Hírlevél feliratkozás

Keresés

Amíg kikristályosodik

A német lányok sokkal többet beszéltek, analizáltak, gondolkodtak. Mi nem szoktunk ilyen sokat egy helyben ülni. (nevet) - Biczók Annával Sifter Vera készített interjút.

Biczók Annával  már többször lett volna alkalmam beszélgetni. Szerepel Fülöp László “there is an elephant….” című darabjában, találkoztunk Hadi Juli-Arany Virág Lépésidő-próbáin. Úgy tűnik, most jött el az idő – a novemberben egy angol nyelvű előadás résztvevője lesz a MU Színházban.


(fotók: Florian Krauss)

 

Sifter Vera: A Hysterology nemzetközi  koprodukció. Hogy kerültetek Fülöp Lacival a képbe?

 

Biczók Anna:  Lacival a Schloss Bröllin művészeti központ rezidencia-programjában vettünk részt Laci előző munkájával, a “there’s an elephant in every room”-mal. A központ egyik szervezője tudta, hogy Anna és Katharina (Anna K. Becker és Katharina Bischoff - a darab német alkotói- a szerk.) a következő munkájukhoz partnereket keresnek egy kelet-közép-európai országból – ennek kapcsán gondolt Lacira (nevet), engem pedig már Laci hívott a projektbe.

Gyakorlatilag egy vakrandit szervezett nekünk, itt dőlt el, hogy tudunk-e, szeretnénk-e és milyen formában együtt dolgozni. Úgy döntöttünk, hogy egy olyan együttműködésben szeretnénk részt venni, ahol négyen egyenrangú alkotók és előadók vagyunk.

 

SV: A színpadon mégis három nőt látunk.

 

BA: Ennek az a nagyon prózai oka van, hogy Lacinak eközben előadásai lettek ugyanerre az időszakra a dán Granhoj társulattal. Tehát fizikailag végül nem tudott jelen lenni az előadásban, de a darabnak egyenrangú alkotója.

Érdekes lehetett volna Lacival, mert azt gondolom, hogy a női vonal amúgy is nagyon erős a téma miatt. Kíváncsiak voltunk, hogy a férfi szereplő, a férfi test milyen jelentéstartalmakkal gazdagíthatja a darabot. A hisztéria névvel illetett betegség a huszadik század második felében került az érdeklődés középpontjába, ami többségében nőket érintett, bár voltak férfi páciensek is. Jean-Martin Charcot francia orvos létrehozott egy külön részleget a párizsi Salpêtrière kórházban ezeknek a nőknek a kivizsgálására, és itt kutatta ismeretlen eredetű tüneteik közös gyökerét. Charcot nevezte el ezeket a jelenségeket összefogóan hisztériának, bár a tünetek nagyon különbözőek voltak és néha úgy is tűnt, ok nélkül történnek. A legizgalmasabb, hogy Charcot rendszeresen tartott nyilvános bemutatókat a nagyközönség számára, ahol ismerette módszereit. Egy ilyen eseményen például hipnotizálta pácienseit, és lehetővé tette, hogy a közönség végignézhesse e nők nagyon intenzív fizikalitással járó hisztérikus rohamait.

 

SV: Miben látod ma aktualitását ennek a témának?

 

BA: A hisztériás rohamokról úgy írnak, mint ami soha nem történt néző, tanú nélkül. Egyedül nem produkált hisztériás rohamot senki, csak ha volt, akinek “elő lehetett adni”.  Érdekelt minket ez a színházi párhuzam. És kérdés persze, hogy miféle megnyilvánulási vagy kapcsolódási vágy kifejeződése lehetett ez e nők számára, azokban az időkben az adott társadalmi körülményekre, abban való szerepeikre reflektálva éppen így.  Ugyanakkor az előadásban laboratóriumi körülmények között vizsgáljuk a meg nem formált, direkt és nyers emberi közlés zabolátlan energiáját mint megfoghatatlant, pont mint Charcot doktor a betegeiben jelen levő szörnyet.

 

SV: A honlapodon és előadói–alkotói minőségedben már NANASTROVA néven szerepelsz.

 

BA: Ezt a nevet a privát szférámban már egy ideje használom, de mostanában léptem ki vele a nyilvánosság elé. Nanának még Hód Adri nevezett el és páran szólítanak is így. Az Astrova pedig a család női ágából származik. Anyukám orosz és az ő nagyapja választotta ezt a családnevet az addigi helyett, Csehov Ványa bácsijából.

