Egy ember konzerválása nem szórakozás, / de nem is mindig gyászmunka. Evidencia. / Két óvodásmosolyú fiatal egyén halad / hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk /sötétedett nyárban-őszben.

a többi odalent, finom percegés. az óramutatók / haláltusája a műszer elfehéredő pástján, csuklódon: / most lett és leend, s olyan, mintha akkor lenne volt, s legyen volt, úgy akkor.

Ő lett az első, aki észrevett. / Talajt értél benne, / ahogy az első űrszonda egy lakatlan égitesten.

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek. / a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza, / egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.

miért hogy meglep az engesztelhetetlen szomorúság / lelakott félmúlt utcalámpáktól fénylő jelen / fosztogatják a telkek sarkába húzódva / lakják a szerencsével eleresztettek

Ahogy elnyúlva hasra feküdtem a végén, / úgy dobogott a matracra a mellkasom / melletted, hogy ritmusra reszketni / kezdtek az ágykeretre rögzített / lámpafűzér / kis papírgömb burái. / Azt hitted menekülni próbál egy beszabadult poloska, / pedig csak bennem alakult át épp a barátság / alvó imágóból lepidopterré.