Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Storno Milán prózája

Miközben a felvágott kódját pötyögi, megakad a tekintetem a körmein. Egytől egyig mályva színűek és csillámpor zizeg rajtuk. Lehet, nem is csillámpor, hanem kis vakuk.

Storno Milán 1991-ben született Budapesten. Diplomás tervezőgrafikus, szobapszichológus, zsebfilozófus. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, a FISZ Bicskanyitogató prózaműhelyének tagja.

 

Földalatti nyár

 

regényrészlet

 

Minden lépcsőfok egy billentyű, ahogy egyikről a másikra ugrálok hibátlanul eljátszom a hetedik szimfóniát. A postaládáknál jut eszembe, hogy nem is ismerem, pláne a hetediket. A kapukilincs kitekeredik és felém nyúl, mintha meg akarná veregetni a vállamat. Jó lesz az kézfogásnak. A ház előtt egy régi motor, hallom, ahogy a legapróbb részecskéi összekoccannak és több szólamban pittyegnek. Ez valami elektronikus lesz. Trick Finger. Talán John Cage. Mielőtt rájönnék a lámpa zöldre vált és a sofőr gázt ad. Ahogy gyorsul a motor, lassul a zene. Hosszú perceknek tűnik, amíg elér a sarokig. Az utca végén jár, amikor a kipufogóból megüti a fülemet egy idegen hang. Légvédelmi sziréna. Visszahúzódom a kapualjba és az eget bámulom. A felhőkbe repülőket, a madarakba zuhanó bombákat látok. Azt hiszem, kezdek megkattanni. Pedig Ján a lelkemre kötötte, hogy bármit szabad csinálni, csak ezt nem. Mármint pánikolni. A Wikipédián egyébként még szócikk is van a híres fogyasztókról, szóval ez nem drogozás, hanem történelmi kitekintés. A gyomromat persze nem érdekli a történelem, kibaszottul görcsöl, másfél napja nem ettem semmit. Hogy pontosan miért, azt nem tudom, de a fórumokon mindenki valami spanyol forma tanításaira hivatkozott. Gondolom az íratlan szabályokat érdemes tiszteletben tartani. Ettől függetlenül, arra azért kíváncsi lennék, hogy hányan aludtak már el a Sátántangón, hányan basztak Vasarely-féle ágyneműhuzaton, vagy hányan olvasták szarás közben a Bibliát. Valahol mondjuk ez is a tisztelet jele. Ha íratlan, ha nem.

 

A kisbolt kirakata fölött kék led-sor villog, a betonra vetített hipertér centrifugál, a féreglyuk helyén szivárványszínű felirat. Napsugár Italdiszkont. Két félrészeg gimnazista a kirakatnak támaszkodva röhög. Az üresjáratokban meg-megakadva kipréselik magukból, hogy napsugár italdiszkont, fény az éjszakában, utána folytatják a vihogást. Úgy néz ki az egész utcafront, mint valami Made in China dimenziókapu, amin ha keresztülsétálok az újracímkézett élelmiszerek birodalmába kerülök. Itt minden termékhez májkárosodás jár. Lassan elindulok a fény felé, hagyom, hogy magába szippantson a portál.

 

A kinti giccsel ellentétben az üzletbelső ingerszegény. Hűtők zúgása, halogén izzók sercegése, száradó zsömlék ropogása. A lopások megelőzése érdekében kérjük, használjon bevásárlókosarat. Heineken sok, Miller sok, Dreher fos, Borsodi kettőt fizet hármat vihet, megteszi. Mellé dobok egy csomag párizsit és két zsömlét. Az eladó homlokába húzott baseball sapkáján AEK Athens FC. Hiába veszem itt a sört hónapok óta, hiába tudom fejből az összes akciót, csak most ugrik be. Hétfő hajnal, szerda reggel, szombat délután, mindig itt van. Szótlanul lebeg a kassza mögött és figyel. Szerintem több ezer éves lehet. Talán bejárta az egész világot. Rajongott egy csomó hülyeségért, szerelembe esett, családot alapított, kiábrándult, elvált, most pedig eladó egy éjjel nappaliban. Itt áll velem szemben az emberiség minden tapasztalatával és a baromfipárizsi csomagolásáról törölgeti a páracseppeket. Ide-oda húzza a vonalkódolvasó felett, táncoltatja az előszeletelt májkárosodásomat, felsóhajt és én is felsóhajtok. 34 százalék pulykahúst tartalmaz, nem is olyan durva.

