Fehér Dorottya, Molnár Bea, Porczió Veronika és Szarka Károly tudósításai

A körkérdés megválaszolása után újabb felolvasó kör következett, majd belehallgathattunk az újvidéki és kolozsvári felolvasók szövegeibe. Pozsony, és mint később kiderült Budapest is, küzdött a hatalmas méretűre sikerült fájl feltöltésével. Mire az izzó telihold, Weöres Sándort parafrazeálva, erkélyrácson fönnakadt, a felolvasások szemelvényeikben a FISZ Karaván facebook-oldalán is összeértek.

A közönség együtt esett atomjaira és rakódott ismét össze a performerekkel, azt lehetett érezni, hogy ez már nagyon sűrű, bontott, csupaszított anyag, nyelv és költészet alapelemekig levitt eróziója; partra mosás, sodródás, feltárás. Az est apropóját az adta, hogy a JAK több művészeti ágat összefogó melting books könyvsorozata idén a Tóth Kína Hegyfalu Village 0-24 képregényével és a hozzá járó magnószalaggal (!) jelentkezett.

Örültem ezeknek a pozitív példáknak a beszélgetés ideje alatt, és a végére azt a következtetést vontam le, hogy nem ártana időről időre lecserélni a fogalmainkat és holdudvarukat, ha az irodalom értelmezéséről van szó: nem föltétlen szerencsés 2016-ban szerző-szöveg-nyugatos írói státusz-nemzeti irodalom négyszögben gondolkodni, vagy ilyen és hasonló címkékhez ragaszkodni, mert ennek elkerülhetetlenül az lesz a vége, hogy ami ténylegesen megtörténik irodalomként, azt nem tudjuk majd leírni az irodalom régebbi terminológiájával.

Décsy Eszter naplója a Bánkitó Fesztivál irodalmi műhelyéről

Emlékszel még, milyen volt gyerekként egymás fülébe sugdosva fűzni a mondatokat? Nevetni azon, amivé alakultak? Gondolkodtál már azon, meg lehet-e írni egy történetet “szájhagyomány” útján, mert a részei hamuvá égnek a tűzben? És ha eltűnik, vajon mi értelme az egésznek? Ezen kérdések vezérfonalán indult el a Fiatal Írók Szövetségének irodalmi kísérlete, zenés írói performansza az idei Bánkitó fesztiválon.

Az utolsó programpontok egyikeként bemutatkozik a Kellermann Viktória és Anna Butrym vezette lengyel–magyar, magyar–lengyel műfordítói műhely, ahol az elmúlt négy nap alatt nem csupán műfordítások születtek, de a résztvevők a két ország irodalmi életéből és kultúrájából is igyekeztek ízelítőt adni egymásnak. Ezt követően kezdetét veszi a „szövegpokol”.

Takács Zsuzsa az alkotói idegenségről azt vallja, hogy bár boldogságra folyamatosan van ok, alkotói szempontból mégis a magány alapállása biztosíthatja a termékenységet. A vallomástétel a leghangsúlyosabb szövegeiben, melyek modalitásuk szerint sokféle hangon szólalhatnak meg: az önmegszólítás sem idegen tőle, az egyes szám második személy kényelmes, a harmadik személy az eltávolításra alkalmas, a közösségvállalás, a szolidaritás valódi megszólalási módja a többes szám első személy pozíciójából lehetséges.