lovam lába térdig kopott üveggé őszült hetvenhét hajam / és valami folyton meg akar születni bennem / palotáim mind megcsaltak száz útjaim szertehagytak / cselédjeim elkárhoztak hetvenhét éve nincs mit ennem

A siralomvölgy két végében siralomház. / Köztük legelők, rétek, sok szép és gyógyító / virág. Lovak, félig nyitott karám. A jó levegőn / kövér füvek, a gerendákon szép faragás. / Futkározó gyerekek, mint egy németalföldi / képen.

A másik apával sokat beszélgetnek, határozott a nevetése, jó vele a szeretkezés. / A másik anya csak a háttérből figyel, ritkán javít bele a beszélgetésbe, néha egy pillanatra / átveszi a gyereknevelést. Ő pedig boldog ebben a vendégéletben.

A kukoricagóré / az udvar gótikája. / Templom, a múlté. // Mi hull rá hószitálva?

Olyan vagyok, mint egy zacskó / amit vízzel töltenek meg. / Összevissza mozog, ahogy felemelik, leteszik / mindig más alakban / és mindig mások.

Kis kutakból / az utcákba feszül a víz, / összeborítja a tetőket és az aszfaltba ragadt / reggeli csillogást, / meztelenség helyett pedig / ruhába csavar az égbolt, / hogy hallgathassam a nyugtalan mezőket / az avasodott föld alatt.