 

Miközben a felvágott kódját pötyögi, megakad a tekintetem a körmein. Egytől egyig mályva színűek és csillámpor zizeg rajtuk. Lehet, nem is csillámpor, hanem kis vakuk. Elég szar képek lesznek az tuti. Végig mérem újból a körmeit, nem mintha magyarázatot várnék. Így is vannak elképzeléseim. Stencileket fúj a belvárosi házak falaira. Fakk kopsz. Nácik haza. A benzin nem drága, csak te vagy csóró. Az agg ifjúk eltűnt évei. A kassza kitüsszenti a fiókot, összecsörrennek az aprók, hét nyolcvan. Felém fordítja a digitális kijelzőt, rám néz. A bőre mindenhol rákvörös, kivéve a szeme körül szívecske alakú foltban. Úgy néz ki, mégis járt odakint. A bolton kívül. A külvilágban. Az életben. Zacskót adhatok? Tizenöt forint. Megvonom a vállam, majdnem ingyen van.

 

A kisbolt neonszínei után az utca unalmasnak tűnik. A közlekedési lámpák figurái nem pirosak vagy zöldek, egymás monokróm fázisai. Leülök egy padra, kibontom a sört, előveszem a telefonomat. Arrébb hessegetem az új üzeneteket, hol vagy már, mit tökölsz, itt vagyunk a Dióban, elpöccintem a felugró ablakokat, kiikszelem a frissítéseket és benyitom az utcafigyelőt. A találatokat színes gombostűk jelölik a térképen, az utolsó három, Párizs, Prága, London. A szövegdobozban alig észrevehető utasítás. Adja meg a koordinátákat. A felvágott 34 százalék pulykahúst tartalmaz, szóval délen harmincnégy fok. Belekortyolok a sörbe, behorpad a doboz oldala, pont a terhes nő hasánál. Fogyasztása várandós anyáknak és 18 éven aluliaknak nem ajánlott! Eldöntött kérdés, délen harmincnégy, keleten pedig tizennyolc fok. Rányomok a nagyító ikonra, a színes gombostűfejek négyzetekké keményednek, a képernyő pixeltengerré folyik össze. Az utazás várható időtartama körülbelül két másodperc.

 

Club Cape Town is fantastic, hirdeti a plakát. A pálmafákkal szegélyezett szórakozóhely bejáratánál eldobált szívószálak, flitterek és műanyag virágkoszorúk. Egy konfettihalom közepén rózsaszín műhaj, mint egy szőrös erdei állatka a kibélelt odújában. Rázoomolok, összerezzen, mintha ott se lett volna, eltűnik. Két tetőteraszos ház között látszik a felkelő nap és néhány csíkos napernyő. Az utcának tulajdonképpen nincs is vége, egyenesen a homokba vezet, onnan meg a tengerbe. A járdán két férfi kézen fogva sétál, az egyik izmos, kreol bőrű, ujjatlan trikóban és strandpapucsban, a másik görbe hátú, szívecskés napszemüvegben és baseballsapkában. AEK Athens FC.

 

A hátam mögött elzúg az utolsó villamos, beleremeg a pad, eldől a zacskó, az egyik zsömle leesik a földre és elgurul a szomszédos padhoz. A szabad prédát megcélozza egy galamb, lassan tűnő kondenzcsíkot húz maga után. Az ágakról lezúgó esőcseppek ébresztőt dobolnak a padon horkoló csöves homlokán, fél karomat rá, hogy Beatles. Ringo Starr dobtémájára felemelkedik álmából, és körbe néz. Ő is kiszúrja a zsömlét, a galambot elijeszti egy komolytalan rúgással, és felveszi. Megtöri, nagyot harap belőle, a kabátja alól vörösbort vesz elő. Szakállát arrébb tűri, helyet csinál a palacknak, és meghúzza. Szórakozottan beszél magában. Ha ezt az Imre látná. Visszanézek a mobilomra és beírom a következő célállomást. Bejárom a környező utcákat, mintha nem tudnám, hová is megyek. Lelassítok, visszasétálok, aztán megint stop, újból előre, és vissza, és előre, és vissza, végül megállok a gombostű jelölte háznál. Ráközelítek a földszinti ablakra, sárga fény világít odabent. Ismerős zene szól.