölyökkoromban miért nem voltam éberebb, amikor egyszer egy hídon mentünk át édesanyámmal, és a vállára terített fehér, új kabátot egy elhaladó kamion lesodorta róla a sárba, miért nem kaptam el akkor azt.

Miért hisztiztem négyévesen anyámnak, hogy vissza akarok vele menni a boltba a kifelejtett megvenni való miatt és hagytuk emiatt őrizetlenül a bevásárolt holmikat a bejáratnál, amiket elloptak, pedig a nyolcvanas évek közepén kész vagyon volt egy bevásárlás.

Miért nem feküdtem le azzal a lánnyal úgy tíz évvel ezelőtt, aki ott feküdt mellettem meztelenül és csak erre várt, de engem mardosott a lelkiismeret a feleségem miatt, pedig már válófélben voltunk.

Miért lettem válófélben.

Miért nem csináltam valamit, bármit, akármit jobban azzal a lánnyal, aki sosem tudta, mit akar és, egyáltalán, ha nem tudtam vele semmit kezdeni, mert egyszerűen csak egy hisztis kiscsaj, minek kezdtem vele?

A megtörtént dolgok.

Csupa megtörtént dolog zakatol az ember fejében újra meg újra, visszafoghatatlanul, ellenőrizhetetlenül, itt vannak, kísérnek, feltörnek, naponta többször eszembe jutnak, nyomasztanak.

A megtörtént dolgokkal az a baj, hogy visszafordíthatatlanok. Unásig ismert közhely, mégsem lehet elégszer elmondani.

Mert azt hinnénk, ezt is megtanultuk, legközelebb tudni fogjuk, hogyan kell csinálni.

De nem fogjuk tudni, újra megtörténnek, vagy megtörténnek újak és majd azok is hozzácsapódnak a régiekhez.

És az egész torlódik, tobzódik, gyűlik az emberben, hullámzik, kicsap és visszatér.

Ehhez képest szinte érthető, miért zavar, ha a toll nem ugyanott van az asztalon, ahol kellene.

Kálmán Gábor 1982-ben született Érsekújvárott (Nové Zámky), a Kalligram kiadó szerzője. Nova című regénye 2011-ben jelent meg, elnyerte a legjobb elsőkötetesnek járó Bródy Sándor-díjat. A temetés 2016-ban, a Janega Kornél szép élete című regénye 2018-ban, A világ legvidámabb embere című tárcanovellafüzére idén jelent meg.