így lassan szavakat kezdett el / helyettesíteni a lány nevével, először / csak a kötőszavakat, majd az igekötőket, / hogy minden cselekvés az ő irányába / történjen, majd lassan az igéket, / mert minden mozdulatban igazából / ő történik meg, majd a főneveket, / majd mások neveit is, mert minden / arcban az ő arcát és minden ismerősében / az ő jelenlétét kereste, lassan az / összes ismert szavára rátelepedett ez / az egy név

Arcuk száztizenkét éve őrzi / aznapi bánatuk. / Testük az izzadság szagát, / bőrük annak a nyárnak színeit, / mozdulataik egy több ezer éve / elveszett, idealizált világ hangulatát. / Eleven húsból, csontból, vérből / akarta megalkotni / modern Árkádia-vízióját. / Meztelen, prostituált fiúk testét használta. / Szicíliai parasztgyerekek, pásztorok / elrajzolt vonásait ékszerekkel / fémekkel, virágokkal lágyította.

Nem könnyű megfosztani magunkat / a hazugságtól, ami a beszéd hámja. / A líra már önmagában is minden / természetesnek ellenáll, és az őszinte // rácsodálkozás elől veszi el a helyet. / Ez azonban nem mindig sikerül neki / maradéktalanul. Nem feltétlenül azért, / mintha lehetne őszinteség nélkül is // rácsodálkozni. Inkább az igekötőből / ered a probléma. Róla is lemondhatunk.

Lassú zúgás, mint egy lélegeztetőgép, neonkattogás. / Állsz a májfoltos csempén, sápadt áruházi fényben, / a jégre fektetett hús vértelen árnyalatait figyeled. / Szédült verebek hangja, nem látod, / csak sejted őket. Sehol egy ablak. / A partmenti barlangok száján bezúdulnak a vizek, / tenyereden kiüt a só, a fiókák kirepülnek belőled.

Érted, mi a problémám? Nem vagyok meg- / kerülhetetlen. Nem alkotom – díszítem a tájat. / A saját határaimhoz érkeztem, kiismertem a / fegyvertáram, és mégis nulláról indulok, mert / a siker nem cél, hanem szükséges minimum. / A közönség primitív, de csalhatatlan indikátor: / a közepest a rossztól nem tudja megkülönböztetni, / túl- és alulértékel, ám mindig felismeri a zsenit. / A kör bezárult: van inspirációm és hangom.

és hogy mi nő ki a vérből / és mért folyik és szárad el / és mit nem akartunk ilyen komolyan gondolni / és az a csöves néni / aki a múltkor a Sora előtt öntözte / egy flakon ásványvízzel / a betoncserepekben az üres téli földet