Hírlevél feliratkozás

Keresés

Dettikéről, istenekről és más völgyekről

Elekes Dóra Dettikéről és más istenekről, valamint Kollár Árpád A Völgy, írta Tárkony című köteteinek bemutatójáról
A progresszivitásáról híres Csimota Kiadó két legsikeresebb kiadványa az elmúlt időszakban egyértelműen a Milyen madár és A muter meg a dzsinnek volt. Előbbi tavaly, utóbbi idén nyerte el az Év Gyerekkönyve Díjat. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a gyerekirodalmi szakma és a kortárs gyerekirodalomra nyitott olvasóközönség nagyon pozitívan fogadta őket. Mindennek fényében érthető, hogy nagy várakozás előzte meg a szerzők új könyveit, melyeknek megjelenését az Ünnepi Könyvhétre időzítette a kiadó egy kettős könyvbemutató keretében.

Bővebben ...

„Hogy lássák tükröződni a gondtalan mosolyunkat”

Bödecs László helyszíni tudósítása Gál Soma könyvbemutatójáról

Fehér Renátó az első kötetes szerző sajátos helyét a mai magyar irodalomban többek között a hrabali kapcsolódási pontokkal magyarázta. Kiemelte a vidéki miliő befolyását, a nosztalgia jelentőségét, valamint a pábitel figura megjelenítését. Ezek sajátos egyvelege Gál prózájában azt eredményezi szerinte, hogy a tragikum és a komikum egyértelműen és elválaszthatatlanul férnek meg egymással, „derűfájásnak” nevezte ezt a jelenséget, mely hallgatva az est végén az újabb felolvasást, találó kifejezésnek bizonyult.

Bővebben ...

Egy pszichedelikus utazás metafizikai pillanatai

Szarka Károly beszámolója Makai Máté Koriolán dala című könyvének bemutatójáról
A kedves fogadtatás után a világ összes könyvbemutatója közül időarányosan valószínűleg itt hangzanak el a legtöbbször a „technológia”, a „pszichedélia” és a „metafizika” kifejezések. A meglehetősen közönségbarát, mindössze félórás beszélgetés harmadik résztvevője amúgy hangsúlyozottan nem irodalmár és nem bölcsész: Németh Lóránt informatikus a technológia irányából közelíti a Makai-novellákat, technológia és művészet kapcsolatáról értekezve.

Bővebben ...

Perifériára szorult (szür)realitás

A kolozsvári születésű, Papp-Zakor Ilka első, Angyalvacsora című és a világjáró Soltész Béla harmadik, Inbox című novelláskötete csapott össze a május 15-én az Európa Kollégiumban megtartott Olvass Be! vajdasági kritikustusa soron következő állomásán, ahol Patócs László vezényletével ezúttal Berényi Emőke, Fehér Dorottya és Fehér Miklós fejtegették véleményüket.

Bővebben ...

Beszámoló az első Nemzetközi Balkáni Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Konferenciáról

2016. május 4-7. között rendezték meg az első Nemzetközi Balkáni Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Konferenciát Törökország legnyugatibb nagyvárosában, a görög-bolgár-török határnál fekvő Edirnében (magyar nevén Drinápolyban). A konferencia rögtön egyik első sajátossága, hogy a balkáni régió részének tekintette Görögországot, Romániát és Magyarországot is. Ezt a konferencia kijelölt témái alapján lehetett leszűrni, ugyanis a balkáni országok gyerekirodalma mellett, a fenti országok is a konferencia témáját képezték, kiegészülve természetesen a török irodalommal.

Bővebben ...

Péntek 13-ai kertelés Térey Jánossal

Biztosan nem volt szerencsétlen napja annak, aki péntek 13-án ellátogatott a Fiatal Írók Szövetsége legújabb programsorozatának első állomására és Térey Jánossal töltötte a délutánt. Az új Vers Szimpózium rendezvényei egy-egy fontos kortárs költemény köré szerveződnek szövegelemző előadásokkal, szándékoltan azon a helyszínen, amely valamiképpen kötődik az adott alkotáshoz és így a költőhöz. Ezért kerülhetett elsőként Vámospércsen terítékre Térey János Zártkert című verse, amelyet paratextusa szerint a vámospércsi Báthori kert ihletett.

Bővebben ...