Nyolc nap múlva eljött ismét. / Bejött hozzánk, pedig az ajtó zárva volt. / Miért higgyem el, hogy nem kísértet, / nem csak bomlott elménk űz csúf játékot velünk? // Add ide ujjadat, és bocsásd oldalamba, / és nem leszel hitetlen, / szólt hozzám, és szelíden megfogta kezem, / vezette, mint a vakokat szokták, / mikor kezükbe adják botjukat.

B. a projektjéről mesél, / amely tervei szerint sosem látott / egységet fog megvalósítani / a fellépők között. / Megpróbálom elképzelni / miniszterelnökként B.-t – túl könnyű: / egy felismerhetetlenségig simogatott arc / heves érzelmekkel a semmibe mered. // Rég tapasztalt izgalom vesz erőt rajtam

Cukortasakokat gyűjtött kávézókból és éttermekből, / azt kérte, csak az egyiket rakjam a kávémba / (mert kettőt adtak), neki adtam a másikat, / bár így nem volt elég édes, de ezt nem mondtam neki. / Megnyalta a mutatóujját, és összeszedte a porcukrot, / ami a tányérján maradt. A nyelv az egyik leggyorsabban / gyógyuló testrész.

a földre majd merőlegesen / folyni kezd a mértéktelen eső. / a fémes bevonat alatt előtűnő másik parkban, / a záródó résen át, a távolság vesztével, a felszín széléig, / de messze nem önként dermedsz be pont a horizontba. / markod ívbe feszül, melletted vízszintes bemetszés. / mélyülő, egyre keskenyebb irtás feletted / az ég kősötét sávja.

féltünk túl sokáig ülni egy helyben / mert akkor eggyé válunk az üléssel / ezért inkább átadtuk a helyünk / az újonnan érkezőknek (...) az ilyen helyeken soha nincs levegő / ezért visszatartjuk magunkban / a kérdőmondatokat (...) mert ennyi kellhet még / a ragaszkodáshoz ahogy / szőrszálakat álmodik magának / a tenyér abszolút meztelensége

Nézem a földet, eltévedek, nyomaikat keresem, / apa illatába kapaszkodom. / Más, mint a magyaroké. Telített, öblös, nem savanyú. / Megnyugtat, hogy pólója alatt széles a mellbimbó, / hézag húzódik metszőfogai közt, / elalváskor ágyékán pihenteti tenyerét.