Dús ornamentikájú legenda beszéli el, hogy ide temették a darabokra szaggatott parasztvezér fejét 1514-ben. Átkot üvöltött a fej; törökről nem volt szó benne. A törökök hagyták Szegeden a pirospaprikát, az árvíz pedig a tabula rasát, hová Trianon angyala a szárnya menedékében odarepíthette Erdélyből, Temesvárról a püspöki székhelyt és Kolozsvárról az egyetemet.

nem lámpa / fény / mellett azon törve / hogy ha bolygókon / medrek árterek / akkor testeken is / a fejét // és ha így / ujjakat / visszafele húzza / végig / első élő sejteket érint // de csak összehányt / vörösgránit felszín / nem jelent bolygót // a foszfor fényt / egy csók a másik szájat / a néhány sorok kiüresítése / versírást

Szentendre. Anyám a nagyszobában könyvel. Düh, hogy elhitette, hogy meghalt. Düh, hogy most helyet kell neki csinálni. Délelőtt, laposan betűző fény, megtörik a számológép kijelzőjén, onnan vág a szemembe, nem látom a számot. Düh, amiért nem látom. Düh, amiért már nem nekem kell látnom, mintha felmentettek volna, mint egy rosszul teljesítő embert. Ébredés. Viaskodik az álmosság és a késztetés.

Madár ültette, hó terhelte borókák. Alacsonyan szálló utasszállítók. A kivégzett forradalmárok emlékművénél nyúl háromszögű nyomai a hóban. A koszorút középre kellett volna tenni. A gödör pereménél elhelyezett állványra tették, pedig az emlékmű alkotója elmondta, hogy aki koszorúzásra vetemedik, az hajoljon a gödör fölé, a gödör fölé kell hajolnia, hogy a pontosan ezerkilencszázötvenhat milliméter magasságú, hatszögletű fekete gránittömb tetejére tehesse a koszorúját.

Érzékeny bőre létrehozott, vedlett, mégis hordja, szájába veszi, / megragadja, elejti, otthagyja: önmagát javítgatja / puha, mesterséges fészekképződményében. / A lámpa mozgásérzékelője nem jön működésbe. / Múzeumban a szenzor üresen kattan, téves riasztás, / mozdulatlan preparátum, egy kis horzsolás. // Menekülne, állattá lenne, vissza a természetbe, / mint Ovidius hősei, de nincs ki végrehajtsa rajta / az átváltozást: nem tud elmenekülni az önmaga / által létrehozott katasztrófa elől.

Kitartóan hajtogatják, kerítést / fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep. / Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el. / Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút, / a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd, / szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő (...) Az ágak nyársain látható néhány / vastagabb, szalonnás levél.