Simon Márton verse
- Részletek
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
aki körömszakadva / kapaszkodik abba, akitől némi / szeretetet érez és zavarba jön, ha / ezt ki is mondják, mert ő erre / képtelen, kimutatni még csak-csak, / néhány tétova gesztussal, de / kimondani a lehetetlennel / határos, mert gályarabos görcs az / egész élete, attól ne kérdezd soha, / miért nem szeretsz?
egy elfelejtett kontinens dallamain / érkezik a Kongó Király / a Guanabara-öbölbe // cupuaçu-fa koporsók / lebegnek a vízen körülötte // tetovált arcán a trópusok szomorúsága / kitátott szájából fekete ritmus ömlik / antropofág ordítása dübörög a dombokon // az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti // rikoltozó papagájok és majmok verik fel / a sikátorok húgyszagú csendjét vérszívó kolibrik köröznek / a reszkető koloniális hús körül