Vontatott hideg van. / Gyufa tüzénél melegszik a kanóc, / merengő árnyéka a viaszra fintorog. / Sikátornak tűnik a fasor / végén a láthatár. // Ferdén hinti a fagyos talajra fényporát a Nap. / Ujjaim elszáradt krizántémokkal babrálnak. // Rekedt-halk gondolatokkal perelek.

Feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán.

Nem is az érzések, hanem a látvány tartott / tovább. A szupermarketben egymás mellett / fekszenek a belső szervek. Ilyen volt a színe, / de az állaga, inkább, mint a sütésálló lekváré. / A piskótával együtt teszik a sütőbe, alatta sütőpapír. / Ha ráfolyik, megpörkölődik, hiába hőálló. / Hiába a tisztítószer, a helyén marad egy / folttá barnult üreg az évekkel ezelőtt / újrakárpitozott rekamién.

csak áll a járda végén // mint egy / bontás előtti bérház / utolsó fala // széljárta ablakait / mereszti keresztbe az úton / de a deszkák rése közé nézve // nincs mögötte szűkös dolgozószoba / levegőben csüngő gondolatokkal / nincs ott rozsdás rezsó a / muskátlis párkány alatt / nincs poloskás matrac a parkettán / és nincs szúette parketta // még csak fal sincs szemben

halmokba gyűlik / gesztenyehullató fák alatt // őszi délutánokon, tompuló napsütésben, / mozdulatlan, sárga kupacokba, / levelek és szemét közé – parkokban, / ahol mindezeknek helye van, / és nem gereblyézik össze legalább reggelig. // Néha látlak, de nem beszélünk, / azért felismerem az időszakaid

én vagyok az a homályos állat, / akit a mozgó vonatból még / fél szemmel megsejtesz. // ne integess. / a következő ablakból már / nem érhetsz tetten. // egyetlen mozdulattal törlöd le / az üvegről a foltot, / amivel összetévesztettél.