Eredetileg Fülöp Lacival  gondolkodtunk egy közös névben, mivel több projektet csináltunk együtt – de nem született meg az igazán frappáns megoldás, én viszont nagyon benne voltam már a név keresésben. Az is benne volt a fejemben, hogy ha most lehetőségem van kilépni nemzetközi színtérre, akkor itt egy döntési helyzet, hogy milyen néven tegyem ezt.

 

MP: Nemcsak táncosokkal, más művészeti ágak alkotóival is többször dolgozol együtt.

 

BA: Filmekben és színházban, színészekkel is dolgoztam már. Az, hogy ez mennyire más, itt, a darab kapcsán is előjött. Lacival azt tapasztaltuk, hogy egy adott ötlettel mi sokkal előbb bemegyünk a térbe, elkezdünk mozogni és létezni, improvizálunk, alakul valami, amin dolgozhatunk tovább amíg kikristályosodik. A német lányok sokkal többet beszéltek, analizáltak, gondolkodtak. Mi nem szoktunk ilyen sokat egy helyben ülni. (nevet)

Másfelől ott van az, hogy nekik természetes a színpadi beszéd – ez nekem ismeretlen terep volt eddig. Anna és Katharina alkalmazott színházi tudományok szakon végeztek Giessen-ben. Elmondásuk szerint az iskola nagyon jó felszereltségű volt, ahol minden szerepben kipróbálhatták magukat: rendeztek, szerepeltek, dramaturgiai munkát végeztek, vagy épp világítottak. Egyikük sokszor dramaturgként dolgozik kőszínházi projektekben, másikuk asszisztenskedik előadásoknak, s közben van ez a közös önálló projektjük, a bigNOTWENDIGKEIT, amiben pedig főleg rendeznek.

 

SV: Hogyan látod a folytatást?

 

BA: A Hysterologynak már volt bemutatója Berlinben, ennek kapcsán kaptunk decemberre egy felkérést egy orvosi kutatóintézetbe. Ez nem színházi tér, fotók alapján kell majd kitalálnunk, mi működik a darabból és mi nem - a helyszínen csak egy napunk lesz beállni. Játsszuk a “there’s an elephant…”-ot is Berlinben decemberben, majd jövőre párszor itthon, dolgozunk és tárgyalunk további játszásokról...

Távolabbra tekintve meg főleg nem tudom, sok a bizonytalan tényező, de hiszek abban, hogy ami fontos, hogy megvalósuljon, azt ezután is létre fog jönni. Amikor épp tudom, hogy mi a következő lépés, akkor ez persze könnyebb.. Lényeg, hogy ha mozgásban vagy, valami mindig történik. Tulajdonképpen elég sokat improvizálok.

 

bigNOTWENDIGKEIT /NANASTROVA/ Fülöp László: Hysterology

Mu Színház, november 12., 13. 20.00

Még több interjút olvasnál? Korábbi cikkek a mézpumpán.

 

 

A szerzőről, indíttatásairól, a mézpumpa blogról és Szifonos sorozatáról:

Sifter Veronika vagyok, 2003-ban végeztem jogászként és azóta civil szervezetekben dolgozom. 2005-ben kerültem a Budapest Tánciskolába, ami életem egyik meghatározó időszaka volt - itt kerültem először kapcsolatba a kortárs tánccal és a táncosokkal. Alapítója és 2014 nyaráig aktív tagja voltam a összművészeti események létrehozásával , főként fiatal kortárs táncosok és színházi előadók  segítésével, menedzselésével foglalkozó Katlan Csoportnak. Lányom születését követően két évig a Független Előadó-művészeti Szövetség titkára voltam, jelenleg a Fiatal Írók Szövetségének irodavezetőjeként dolgozom.

Tibola Vera barátnőmmel 2014. elején indítottuk a mézpumpa blogot. Címadónak Joseph Beyus “Mézpumpa a munkahelyen” című installációját választottuk, amely a nézői részvételre, aktivitásra helyezte a  hangsúlyt.

Itt kezdtem interjúkat készíteni - főként azokkal a táncosokkal, akiket még diákként ismertem meg, évekkel ezelőtt.  ezek az interjúk mostantól a SZIFonline-on is olvashatók.

Sifter Vera